Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-153

1$4 1S8, erssságos ülés deeeemlter 14-én, pénteken. 1M»találna ülni, helyesen tenné, ha megpróbálná az általános szavazati jogba belefullasztani a magyar államot; hogyha Schmerlingben annyi lett volna a tetterő, mint a conceptió merészsége, helyesen tette volna a maga szempontjából, ha ezt megpróbálja vala, Még Szalay Imre t. képviselőtársunk is, a ki respublicát akar, helyesen tenné; de mi, a kik fenn akarjuk tartani ezen ezer esztendős magyar királyságot, nem tennénk helyesen. És egyáltalában nem a nemzetiségekre való tekintetből. Mert én nem látom annak semmi szükségét, hogy igazat adjunk azoknak, kik azt mondják — a mint közelebb tette egyik illnstris nemzetiségi pártvezér, a maga fényes elméjével bizonyítva, hogy ez az állam csupán csak lakossága többsége ellenében tartható fenn. Ellenkezőleg ; én azt tapasztaltam — és magam is ezen alapon vagyok itt e t. házban— hogy minél mélyebben hatolunk bele a nép széles rétegeibe, annyival inkább fogjuk megtalálni minden nemzetiségi különbség nélkül a hajlamot, hagyományos, az apáról fiúra szállott természetes és hivatott vezetők követésére a nemzetiségi izgatásokkal szemben is. De én elvileg és egyáltalában elvetendőnek tartok és kárhozatosnak minden oly reformot, mely képtelen lévén a gyakorlati élet valamely szükségére támaszkodni, csupán csak a változtatási viszketegnek vagy abstract okoskodás folyománya, az államot desorganisatióval fenyegeti és a nemzeti törvényhozást oly tudományos laboratóriumnak tekinti, melyben minden tudós doktor, vagy ügyetlen medicus magán a nemzet testén megpróbálhatja a vivi-sectiót. (Helyeslés a jobboldalon,.) Legveszélyesebbnek tartom azonban az ily reformot akkor, ha az alkotmány alapját mozgatja meg. A titkos szavazást pedig nem tudnám elfogadni soha, mert meggyőződésem szerint a haza nem tartozik azon dámák közé, kiknek szabad azt mondani, hogy „csak titokban akarlak szeretni". És meg vagyok győződve, hogy a magyar nemzet sem Mohács, sem Szatmár, sem Világos után nem tudott volna többé fölemelkedni, ha a törvényhozás arra tanította volna ki a haza polgárait, hogy meggyőződésüket csak titkon merjék nyilvánítani. (Helyeslés a jobboldalon.) A mi már a kérvény azon petitumait illeti, melyek valósággal a munkás viszonyokra vonatkoznak, én megvallom, hogy ugy, a mint valamennyi előttem szólott, én sem vagyok képes azoktól legmelegebb rokonszenvemet megtagadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezen t. ház, már akkor, mikor még nem volt democratieus alapokon álló népképviselőház, hanem a karoknak és rendeknek volt táblája, a legállandóbb és legnemesebb hagyományai közé számította azt, hogy a hatalmaskodókkal és elbizakodottakkal szemben pártját fogja a szegényeknek és ügyefogyottaknak és valamint a megváltozott viszonyok között is változatlanul megőrzött bizalmánál fogva a nemzetnek jóformán ugyanazon elemei képezik ma is ezt a házat, meg vagyok róla győződve és nem tudom kétségbe vonni azt, hogy ezt a generosus hagyományt a jövőre nézve is fenn kívánja tartani. A magyar törvényhozás már eddig is üdvösen foglalkozott a munkás-kérdéssel. Abban pedig, hogy a munkások ellen Európaszerte közös és súlyos rendszabályok nem léptettek életbe, azt hiszem, hogy része van a magyar kormánynak hazánk szabad intézményéhez való ragaszkodásának. (Tetszés jobbfelől.) Mindamellett e téren még sok tenni való van s őszintén megvallom, hogy a női- és gyermekmunkások azon védelmét, melyet az 1884: XVII. törvényczikk nyújt, nem tartom kielégítőnek s azt hiszem, hogy legalább a t. honvédelmi minister ur egyet fog velem érteni ebben, ha az ujonczjutalék folytonos hanyatlására gondol és arra, hogy épen most kénytelen egy esztendővel előre tolni a védkötelesség korát. Azt pedig, hogy a munkaadónak anyagi felelőssége hatályossá tétessék oly balesetekben, melyek az ő hibájából vagy mulasztásából erednek, jogosnak és méltányosnak tartom. Azt végre, hogy akkor, midőn a munkásnak mindennapi munkaideje, sőt egy nagy részüknek éjjelenkinti munkaideje is meghaladja a kifejlett ökörnek rationális munka-maximumát, hogy megadjuk az emberi munkának is azt a vasárnapi pihenőt, melyet az ökörtől sem szoktunk megtagadni, azt az emberi érzés parancsának tekintem. (Igaz! Ugy van! jdbbfelől.) Ebben az értelemben íogadom el a javaslatot. (Helyeslés jobbfelöl.) Nagy István jegyző: Madarász József! Madarász József: T. ház! Indokolni kívánom szavazatomat. (Halljuk!) A vasárnapi munkaszünet törvényesítésére nézve, annak egyes módozataihoz most hozzá szólani nem kívánok, de kijelentem, hogy mindazokra nézve, hogy a kik a munkások közül szükségesnek tartják a vasárnapi szünetet, óhajtom, hogy állam e kívánságot törvény által biztosítsa; de komolyan megfontolandó dolognak tartom e törvény megalkotását, mert ezrekre megy azon családok száma, a kik épen a vasárnapi munkára óhajtanák magukat szentelni és ha ettől eltiltatnának, ezen ezer meg ezer családnak talán megélhetése is kétségessé tétetnék. A második kérésre vonatkozólag, hogy a munkaadói felelősséggel egybekötött gyári törvény megalkottassék, ugy hiszem, mindnyájan egyetértünk. Annak idejében, ha majd előttünk fekszik e törvényjavaslat, lesz alkalmunk azok érdekében is nyilatkozni, a kik netalán a munkaadás hosszú időre való szabása által egészségükben megron-