Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-145

•é 145, országos ülés (íeczember 8-án, 'hétfőn. 1888, pánt elégtételt látok ebben, mert az első bizalmatlansági votumot ezen bíróság irányában ezen törvényjavaslatban látom a kormány részéről. Bizalmatlanság irányában, mert tapasztalni kénytelen, hogy ott nem az önkény, hanem a törvény és igazság találnak elismerésre még akkor is, ha a fennen hirdetett állami érdek mást sugallna is az illetőknek, (ügy van! balfélöl.) Mindenesetre ilyennek tekintem, mert valóban nem tudom megérteni, hogy akkor, a midőn egy törvényjavaslat nem a pénzügyministeriumot, hanem magát a pénzügyministert saját személyében teszi a legfelsőbb biróvá, vájjon akkor ki lesz közülünk azon balga, a ki elhinni lesz képes, hogy a t. minister egymaga saját személyében gyorsabban lesz képes elintézni ezen irathalmazt, mint egy eollegiális bíróság, legyen az rendes, vagy pénzügyi bíróság, (ügy van! szélső balfélöl.) És ha nem a pénzügyminister saját személyében fogja elintézni, arra is rátérek, hogy milyen qualificatióval bíró egyének fogják az igazságot szolgáltatni még akkor is, ha a pénzügyi téren általam is oly rendkívüli tekintélynek elismert férfiú, mint az államtitkár ur fogja azt osztogatni. Majd rátérek arra is, hogy saját beszédéből igazoljam, hogy a bírói funetiók teljesítésére még ő is nélkülözi azon alapot, mely a törvényhozás előtt neki személyes megbízhatóságot adna. De t. ház, ha igaz az, hogy rendes bíróságaink nem képesek ezen functió teljesítésére, ha igaz, a mit az államtitkár ur mondott, hogy a kötvények biztos és gyors elhelyezéséről is lehet szó, szinte csodálkozom, hogy a mai korszakban, mely ugy is eléggé van stigmatisálva, nem jutott eszükbe egy bíróság. Hogyha önöknek a rendkívüli gyorsaság és különösen a kötvénytulajdonosoknak és a későbbi hitelezőknek érdekei fekszenek szivükön, miért nem bízták meg a börzebiróságot ezen kérdés elintézéséve], a mely a mai börzianer korszakba beleillet volna és meg lett volna mentve színe annak, hogy bíróság ítél. Önök azonban ezt nem tették, hanem előállanak azzal, hogy bírósági organismusunk teljesen képtelen az államilag reá bizott funetiók teljesítésére. Igaz ez? Már bocsánatot kérek, teljesen közönbös és teljesen mindegy-e az, vájjon a pénzügyrninisterluoinak qualificatióval nem biró személye szaporíttatik e birói funetiók teljesítése czéljából, vagy szaporíttatik egy már létező bíróság személyzete'? Ez utóvégre is költség kérdése lehet, tí szabad egy államnak a pénzügyi szempontot föléje helyezni az igazságosság szempontjának? Azt hiszem, hogy ez volna a legszerencsésebb institutió. (Tetszés bal- és szélső balfélöl) De hát, t. ház, miből állana az, ha a jegyzőkönyvi tárgyalás elrendelése és a soronkivüli eljárás mellett a rendes bíróságok végezik e ronctiót. S teljesen lehetetlen azt hinni, hogy Magyar országon az annyi számú törvényszék és járásbíróság képtelen lenne ily intézkedések keresztülvitelére. Már csak azért sem helyes ez argumentálás, mert itt nem volna kizárva azon lehetőség, hogy a felek már az első fórumon jogérvényes egyezséget köthetnének, mig ellenben itt minden körülmények között perrel való kilátással kötik meg az egyezséget, mert ha megkötik is az adófelügyelővel azt az egyezséget, még nem tudják, vájjon a felső fórumnál, miután legközelebb képviselőválasztások lesznek, midőn e kérdések eldöntés alá kerülnek, a főispán informatiója alapján a pénzügyminister nem fogja-e repudeálni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hanem most valójában látjuk, hogy ugy áll a helyzet, mint azt az általános vitánál állítottam, hogy tudniillik soha még ily kortesjavaslat a ház előtt nem feküdt. Egyrészt a korcsmárosok engedélyének megadását, másrészt annak bármikor való elvonását a t. pénzügyminister hatalmába vonni s még mi told), az annyi jogosultnak adandó kártalanítás kérdésében a pénzügyministernek a czélszerüség és méltányosság elvei alapján jogot adni arra, hogy megfoszszon bárkit is vagyonától és jutalmazzon bárkit, a ki neki ^tetszik, ez mi lehetne más, mint korteskedés ?! (Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) S ezen korteskedés, ha a határidőket vesszük figyelembe, mert nyilvánvaló, hogy e bírósági actió épen a legközelebbi képviselő-választások előestéjén lesz, 1892-ben fog folyni. T. ház! Önök megszavazhatják e törvényt, de legalább ne képzeljék rólunk azt, hogy vakok vagyunk ily dolgokat meg nem látni és önöknek szembe meg nem mondani. (Helyeslés a szélső balfélöl.) De, t. ház, mint mondani bátor voltam, engem fö'les: és különösen a t. államtitkár urnak múltkori felszólalása kényszerít arra, hogy egy pár szót szóljak. Az államtitkár ur a czélszerüség szempontjainak hangoztatása és a méltányosság eszményképének felállítása mellett, a melyet több izben is hangsúlyozott s melyet egyenesen, mint e törvényjavaslatnak egyedül kimagasló pontját jelzett, beszédében a többségnek rendkiviili helyeslése közt meggyőződésem szerint arra vállalkozott, hogy a tudományos férfiaknak s az eddigi, a történelem által tisztelt alakoknak összes hagyományait egyenesen lábbal tiporja. Én, t. ház, ismerek már ily korszakot a történelemből. Ez VI, Sándor pápa és Borgia Caesar korszaka. Ennek is megvolt a, maga államtitkárja. Én nem akarom, hogy a legsiílyosabb Ítéletet olvassam az államtitkárra. De másrészt saját ítéletemet sem akarom ráoctroyálni, de méltóztassék nekem megengedni, hogy a jogászvilág egy kiváló tekintélyének: magának Bluntschlinak szavait idézzem, ki ezen férfiúról