Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-132
86 fogva teljesen lehetetlenné válik a meggyőzés és ezért lehetetlenné válik a meggyőződésnek nyilvánulása is. (Halljuk! Halljuk!) Már most t. ház, miután — mondom — ily fájdalmastapasztalatot tettünk, nekem is eleve le kell mondanom annak lehetőségérő], hogy azon intentióval szólalhassak fel, hogy ezen képviselőházban*^ többséghez tartozó igen t. képviselő urakat álláspontom jogosultságáról meggyőzzem. Ezért azon divatba jött kötelességnél és jelszónál fogva, a mely röviden annyit tartalmaz: felszólalok, hogy szavazatomat indokoljam, röviden bátor leszek a t. háznak a következőket előadni. (Halljuk! Halljuk!) Köztudomású dolog, hogy soha nem volt még a törvényhozás előtt oly reformjavaslat, mint a jelenlegi, a melyben constaíálható lett volna és lenne az, mint a jelen esetben, hogy az ország lakosságának egyetlen rétegében sincs senki, legyen az regáletulajdonos vagy regálebérlő, legyen az termelő vagy fogyasztó, a ki általánosan érzett szükségből ne kívánta légyen azt, hogy végrevalahára a hííbér-korszaknak ezen egyik rema^ nentiája is eltöröltessék, az italmérési jog megváltassák. Különösen azon pártnak, melyhez tartozni szerenesés vagyok, épen közjogi állásából, de a valódi liberalismus szempontjából is számtalanszor hangoztatott egyik legélénkebb óhaja volt az, hogy ezen jog, mint a mai korszellemhez nem illő, minden következményeivel együtt végleg eltöröltessék, (Ugy van! szélső balfelöl.) Már most, t. ház, előttünk fekszik két törvényjavaslat, melyek összefüggésükben és lényegükben egyet képeznek, melyek azt akarják bizonyítani, hogy ezen országszerte nyilvánult közóhajnak teljesedése foglaltatik bennük. Azonban, t. ház, én azt hiszem, hogy nagyobb csalódás, nagyobb kiábrándulás, mint a melyet a törvényjavaslatok okozni fognak, ez országra még soha sem várt, (Ugy van! szélső balfelöl.) Igaz, hogy nem lehet egy ily kérdésnek lebonyolításánál oly törvényjavaslatot előterjeszteni, mely mindenkit kielégítsen; de a mint igaz az, hogy egy törvényhozásnak, ha már teljesen lehetetlen az ideális jót elérni, legalább kötelessége azt megközelíteni, ép ugy igaz az is, hogy a kormánynak nem lehet feladata oly javaslatot előterjeszteni, a mely nem hogy mindenkit ki nem elégít, de megközelíti azt a tételt, hogy senkit sem elégít ki. (Ugy van! szélső balfelöl.) Ha ez volt a czél, akkor a kormány nagyon helyesen cselekedett, hogy e javaslatokat előterjesztette. Azon tételekre nézve, melyek engem arra indítanak, hogy ezen törvényjavaslatot még csak általánosságban se fogadjam el, mindjárt magánál a czímnélkell megállapodnom. A javaslatok czímei igy hangzanak: „Az állami italmérési jövedékről" ír 17-én, szombaton. 1888. és „Az állami italmérési jövedékről szóló 1888. évi ... törvényczikk folytán adandó kártalanításról". Ha azonban csak felületesen is bírálat tárgyává teszszük e törvényjavaslatok dispositióit, csakhamar arról kell meggyőződnünk, hogy e törvényjavaslatok ezíméül azt kellett volna választani: „az italmérési jognak kisajátításáról, 12 millió forintnyi újabb államadósságnak kölcsön utján való felvételéről és végül a fogyasztási adó felemeléséről", (Ugy van ! a szélsb'baloldalon.) Ez felelne meg a valóságban annak, a mit e törvényjavaslatok contemplálnak, mert hogy az megváltás legyen, a mi azokban foglaltatik, azt, ugy hiszem, még a tisztelt többség kebeléből sem fogja senki állítani. Ismerjük a megváltási módozatok sokféle nemeit. Lehet eonimunisticus álláspontból megváltási módnak tekinteni azt is, ha a jog általában minden conipensatio nélkül szüntettetik meg. Lehet annak decretálni azt is, a mint ez például Olaszországban történt, ha egyszerűen az mondatik ki, hogy 20 évig jog adatik a tulajdonosoknak az italmérési jognak további kihasználására : 20 év múlva azonban a jog egyszerűen megszűnik. És én kijeleutem. t. ház, hogy ha a közt kellene választani, hogy vájjon ezen, vagy pedig a jelen törvényjavaslatokban javasolt módozat alkahnaztassék-e, inkább az olaszországit fogadnám el, még pedig azért, mert az előnyösebb. Ugyanis ha valaki az 5 százalékos tőkésítést, különösen a jelen pénzviszonyok közt veszi figyelembe és megfontolja azokat, a miket később fogok elmondani, és kiszámítván a jelen javaslat szerint nyerendő tőkének pénzben átszámított 5%-os kamatait, számítása tárgyává teszi azt is, hogy mit hoz a regale jelenleg, csakhamar belátja, hogy mostani jőve d elméből a nyerendő váltságösszegnek 5%-os kamatain túl ennyit tehet félre, hogy 20 év inalva nemcsak a tőkét amortisálhatja, hanem a kamatok jövedelmét is élvezheti. Ezt tehát előnyösebbnek tartom. Ismerjük azokat a német javaslatokat is, a melyek a „biliige und mässige Entschädigung" czím alatt váltották meg a regálét; de azt hiszem, hogy mindezen dolgok megítélésénél a fő az, hogy magának a jognak szerzése és annak keletkezése vétessék figyelembe és combinatióba. (Ugy van! szélső balfelöl.) Ennélfogva azon speciális helyzet, a melyben Magyarország e jogokkal szemben van, nálunk azok egyikét sem engedi alkalmazni. Én tehát a szőnyegen levő javaslatokat nem fogadhatom el általánosságban, először azért, mert ezek kiindulási pontja és alapelve az állami monopólium. Már pedig ez sem az én meggyőződésemmel s ugy vagyok tájékozva, hogy azon párnak a meggyőződésével sem egyezik meg, a melyhez tartozni szerencsém van. (Helyeslés a ssélsö baloldalonjMell'ózve a kormány iránt táplált és teljesen megérdemelt bizalmatlanságot, elvi szempontból 132. országos Illés noremb