Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-132

1S2. országos ülés november 17-én, szombaton. 1888. í'7 sem járulhatok ahhoz, hogy e kormány kezében a monopóliumok szaporíttassanak, És ha figyelembe vesszük a monopólium azon nemét, mely itt czéloztatik, bátran merem állítani, hogy semmiféle monopólium a világon nem lehet annyira súlyos és annyira a protectió és zaklatás rendszerére alapítva, mint ez. (ügy van! a szélső baloldalon.) Ha jeleztem azt, hogy magának a monopóliumnak elvét nem helyeselhetjük, kötelességem, a nélkül, hogy részletekbe bocsátkoznám, még azt is jelezni, hogy mi úgy képzeljük az italmérési jog megváltását, hogy ezen ősi — jobban mondva hííbéri — korszakbeli jog eltörlése mellett e jog az állam minden jogszerzésre képes honpolgárának hozzáférhetővé tétessék, a mit lehet, annak a községek által való kezelése mellett, mint engedélyhez kötött iparjogot érvényesíteni, természetesen mindazon intézkedések megtétele mellett, a melyek közlekedési, közrendészeti és közegészségügyi szempontokból foganatosítandók. Lehet ezenkívül a, harmadosztályú kereseti adónak, sőt a fogyasztási adónak az állam és a községek részére való kihasználása mellett a kérdést úgy megoldani, hogy megváltatván maga a jog, teljes kárpótlásban részesülnek a, tulajdonosok és e mellett maguk a községek sem lesznek kénytelenek elviselni azon közgazdasági és culturális szempontból ma alig megbecsülhető hátrányt, mely őket éri az által, hogy egyedül fejleszthető és jövőjüket egyedül biztosítható jövedelmüktől egyszer s mindenkorra elesnek. Ez megjegyzésem a kártalanítási alapelvet illetőleg. {Helyeslés szélső bal felöl.) A kártalanítá s módjára nézve szintén van inegjegyzésem. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, előrebocsátva azt, hogy — a mint jelezni bátor voltam — ezen törvényjavaslatban tulaj donképen kölcsönnel fedezendő egy 11 millió forintnyi új államadóságnak törvénybe iktatását látom, első sorban e pontot fogom röviden indokolni. (Halljuk ! Halljuk!) Jogi ismereteim szerint, ha a t, pénzügyminister ur csak egy rövid időt szentel is arra, hogy a codifk'ált törvénykönyveknek ezen részeit, melyek a kötelezettségek s jogok megsziint-téséről szólnak egy futó pillantással átolvassa, csakhamar meggyőződhetik arról, hogy a jogok és kötelezettségek megszűnésének egyik neme és módja az, ha a jogosult és kötelezett egy személyben összeolvad. Már most, t. ház, mit tesz itt az állam ? Az állani megvált önnönniagától regálét, a melyet önnönmaga fog tovább gyakorolni. Vagyis egy és ugyanazon személy a jogosult és aváltság-kötelezett fél. Minden helyes jogi fogalom szerint, ilyenkor megszűnik a kötelezettség a jogosultnak és kötelezettnek egy személyben való egybeolvadása következtében. Itt azonban nem ez a főczél, hanem az, hogy 12 millió forintnyi értékben újabb kötvényeket lehessen a külföld számára vásárra dobni és regálémegváltás czíme alatt adóságot lehessen csinálni. Éles Henrik (közbeszól): 200 millión felül! Polónyi Géza: Legyen csak szives a t. képviselő ur a kimutatást megnézni s meg fog róla győződhetni, hogy az egész összeg tesz 202 •milliót; de az állam tulajdonát képezőregalecsak 12 milliót representál. Egyébiránt tudomásul veszem, hogy a t. képviselő ur ez adatok iránt nem méltóztatott magának kellő tájékozást szerezni, (Derültség balfelöl) mert a magánosok, alapítványok és községek tulajdonát képező regálék nem esnek ezen categoriák alá, miután más a jogosult s más a kártalanításra kötelezett fél. (ügy van! balfelöl,) Első sorban nem vagyok hajlandó még általánosságban sem megszavazni egy oly törvényjavaslatot, a mely leplezett alakban kölcsönnel fedezendő új államadósságot alkot meg. De általában véve — s ezzel bátor vagyok álláspontomat jelezni — én okulva különösen a földtehermentesítési kötvények körül szenvedett óriási veszteségeken s okulva azon, hogy Magyarország államadósságai után már ma is igen nagy mértékben tributáriusává vált a külfödnek, egyáltalában nem vagyok hajlandó segédkezet nyújtani arra, hogy egy a ministerelnük úr által 202 millió forintra, tervezett de a bizottsági szövegezés szerint 230 millió forint tőkében megállapított, eddig azonban a belföldön élvezett regale-jövedelem a külföldre vándoroljon, mert én ismerem ennek káros consequentiáit. Méltóztassanak csak ezekre a korosabbak visszaemlékezni és megmondani azon veszteségeket, melyek előállottak akkor, midőn a fiddtehermentesítési kötvényeknél beállott borzasztó nagy tőkeveszteség folytán majdnem gazdasági válság érte az országot. Én, t. ház, nem vagyok börziáner, de nem is kell ahhoz valami rendkívül nagy financiális tudomány, hogy az ember rögtön tisztában lehessen magával az iránt, hogy a nme-váltásnak ezen időre való kitétele a lehető legveszedelmesebb út, melyet a t. kormány magának választhatott. Kettős alakban sérelmes ez. Sérelmes a regale-tulajdonosokra nézve, mert köztudomás szerint— se tekintetben statistikai adatokkal is szolgálhatok — a legközelebb múlt ötven évet véve átlagul,ezen ötven évben figyelembe véve a mindenkori valutát, rosszabb s minden tekintetben hátrányosabb öt esztendei átlag nem volt egyetlen egy sem, mint épen az 1882-től í886-ig terjedő időszak. Már most, t. ház, a kormány egyrészt kiválasztotta magának a váltságalapul vett 5 évi átlagnak kiszámításánál a lehető legrosszabb gazdasági 5 évet; másrészt pedig azt cselekszi, hogy ezen váltság-kötvényeket oly időben akarja a piaczra bocsátani, mely idő — a mint aztavéderőtörvényjavaslat indoklásánál valószínűleg meg fogjuk hallani— épen a külfölddel szemben fenyegető bizonytalanság, hogy ne mondjam válság okából a lehető legkedvezőtlenebb, hogy bárki is számíthasson arra, hogy ezen kötvényeket csak meg-