Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-130

130, országos ülés HO?emll>er 18-án, kedden. 1888. 65 óvni, akkor rövidebb időszakot kilátásba nem helyezhetünk. ( Ugy van! jóbhfelöl.) Ezek után engedje meg a t. ház nekem is, hogy én szintén megcsináljam a bilance-ot és levonjam abból folyó következtetéseimet. (Halljuk! Halljuk!) Ismétlem azt, hogy a kamatmegtakarítások terén elmegyünk azon határig, a meddig józan és reális számítások szerint a pénzpiacz mai viszonyai közt elmenni lehet és hogy csak kis mérték választ el bennünket attól a határtól, a mely ked vezőbb pénzpiaczi viszonyok közt elérhető lenne. Ismétlem azt is, hogy az utókornak megterheltetése nemcsak nagyobb nem lesz, de sokkal könynyebbé tétetik ezen conversionalis művelet által, mint lenne akkor, ha az keresztül nem vitetnék. És azért én abban a legjobb meggyőződésben ajánlom elfogadásra a jelen törvényjavaslatot, hogy ez a kormány pénzügyi programmjának, ugy az összeg nagyságát tekintve talán egyik legkiadóbb, mint horderejét tekintve, a terhek könnyítése szempontjából is egyik legelőnyösebb részét képezi. (Elérik helyeslés jobbfelől.) Elnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Szólásra már senki sincs följegyezve; ha tehát senki sem kivan szólani, a vitát bezárom. Szavazás előtt szó illeti az előadó urat, valamint lloránszky Nándor és Helfy Ignácz képviselő urakat, mint a határozati javaslatok beadóit. (Felkiáltások: Öt percmyi szünetet kérünk!) Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnöki Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, az ülést folytatjuk. Az előadó arat rleti a szó. Hegedüs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója: T.ház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy azon érdekes és tüzetes fejtegetés után, melyeta t. ház az imént hallott, nekem kevés mondani valóm marad. S ezért, a nélkül, hogy bővebben kiterjeszkedni kívánnék azokra, miket a t. államtitkár ur czáfolata tárgyául tett, de azon pontokat, melyek mégis a vita sarkpontjait képezték, teljes mértékben nem kerülhetvén ki, egy pár szóval kénytelen vagyok indokolni egyéni meggyőződésemet. Engedje meg tehát a t. ház, hogy épen a főpontokra nem terjeszkedheíem ki oly mértékben, mint különben tettem volna, de nem akarnék ismétlésekbe bocsátkozni. Az egész vita igen helyesen a körül forgott, hogy a tervezett conversio pénzügyünk és hitelünk szempontjából megfelel-e feladatának és természeténél fogva elfogadható-e? A mi magának annak caracterét illeti, természetes, hogy erre gyakorlati szempontból nagy súlyt fektetni nem lehet, mert a főszempont az, használ-e a művelet az állani pénzügyének vagy sem? De azt már hangsúlyozom, hogy még a legszigorúbb theoretieus felfogás sze- | KÉPVH NAPLÓ. 1887 — 92. V. KÖTET, rint is bátran el lehet fogadni conversionak. Mert a conversiót ne méltóztassék a tisztán jelentkező és most államháztartásunkat terhelő kamatterhek csökkentése szempontjából venni. Eendes viszonyok közt, rendes államháztartással bíró államoknál a feladat csak ez. De mint bevezető beszédemben bátor voltam hangsúlyozni, itt nemcsak erről van szó, hanem egyúttal az államháztartás oly részének megszüntetéséről, mely a deficit forrása. És azt hiszem, ez úgyszólván anticipálja a conversiót, mert nemcsak a létező kamatterhet változtatja át — és igénytelen fefogásom szerint ez a dolog lényege — de egyúttal bedugja azt a forrást, melyből a jövőben a törlesztés czímén keletkezhettek volna fijabb kamatterhek. Minthogy pedig e forrás addig mindig fedezve volt oly kibocsátással, melyek állandó és járadékterhet képeztek s melyek évről-évre ugy tőkében, mint kamatban folyton emelkedtek és mindig nagyobbodó nehézséget képeztek az államháztartás egyensúlya helyreállításában: igen természetes, hogy itt is conversiót viszünk keresztül, nemcsak a most létező adósság tekintetében, de a tekintethenis,hogyinegszüntetjükatörlesztési quota czímén a járadékok tovább folytatását és már ez által is igen jelentékeny kamatmegtakarítást biztosítunk. Mert tényleg a dolog csakugyan ugy van, hogy a conversiót alkalmassá és e különben nem minden tekintetben kedvező perezben elfogadhatóvá, szükségessé, hasznossá nem annyira a kamatmegtakarítás és általában annak külső eredménye képezi, mint inkább annak jövőre való kihatása, abban a tekintetben,hogy megakadályozza a további állandó teherszaporítást és kamatteher növekedését oly czímén, mely magával a törlesztéssel szoros kapcsolatban áll. És igy igen természetes, hogy a törlesztési quota kitolására okvetlenül szükség van, ha az eredményt el akarjuk érni. De e miatt ezt prolongatiónak nevezni és nem conversionak, azt hiszem, helytelen. Még pedig helytelen azért, mert prolongafio alatt azt értjük, ha valaki nem képes adósságait megfizetni és legalább a régi feltételek, de legtöbbször sokkal súlyosabb feltételek alatt meghosszítja azokat. Itt azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy a törlesztési adósság törlesztési ideje sokkal kedvezőbb feltételek alatt meghosszíttatik. És ez nemcsak a jelen nemzedéknek képez tehermegkönnyebbítést és nemcsak azt a nagy ezélt mozdítja elő, hogy az államháztartás rendezése legalább ebben a részben biztosíttatik, de egyúttal a jövő nemzedéknek is. Mert a 13 milliónyi megtakarítás, illetőleg teherkönnyebbítés, a mely ennek minimalis eredménye alapján biztosítva van, ez nemcsak nekünk szól, az hosszasabb ideig; igaz ugyan, hogy nem a törlesztés egész idejére teljes összegben, de igen hosszú ideig, azt lehet mondani a jövő nemzedékbe benyúlóig, igenjelen9