Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-130

54 180. országos ilés novsm'ber 18-án, keiden, 1888 magyar államnak hitelezői mit nyertek a magyar állam tulajdonából. És midőn ezt a számítást megteszem, ezt nem azért teszem, mintha arra fektetném a súlyt, hogy ki nyert; nem arra fektetem a súlyt, hogy példának okáért a 400 milliós aranyrentéből, a meljnek, ha emlékezetem nem csal, öt hatodrésze, mint a t. pénzügyminister ur a pénzügyi bizottságban mondta, a consortium kezében van, tehát a nyereséget ez a consortium tette ísebre, mondom, nem erre fektetem a súlyt, hanem arra, hogy kimutassam, hogy abból mi jut az állam terhére. Ha veszem, t. ház, a 100 forintos czímleteket és ezek után a nyereséget, a ki egy kincstári utalványt vett az első kibocsátásból 1874-ben, a 153 milliós emissióból, ez azért fizetett 84 frtot készpénzben és kapott az első conversiónál ezért 100 forintot készpénzben; ennél tehát volt már neki 16 frt nyeresége a kamatokon kivül. Akkor azután ismét vett új czímleteket a 6°/°-os aranyjáradékból, ezért fizetett 72 frtot. Ez pedig a jobb cursus volt, mert ez 1877 előtt történt. 78 és 79-ben, mikor a boszniai világboldogítás kezdődött, a cursus rossz volt, ezt tehát nem teszem számítás tárgyává. A 6%-os aranyjáradékot 81-ben kifizették teljes értékben 100 írttal. Arról nem is beszélek, hogy akkor ismét vehetett egy új czímletet. Maradok annál, a mi effeetiveki lett fizetve, tehát 100 írtnál a nyereség 16 és 28 frt, összesen 44 frt, vagyis a hitelező adott 56 frtot és kapott helyette 100-at. Ezt fizette a magyar állam. S ha ez nem uzsorakölcsön, akkor nem tudom, hogy az uzsorát miként szokták megítélni és ez annál szomorúbb, mert az ilyen nagy praemiumot csak az az adós fizeti, a kinek solventiája, fizetési képessége kétségbe vonható, de hiszen a magyar állam teljes valutában kifizette a hitelezőit, még pedig kétszer. Ha tehát mindezeket összefoglalom, mindennek fácitja az, hogy csináltak conversiót akkor, mikor a conversióknak előfeltételei hiányoztak. ennek következtében mindez az országnak roppant pénzébe került. Rövid ideig tartó, látszólagos előnyökkel szemben állottak a nagy, reális, utántartó hátrányok, a mi — gondolom — intelmül szolgálhatott nekünk arra, hogy hasonló hibába bele ne essünk. (Helyeslés balfelöl.) S már most, t ház, miután mindezek folytán némi tényleges támpontot nyertem ennek a mostani conversiónak megítélésére, bátor leszek ezt kritikai vizsgálat tárgyává tenni. (Halljuk! Halljuk!) S midőn ezt teszem, maradok ott, a mi bői kiindultam, hogy vájjon megvannak-e a conversiónak szükséges előfeltételei és tényezői ? Kénytelen vagyok erre a leghatározottabban kimondani, hogy ezek az előfeltételek és tényezők nem léteznek. Á mi első sorban magát a pénzpíacz helyzetét illeti, úgy vagyok informálva, hogy a kamatláb már régóta nem volt oly magas, mint épen most. Gondolom, Londonban 5Y<> volt és pláne Bécsben az utolsó hetekben, ha nem csalódom, 8'9°/e volt (Ellenmondások a jobboldalon) a kereskedelmi váltókra — ha jól vagyok informálva. (Élénk ellenmondások a jobboldalom.) Ha nem is igy van, t. képviselőház, nem fogja azt senki tagadásba venni, hogy ha ilyen helyzetben azután a pénzpiacz azzal az eventualitással áll szemben, hogy ily nagy mérvben megcsapolják ily nagy kölcsön által, természetes dolog, hogy ez, minden esetre az előbbi tényezőkhöz hozzáadva, a pénzpiaezokat valami kedvező helyzetbe nem hozta. De nincsenek meg az előfeltételek azon értelemben sem, hogy mi azt a biztosítékot adhatnók, hogy a conversión kivül nem szorulunk kölesönre. Első sorban itten van a regale megváltása. Természetes, hogy az államháztartás rendezése szempontjából ez a kölcsön nagyon onerosus, mert akkor, a mikor arra törekszünk, hogy adósságot ne csináljunk, mi kénytelenek vagyunk egy ily nagy adósságot csinálni. Ezen kivül államháztartásunk sincs még rendben. És én, t. ház, itt nem akarok a ministerelnök ur exposéjának bírálatába bocsátkozni és nem akarom azt kutatni, hogy azon jövedelmek be fognak-e válni, hogy a takarékossági politika helyt fog-e állni, de azt mindenki kénytelen ma még elismerni, hogy ezek csak remények, de nem bevégzett tények. De itt van, t. ház, maga a törlesztési rente. Erre csak azt jegyzem meg, hogy a midőn azt mondom, hogy nem szabad addig convertálni, mig adósságot vagyunk kénytelenek csinálni, ezt az adósságot azonban kiveszem, mert nem akarok valami eszményi álláspontra helyezkedni és belátom, hogy másképen, mint conversio utján szabadulni nem lehet, csak azt állítom feltétel gyanánt, hogy legalább egy-két évi praxis folytán biztosak legyünk, hogy ezentúl más kölcsönre nem szorulunk. Egyébiránt ezen kölcsönnél kénytelenek vagyunk ugyanazon bankár-consortium segélyét igénybe venni, a minek következtében ez az egész ügylet üzleti characterrel ruháztatik föl. Hogy ez mennyiben áll, bizonyítja az, hogy itten a consortium és köztünk nincs meg a risicónak és kedvezményeknek paritása, mert mi kötve vagyunk, azok pedig nincsenek. De, hogy az egész üzérkedés jellegével bir, bizonyítja még az is, hogy kénytelenek vagyunk ezen papirosokat névérték alatt kibocsátani. És én határozottan kijelentem, hogy én a conversio conditio sinequa non-ja gyanánt azt tűzöm ki, hogy nem szabadj conversiónál a névértéken alul emittálni. Helyesen jegyezte meg a t. ministerelnök ur a bizottságban, hogy ez a kamatok kérdése. Éii az ország érdekeinek szempontjából helyesebbnek tartom azt, hogy ha magasabb kamatot fizetünk, de teljes értéket