Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-130

52 130. országos ülés november 13.án, leddon. 1888. rend: a pénzügyi bizottság jelentése, az államvasutakat terhelő adósságok kötvényeinek s a földtehermentesítési adósságnak beváltásáról s mérsékeltebb kamatozású államkötvények kibocsátásáról szóló törvényjavaslatról. Nagy István jegyző: Beőthy!kos! Beöthy Ákos: T. ház! Midőn a tegnapi napon a vita befejeztetett, nekem utólagosan alkalmam volt a tárgyalás tartania és folyama fölött gondolkodni. Örömmel constatálom, hogy ellenzéki oldalról elmondatott minden, mi csak elmondható volt. Kern volt a törvényjavaslatnak oly részlete, mely a vita keretébe bele ne lett volna vonva, a minek következtében nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy valami újat mondjak. Mindannak daczára, miután már fel voltam iratkozva, nem akartam magamat kitöröltetni, nem már csak a decorum szempontjából sem, mert azt találtam, hogy elég fontos a kérdés arra való nézve, hogy többen szóíjunk hozzá. Miután tehát tijat nem mondhatok, talán leghelyesebben cselekszem oly módon, ha mintegy a vita eddigi eredményeit egybefoglalom, reassummálom. És ezt olykép teszem, hogy a kérdést a maga egészében teszem vizsgálat tárgyává, főleg azért, hogy miután a t. ház szavazattal fog ma e fölött dönteni, az egész helyzet, mondhatnám a maga pragmatieus összefüggésében álljon a t. képviselőház előtt. Mindennek daczára, t. képviselőház. nem fogok hosszas lenni. Volt elég időm gondolkodni arról, hogy röviden fejezzem ki magamat: hiszen méltóztatik ismerni George Sandnak, vagy madame de Staelnak azt az igen szellemes megjegyzését, a mikor azt mondta: engedelmet kér. hogy levele oly hosszá, mert nem volt ideje rövidebbet irni. Nekem volt elég időm arra, hogy aránylag, a kérdés fontosságához mérten, nem nagyon hosszasan fejezzem ki gondolataimat. Midőn tehát arról van szó, hogy c törvényjavaslattal szemben állást foglaljak, azt hiszem, leghelyesebben cselekszem, ha a szőnyegen levő kér désnek ugy objeetiv, mint subjectiv oldalát szemügyre veszem ; mert csak ennek a kettőnek combinatióba vétele teszi lehetővé ezen igen fontos problémának, mely előttünk áll, sikeres megoldását. Az objeetiv szempont alatt azt értem, t. képviselőházi vájjon itt, miután conversióról van szó, léteznek-e a conversio tényezői és előfeltételei? A subjectiv szempont alatt pedig nem azt értem, hogy e törvényjavaslattal szemben én a pártállás egyoldalú álláspontjára akarok helyezkediii és azt akarom mondani, hogy miután a kormány iránt bizalommal nem viseltetem, ezt a törvényjavaslatot nem fogadom el. Én ezen álláspontnak teljes jogosultságát elismerem, de nem akarok arra helyezkedni, nem pedig azért, mert a mai vitába nem akarok semmi idegen elemet belekeverni, mert e kérdést oly fontosnak tartom, hogy nem akarom a t. ház figyelmét a kérdés lónvegétől és érdemétől elterelni. (Helyeslés balfelől.) De miután, t. képviselőház, itt hitelműveletekről van szó, azt még sem mulaszthatom el, hogy röviden meg ne vizsgáljam, vájjon az eddigi conversióknál és hitelműveleteknél milyen volt a t. kormány eljárása, gestiója: ezt pedig ismét nem azért teszem, hogy a t. kormány ellen fegyvert kovácsoljak, hanem igenis azért, hogy okuljunk a múlt hibáin, nehogy hasonló hibákat a jövőben is elkövessünk. (Helyeslés halfelől.) Találkoztam azzal a nézettel, hogy e törvényjavaslat az előbbi kormányok által elkövetett hibáknak folyományaként tekintetik, tehát akkként, mint azon elkövetett hibák számlájának liquidatiója. Ebben van igazság, de csak féligazság, mert követtettek el hibák előbb és követtettek el hibák ezen t. kormány által is. A dolog ugy van, t. képviselőház, hogy az államháztartás soha sem volt rendben; az államháztartásnak rendes vitelére folytonosan szükség volt hitelműveleteket tenni és nem épen a legszerencsésebb módon. A helyzetnek tehát az volt a signaturája.hogy pénz kellett minden módon és minden áron. Ezeknek az exigentiáknak voltak alárendelve a conversiók, a melyek ennek következtében mint egy sarkaiból ki lettek forgatva, egy egészen természetellenes alapra lettek fektetve, minek folytán ezen conversiókból tulajdonképen nem előny, de hátrány háramlott az országra. Es ha b. Roszner t. képviselőtársam inconsequentiát vetett szemünkre azért, hogy az 1881-ikconversiót megszavaztuk, ezt pedig nem akarjak megszavazni : megvallom, jobban szeretem az olyan inconsequentiát, ha az ember a múlt tanulságain okul, mint az oly consequentiát, mely ezeken nem okul. (Helyeslés halfelől.) Mielőtt, t. ház, mindezeket röviden beigazolom, azt hiszem, nem lesz szükség valami hosszú fejtegetésekre, mert hisz azok, a miket el fogok mondani, oly nem rég történtek, hogy elégséges talán egy Sehlagwort, hogy a t. ház emlékébe felidézzem a történteket. Első sorban azonban kötelességemnek tartom felemlíteni, hogy egy conversiónak magának mik az előfeltételei és követelményei. (Halljuk!) Én körülbelül kettőt tudok, t. ház! Az egyik a pénzpiaeznak bizonyos kedvező helyzete, azután pedig a másik feltétel az, hogy az állam is kedvező helyzetben legyen, hogy az államháztartás rendben legyen, hogy ne legyen folyton kénytelen pénzre szorulni, egyszóval, hogy a pénzpiaezczal szemben ő legyen a kedvező helyzetben, hogy tehát mintegy ő dictálja, szabja meg a feltételeket. Ha már most ezt az előbbi conversiókra alkalmazzuk, akkor belátjuk, hogy ezeknek a feltételeknek elég nem volt téve. Ott volt először az