Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-129

129. orsiágo* ttlé« noTember 12-én, kétf§«. 1888. 41 évi kamatmegtakarítást ért el az országra nézve és nálunk nevetségesnek találják, ha egy ellenzéki képviselő azt követeli, hogy egy fél milliárdos műveletnél a magyar állam 4 millió forint évi kamatot kíméljen meg. (Helyeslés a szélső lalfelÖl.) Mondám beszédem elején, hogy e törvényjavaslat absolute semmi biztos alapot nem nyújt ezen művelet kellő megítélésére s én azért nem is bocsátkozom s nincs is szándékom semmiféle számítgatásba bocsátkozni, hanem kérdem épen ellenkezőjét annak, a mit előttem szólt báró Roszner Erwin képviselő ur állított: hogy van-e Európában képviselőház, hol ily alakban terjesztettek volna elő eonversionális törvényjavaslatok? Én az ellenkezőt tudom. Arra hivatkozott előttem szólt képviselő ur, hogy Angliában meg sem engednék, hogy a pénzügyminister ily fontos pénzügyi dolgokban részleteket terjesszen elő. Nagyon sajnálom, de itt van előttem egy tavaszi száma a Journal des Economistes-nek, amelyből a képviselő ur nagyon szépen kiolvashatja, hogy Gösehen miképen terjesztette az angol képviselőház elé a maga eonversionális tervét minden részletével, a kamatlábba], tőke-emelkedéssel s azon beosztással, hogy első esztendőre kapnak praemiumot 3%-ben, azután 12 esztendőn át 2*A, 20 esztendőn át 2V**/»-ben. Minden tehát a legutolsó részletig elő lett adva. Sőt Francziaországban az újabb időkben directe maga a törvényhozás initiálja s hajtja úgyszólván végre a eonversiót. Ott a kormány nem is szokott közbejárókat felhasználni, hanem kimondja, hogy egy bizonyos határidőn túl, mondjuk a 4°/°-os rente csak 3%-os lesz ; a ki evvel be nem éri, az visszakaphatja tőkéjét. És ily etetekben, mikor oly eorreete, nyilvánosan jár el a kormány: akkor én nem látok abban semmi aggályt, hogyha 10 esztendőre kötelezi magát a törvényhozás arra, hogy azon időn belül nem fogja az újabban convertált rentét convertálni, mivel az előnyök oly világosak előttem és mint törvényhozó tudom, hogy nem nagy áldozat, ha azon időre lemondok a eonvertálás lehetőségéről; de igy vaktában, mikor sejtelme sem lehet a ház egyik tagjának sem, milyen áron fizetjük meg ezt a műveletet, midőn sejtelme sincs, mennyire fog emelkedni maga az új tőke, mennyit fogunk fizetni kamatban, mert az, hogy 4°/°-ot vagy 47í%-ot e, az óriási különbség egy félmilliárdról szóló műveletnél; másodszor pedig, ha positive tudnám is, hogy 4 vagy 4V», akkor is csak a névleges kamatlábat tudom, a ténylegeset pedig akkor, ha legalább is össze tudom hasonlítania felszaporodó tőke tömegével, e nélkül absolute azt senki kellőleg megítélni nem képes. Tehát ez az egyik áldozat, a mit hozunk. Nem lehet tagadni, nagy sűlylyal bír két más dolog is, melyet Horánszky t. képviselőtársam felhozott. Az egyik a hypotheka kérdése. Nem csekélység az, mikor egy állam, mely oly erőKÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. VI. KÖTET. feszítésekkel küzd az utolsó két évtizedben, mint a magyar állam, mely oly pontossággal fizetett, mely ellen senkinek a legkisebb panasza sem lehetett, mely igazán népének erejét az utolsó cseppig már kiszivattyúzta, csak azért, hogy az állam a maga kötelezettségének pontosan megfeleljen, hogy akkor előálljunk azzal, hogy az állam összes erkölcsi kezességein kivül, odaadjuk még a jelzálogot is. Engedelmet kérek, de nekem, mikor ezt első izben olvastam, az a gondolat jutott eszembe, hogy az igen t. urak a consortiumból, kik iránt mint pénzügyi emberek iránt a legnagyobb respeettel viseltetem, mielőtt kormányunkhoz jöttek volna, elolvasták a tubái conversiónak tervezetét, mert csakis Gubában látok oly tervezetet, hol az állam, illetőleg a gyarmat minden kötelezettségénél le vannak kötve zálogképen a vámok, bizonyos adók, bélyeg és illetékek. Azt fogják mondani, hogy itt adók és vámok direct nincsenek lekötve, de ezt sem lehet mondani, mert világosan benne van a törvény egyik szakaszában, hogy a földtehermentesítési kötvényekre nézve leköttetik az adó azon része a consortium javára, •A mely a törvény értelmében arra esik. Ezzel világosan jogot adnánk idegen embereknek arra, hogy adórendszerünket eontrolirozhassák, sőt ha kell, megvizsgálhassák még adókönyvünket is. Bármikép magyarázzuk is a dolgot, azt tagadni nem fogja senki sem, hogy ilyen súlyos feltételek mellett még jelzálogot is adni, ez semmi esetre sem emeli az állam hitelét és semmi esetre sem alkalmas arra, hogy minket erre büszkévé tehessen. Nagy áldozat az minden esetre, a mikor ezt egy állam olyan helyzetben teszi, aminőben most Magyarország és a minőben ez idő szerint egész Európa van; a midőn előre, nagy előnyök nélkül, hosszú időre leköti magát annyira, hogy ezután sokkal foltosabb, nagyobb és üdvösebb pénzműveletekre ne is gondolhasson. Pedig ne méltóztassék elfelejteni azt, hogy van egy feladatunk, melyet sok ideig elkerülni nem leszünk képesek. Ott van a valutarendezés kérdése. Vájjon nem ilyen művelet volna-e alkalmas egy ilyen nagy kérdés megoldására? Ha önök minden nagy kérdést külön-külön, minden nagyobb haszon nélkül oldanak meg, mi marad meg arra, hogy a valóban nagy és hasznos problémákat megoldhassuk? (Tetszés a hal- és szélső baloldalon.) Én egészen objective vizsgáltam meg a pénzügyi bizottság é^ a tisztelt kormány által előterjesztett előnyöket, nem tagadom, hogy ezen előnyök bizonyos becscsel is birnak. Bizonyos becscsel bir mindenesetre — nem tagadom — hacsak néhány százezer frtot kímélünk is meg kamatok czímén s ha kitolhatjuk az adósságok egy részét és nem kell budgetünket évenkint újabb járadékok kibocsátásával megterhelnünk. De kérdem 6