Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-141
286 f *l- orsüftgos ülés november 28-ílii. szerdán. 18SS. dem második részére is, (Igaz! Ugy van! a haloldalon.) Második észrevételem pedig az, hogy nekünk a discussio szabadságát meg kell védelmeznünk. A discussio szabadságának pedig csupán két korlátja van: az első az, hogy azon fegyverek,a melyeket használunk, ne álljanak a parlamenti illem szabályaival ellentétben, (Helyeslés halfelél) a második az, hogy a szándékot ne gyanúsítsuk. (Helyeslés halfelöl) Már most hivatkozom a t. házra, vájjon én tegnapi felszólalásomban használtam-e csak egyetlenegy kifejezést is, melyre azt lehetne mondani, hogy a parlamenti illem szabályaiba ütközik. (Élénk felkiáltások halról: Nem!) A mi pedig a gyanúsítást illett, ezt egyenesen vissza kell utasítanom, mert beszédemből egészen az ellenkező tíínik ki. A midőn tudniillik azt mondottam, hogy ma a városok anyagi felvirágzásának eszközeit megtizedelni — ezzel a kifejezéssel éltem — ma a városokat culturalis és nemzeti missäójuk teljesítésében gátolni, gyengíteni, végzetes politikai hiba volna, melynek káros következményei a magyar államra hárulnának vissza; magából ezen kifejezésből, hogy politikai hiba, ki van zárva a rossz szándéknak, a mala fidesnek feltevése. (Ugy van! haljelől.)Ezt a t.ministerelnök urnak tudnia kellett volna. (Élénk helyeslés a balon. Mozgás johbfelől.) Továbbá midőn beszédem végén azt mondottam, hogy a városok jövő fejlődését megzsibbasztani, annyit tenne, mint magát a magyar államot megbénítani, hozzá tettem: mivel meggyőződésem az, hogy ez sem a kormánynak, sem pedig a háznak nincs szándékában, ennélfogva reménylem, hogy a ház javaslatomat el fogja fogadni. Tehát ebből is az ellenkező tíínik ki, hogy tudniillik, én a t. ministerelnök urnak, a kormánynak vagy pedig az őt követő majoritásnak szándékait megtámadni nem akartam. Élhetünk, t. képviselőház, a discussio terén erősebb kifejezésekkel. Használhattuk volna például azon kifejezést, hogy ez a törvény valóságos fátumként fog nehezedni a városok vállaira; mondhattuk volna ezen, vagy más törvényjavaslatnál azt is, hogy az megtámadja magát az alkotmányos szabadságot, veszélyezteti magát az alkotmányt. (Ugy van! Ugy van! bálfelöl.) Ilyen kifejezéseket a discussio terén meg lehet engedni, csak a parlamenti illem szabályaival ne ellenkezzenek és maga a szándék ne gyanusittassék. (Helyeslés halfelöl.) Másik észrevétele a t. ministerelnök urnak az volt, hogy én voltam az első, ki a magántulajdonosokat a városokkal és igy quasi a különböző társadalmi osztályokat egymással szembeállítottam. Igen kellemetlenül hatott rám ez az észrevétel, mert könnyen azon szinben tüntethetne föl engem, mintha én a különböző társadalmi osztályok közt a békét akarnám megháborítani, holott egész életem lefolyása alatt mindig a társadalmi osztályok békéjének fentartása mellett küzdöttem. (Igás! Ugy van! a hátoldalon.) Es hogy itt is téves felfogásból indult ki a ministerelnök ur, kitűnik abból, hogy én, igaz, szembeállítottam a magánosokat a városokkal, mint testületekkel, de nem mint egyik társadalmi osztályt a másik társadalmi oszíálylyal. Mert hiszen a magántulajdonosok közt vannak főpapok, vannak aristocraták, vannak középnemesek, de vannak egyszerű polgárok is; tehát különböző társadalmi osztályokhoz tartozó egyének s igy ezeket nem mint társadalmi osztályokat, hanem csak mint egyeseket állítottam a városokkal szembe. De később is, midőn a városokról szóltam, ellentétbe helyeztem ugyan a városok múltját a városok jelenével, de nem a városokat egy más társadalmi osztálylyal; és tettem ezt azért, hogy kimutassam, hogy a városok iránt a mostoha bánásmód épen ma igen indokolatlan volna. (Helyeslés halfelöl.) És végül, t. ház, beszédem utolsó szavaiban azt mondám, hogy a városokban fekszik nagyrészben a magyar állam jövője. Tehát nem azt mondottam, hogy egyedül és kizárólag a városokban fekszik, sem azt nem mondottam, hogy legnagyobb részben a városokban fekszik, hanem csak annyit mondottam, hogy nagy részben s igy az érdemnek egy másik nagy részét, talán — ha ugy teszik — nagyobb részét átengedem más társa; dahni osztályoknak; következőleg engem senki azzal nem vádolhat, mintha én a városok érdemeinek feltüntetését más társadalmi osztályoknak rovására akartam volna tenni. És végül, t. ház, a t. ministerelnök urnak volt egy kifejezése, azt mondván: hogy a korinam^ hazafiatlanságot követne el, ha indítványomat elfogadná. Itt már t. képviselőház per inductionem állíthatom azt, hogy midőn valaki azt mondja, hogy hazafiatlanságot követne el egy ily indítvány elfogadásával, akkor annyit mond, hogy maga az indítvány hazafiatlanságot foglal magában. Ez az inductio mindenesetre helyesebb, mint az, a melyet a t. ministerelnök ur ellenemben alkalmazott. Ezen támadásra egyszerű válaszom az, hogy valaki — akárki legyen is — hazafiság tekintetében ellenem vádat emelne, én felemelt fővel fognék megjelenni a vádlottak padján, (Élénk helyeslés halfelől) de az ékesszólásnak csak egy nemét fognám alkalmazni: ez a néma hallgatás. (Tetszés a haloldalon.) Sajnálom, hogy a discussio hevében a t. ministerelnök ur ilyen kifejezésre ragadtatta magát. (Mozgás a jobboldalon.) De épen hazafiságom parancsolja, hogy én őt e térre ne kövessem. (Élénk helyeslés és tetszés halfelől.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Nem szándékoztam egész az utolsó perczig nyilatkozni, mert ha rám nézve a t. képviselő ur felszólalásában voltak is tán, nem egészen elfogad-
