Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-138

234 138. országos ülés november 24-én, szombaton 1988. megmondani — sajnos, hogy úgy van — hogy Magyarországnak törvényhatósági joggal biró 26 városa, ha a bevallott adó alapján kárpótoltatik, közel 11 millió forint tőkével fog kevesebbet kapni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Engedelmet kérek, ismét egyfelől azt mondani: szigorúan alkalmaztassák az, hogy a ki jövedelmét adó alá nem vallotta be, az ne kapjon kártalanítást, másfelől azt akarni, hogy a városok és községek még annál is többet kapjanak, mint a mi proponáltatik, ágy, hogy elnézetik nekik az adó eltitkolása, ez ismét olyan dolog, a mit együttesen fentartani, megvédeni nem lehet. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Még mielőtt elbeszélném rövid történetét ezen kedvezményeknek — a mely történetek előidézésében hogy nekem nem volt részem, azt előre megjegyzem és talán a képviselő úr is elhiszi, ha meggondolja, hogy midőn ezek a mozgalmak megindultak, ellenzéki, még nagy lapokban is én, mint az ország községeinek, mint egyes tulajdonosoknak megrablój a bélyegeztettem meg, tehát el is hiheti, hogy ezt a mozgalmat nem én indítottam meg — mondom, mielőtt erről bővebben szólanék, még csak egy pár szót a mai felszólalásokra, csupán a legszükségesebbet. (Halljuk! Bálijuk!) Nem szólok a korteskedésről, mert elismerem, hogy e tekintetben professorom lehet és ha ráérek, tán még leczkét is veszek tőle. (Élénk derültség.) De a képviselő úr egyfelől megtámadja az államtitkár líroak mai azon állítását, hogy mig a kicsiben való darusításra vetett adó nem ívj teher, hanem csak a kicsiben való elárúsítást nyomó tehernek más alakban való érvényesítése; addig a nagyban való darusításnak hasonló megadóztatása csakugyan új adó, új teher és a képviselő úr ezt nem tudja magának megmagyarázni. Engedje meg, hogy megmagyarázzam én. (Halljuk!) A kicsiben való kimérést sújtotta eddig a regale-haszonbér, vagy a mi annak megfelel,, ha nem volt bérbe adva; ezentúl ez nem fogja sújtani, hanem terheli az italmérési adó. A nagyban való elárúsítást — csakhogy ez régebben egy akó volt, azután a megfelelő mennyiség,56 liter— ezen regale-jog alapján nem érintetett teher nem nyomta. Tökéletesen áll tehát, azt hiszem, ha valaki azt mondja, hogy mig az egyikre, melyet a regale-haszonbér vagy jövedelem nyomott, mely most elenyészik, csak más utón való megterheltetés, de nem új adó; addig az a fogyasztás, mely eddig terhelve nem volt, most új adóval érintetik. Ez az egyik, a mit mondani akarok. A másik meg az, hogy azon képviselő úr, a ki hosszasan kimagyarázza, mennyire helytelen, ezen egy hectoliteren felüli mennyiséget az italmérési jog alapján meg nem adóztatni, felemlíti, hogy a zárt városokban azonban megadóztattatok és hogy a törvényjavaslat tanúsítja, hogy minél több zárt várost akarnak csinálni és hogy ezen igazságtalanságot minél szélesebb körre akarják kiterjeszteni. Itt megint úgy vagyok vele, hogy vagy lehet indokolni, hogy meg nem adóztattatik, vagy helyesebb volna, hogy az is részesüljön a teherben, ha pedig nem viselte azt, a mit én, a mennyiben a kereskedelem és forgalom akadályozása nélkül keresztülvihető volna, szívesen fogadnék. De azután csakugyan helyes, mihelyt a viszonyok engedik, oly intézkedéseket tenni, hogy a teherviselésbe ez is bevonható legyen, a nélkül hogy a forgalomnak és kereskedelemnek ártson. Ez, mint már a múlt napokban mondtam, most csakis a zárt városokban lehetséges. Még csak a monopóliumra akarok kiterjeszkedni, t. ház. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur azt mondja, hogy a ministerelnök szégyenkezve, pirongva védekezett az ellen, hogy ez nem monopólium, pedig ez monopólium épen ugy, mint a dohánymonopolium. Engedelmet kérek a t. képviselő úrtól, de én ma is fentartom, még pedig az általa felhozott hasonlatosságnál fogva, hogy ez nem monopólium. (Halljuk! Halljuk!) Miben áll a só- vagy dohánymonopolium ? Abban, hogy a dohánynak forgalomba hozatalát egyes egyedül az állam eszközölheti. A sót az állam termeli, a dohányt, ha csak ki nem viszik az országból, csak az állam veheti meg és csak az állam adhatja tovább. S mi czéloztatik itt? Az állam akarja-e megvenni a bort, a sört vagy a szeszt? Nem. Az állam akarja-e elárusítani s meghatározni a fix árt ? Nem. Hanem azon feltételek alatt, a melyeket a törvény előir, a szabad adásvevésnek és concurrentiának bocsátja át. Ez oly lényeges különbség, a melyet eltagadni nem lehet. (Ügy van! Ugy van! jobhfelöl. Egy hang a szélső balfelöl: Á szivar!) Engedelmet kérek, a szivart az állam árulja, az határozza meg az árt, az engedi meg, mily feltételek mellett adathassák el és az állam veszi meg a dohányt. És itt az a t. képviselő ur, a ki az államosítás ellen minden áron fegyvert akar kovácsolni, azt mondja, hogy a dohány 33 milliónyi jövedelméből 11 milliót tesz a kiadás. Itt is egy kis feledékenység bántja a t. képviselő urat, az t. i, hogy elfelejti, hogy ez nem csak kezelési költség, hanem hogy ebben benn van a dohány ára is. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Ez az eset ezen jövedéknél nem fordul elő. (Zaj balfelöl. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Hogy a képviselő ur bebizonyítsa, hogy ez az adó monopólium, kiemeli azt, hogy inikép ne volna monopólium, mikor a korcsmának is azon jelvénynyel kell megjelölve lenni, a melyet a pénzügyminister ur meghatároz. Ha a t. képviselő ur ebből indul ki, akkor minden szeszgyár monopólium, mert azt is meg kell jelölni a megszabott jellel; akkor Budapest fővárosában minden italmérési üzlet monopólium, mert világosan meg kell