Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-137

200 137. országos üléi uovember 26-án, pénteken 18S8. natkozó jogú mily devalváló hatással bir a regale jövedelmére, azon meggyőződésre jutunk, hogy 5—6 év múlva a regale megváltása sokkal olcsóbban lenne eszközölhető. A regale tulajdonosokra tehát a megválasztott időpont nagyon szerencsés és az érték-kiszámítás is rájuk nézve felette kedvező. A magam részéről a megváltási módozatok közül csupán egyet kifogásolok, nevezetesen azt, hogy az önkéntes bevallás ellenében az érték kiszámításánál bizonyítást enged, melyet pedig semmi bizonyítási eljárás meg nem enged s én a magam részéről kijelentem, hogy a jövedelemnek az adótól eltérőleg való bizonyítási módját azokra nézve, kik az adó vallomásokat személyesen tették, meg nem szavazhatom. A községekre vonatkozólag a kártérítés alapja épen ugy lévén kiszámítva, mint magánosokra, eltekintve attól, hogy náluk adó-eltagadások, legalább a megyebeli községekben nem foroghatnak fenn, mert az adófelügyelő az adókivetést az előző év zárszámadásai alapján eszközölteti, ők a jövedelemnek megfelelő kártalanításban részesülnek, nem tartom a károsodást fenforgónak, különösen ha az italmérési jövedéknek kilátásba helyezett módosítása elfogadtatik ugy, hogy a 30%-os jövedelemtöbblet nemcsak a törvényhatósági joggal biró, hanem rendezett tanácsa városokra, sőt nagyközségekre, a melyek regale-joggal birtak, kiterjesztetik és másfelől azért sem tartom a községekre nézve hátrányosnak, mert a városoknak joguk van, hogy az italmérési adóra pótlékot vessenek, fogyasztási adókat hozzanak be s ez a törvényjavaslat által nem módosittatik. Ennélfogva én nem osztozhatom azoknak nézetében, kik az előttünk fekvő törvényjavaslatnak megváltási részét méltánytalannak tartják, sőt a mint kifejeztem, én azt nagyon méltányosnak és igazságosnak tartom. A mi már most az italmérési jognak kihasználását illeti — és épen ez indít engem arra, hogy a vita ily előhaladott stádiumában én is felszólaljak — azt én nagyon szerenesés és a nemzet nagy többségére üdvös dolognak tartom. Mert eddig a kérdés leginkább csak arról az oldaláról volt megvilágítva, hogy mennyire használtatott ki a regale. Köszönöm ezt a kihasználást. Annyira kihasználtatott, hogy majdnem minden házban van korcsma, egyik a másikat éri és a piaczi helyen heti vásárok alkalmával az úton-útfélen lerészegedett nép mutatja, hogy merre van a város. Nem az erkölcsök terjesztésére, hanem a nép elerkölestelenedésére és elsatnyulására szolgáltak azok. Szeretnék olyan kimutatásokat kapni a honvédelmi ministertől, a melyek combinatióba hozzák a katonaságra való alkalmatosságot az egyes regálék teljes kihasználásával. Méltóztassék visszaemlékezni, ezelőtt 20 esztendővel mennyivel erőteljesebb volt a magyar faj, a mikor a regálék számbavehető tényezőt sem képeztek az egyes nagy városok és piaczi helyeknek a jövedelmében és mennyire csökkent a katonák alkalmatossága, u

gy hogy m

a m

ájr az országban a negyedik korosztálynak fegyver alá szólítása sem elegendő, hanem fel kell emelni az első korosztályt a 21-ik életkorig. Méltóztassanak ennek a törvényjavaslatnak egészségi és ethicai oldalát számba venni és akkor teljes megnyugvással lehetünk az iránt, hogy az italmérési jognak általában a kormány engedélyezése alá helyezése üdvös hatással bir ebből a tekintetből is. Megmondom, miért? Azért, mert azon város, a mely maga volt a regale-tulajdonos, csakis azon volt, hogy mentől több jövedelme legyen és saját lakosságát, benszülött polgárait mentől kisebb pótadóval rója meg, hanem, hogy az idegeneket terhelje meg iniiább. SŐt annyira mentek egyes regale tulajdonosok, hogy nem elégedtek meg a korcsmálás engedélyezésével, hanem — mint például Szegeden és Hódmező Vásárhelyt — valóságos italmonopoliumot adtak bérbe egy-egy vállalkozónak, a ki azután valóban a legrosszabb módját gyakorolta a monopóliumoknak. Én ugyanis nem vagyok egy véleményben azokkal, a kik az engedélyezési jogot monopóliumnak nevezik, hanem monopóliumnak csak azt tartom, a hol az elárusítandó anyagot is a monopólium-tulajdonos szolgáltatja, például az állam a dohányt és a mint ez a sójövedéknél van; monopóliumnak azt tartom, a hol kényszerítve van a fogyasztó közönség az árendásnak, a jogtulajdonosnak az italát fogyasztani. Minthogy pedig az alföldi nagyvárosokban az az irány terjedt el, hogy az italoknak bizonyos része monopólium gyanánt adatik el, mint ezt az általam idézett példa is tanúsítja, azonkívül minthogy a régi jobbágy városokban és községekben ugy kezeltetik a regálé-jövedelem, hogy azt az egyes bérlők veszik ki és azoknak az egyes bérlőknek a pinezéjéből kell a nem gyártott, hanem pancsolt bort, a romlott sört és az úgynevezett maxi-pálinkát venni és fogyasztani, mert az egész alföld ezzel van elárasztva: ez ellen nincsen semmiféle védekezés a mai törvények szerint, mert a regaletulajdonosnak korlátlan korcsmálási joga van. Tudnék 32,000 lakossal biró községet is megnevezni, a hol a regalebérlő a piacz közepén nyitott korcsmát, állított pálinka depót-t s azt egy közigazgatási hatóság sem volt képes becsukatni, nem volt képes egy református templom mellől a korcsmát eltávolítani, mert a regalebérlő nem akarta; és ha még azt is figyelembe vesszük, hogy az egészségi és ethicai tekintetek most már, miután a törvényjavaslat bizonyosan fog adni annyi beleszólást a korcsmák számának szabályozására és a korcsma-engedélyek kiszolgáltatására nézve a községeknek, mint a mennyi joggal az adó behaj-