Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-137

194 137. országos llés novowlíer 2S-á», pontokén. 1888. Az, a ki ezen czélok szükségét beismeri, a ki nem zárkózik el az állam pénzügyeinek rendezése és az egyensúly helyreállításának nagyhorderejű kérdése előtt, annak nézetem szerint el kell fogadnia általánosságban a javaslatokat. Eltérés akkor közöttünk csakis a módozatokra nézve lehet. Azaz hogy a javaslatok helyesen oldják-e meg a^ beismert szükséges czélok megvalósítását. Én a javaslatokat mindkét irányban kielégítőknek tartom, úgy a megváltás méltányossága, valamint az italmérési jövedéknek az állam általi hasznosítása érdekében. (Helyeslés jóbbfélől.) Sőt ezenfelül még nem kicsinylendő azon előny, hogy tért nyitva a szabad versenynek, lendületet fog adni egy iparágnak, jótékony hatással lesz bortermelésünkre és a concurrentia folytán a fogyasztóközönség jobb és olcsóbb italokat og élvezhetni. Némelyek által azon ellenvetés tétetik, hogy jó a kártalanítási javaslat a magánbirtokosokkal szemben, de káros az a városokra nézve. Beismerem én azon distinctió helyességét, melyet gróf Apponyi Albert képviselő úr a magánbirtokos és a városi közönség regáléjának kihasználására nézve megvont. De ha ezen általa igen szépen kidomborított megkülönböztetésnek és az egyes városoknál ebből származó aránytalanságnak consequentiáit tekintjük: azon város vagy község, mely nem használta ki jogát oly mérvben, a mint azt tehette volna, az természetesen kisebb váltság-Összeget fog kapni, de nagyobb mérvben fog az emelkedő jövedelemben participálni; mig ellenkezőleg azon város, mely a jobb kihasználás — mondjuk nagyobb önmegadóztatás — folytán több jövedelmet húzott, nagyobb váltság összeget fog kapni, de kisebb mérvben fog a kevesebb fölösleg jövedelemből részesülni. Tehát az e részbeni különbség ki fogja magát egyenlíteni, (Ugy van! jobbfelöl) Ez ma már nemcsak egyedül a törvényhatósági joggal felruházott városokra szól, mert noha a többiek a javaslatba még föl véve ugyan nincsenek, a ministerelnök ur nyilatkozata folytán ez iránt többé nem lehet kétség. Megkísértetett némely érdekköröket egymással szembe állítani; a birtokos-osztály fávonzásáról beszélni és az ellen vádakat emelni. Magyarország birtokos-osztálya nem szorul arra, hogy ily vádak ellen védekezzék. [Élénk helyelés a jobboldalon.) Mindig lesz abban elég hazafiság, ha kell, áldozatkészség, hogy múltjához méltóan tudja betölteni helyét. (Tetszés jobbfelöl.) Constatálom különben, hogy e vádak nem annyira itt e ház kebelében, mint inkább némely lapok által emeltettek. Mindazok után, a mik a javaslatok méltatására már mások által kimerítően felhozattak, én azokkal bővebben foglalkozni nem kivánok. Csak egyre vagyok bátor a t. képviselőház és a t. kormány figyelmét felhívni; ugyanis a 1889-ki átmeneti évben a tulajdonos és bérlő közötti viszonyra. És itt megjegyzem, hogy az én felfogásom eltér a Mohay Sándor t. képviselőtársam által tegnap mondottaktól; sőt az én álláspontom az övével homlokegyenest ellenkezik. Egyben igazat adok t, képviselőtársamnak, abban tudniillik, hogy a bérlő jogi szempontból kártalanításra igényt nem tarthat. De ezen merev jogi álláspontnak mi lenne a következménye ? Az, hogy minden oly helyeken, a hol a szeszadó törvény behozatala folytán a fogyasztás, illetve az italmérési regale jövedelme jelentékenyen alászállott, a bérlő nem lesz azon helyzetben, hogy kötelezettségének megfelelni képes lehessen és tönkre fog menni, a tulajdonos pedig elveszti fél, esetleg háromnegyedévi jövedelmét. Sem egyik, sem másik meg nem engedhető. A kormány eredeti javaslata erre figyelemmel volt és kifejezést is nyert az az indokolásban, kimondatván olt, hogy miután a büntető határozatok és a kis mértékbeni eladás utáni fogyasztási illeték 1889. január hó 1-én életbe lépnek, a befolyó összeg a tulajdonost, illetőleg a bérlőt fogja illetni, azért, „hogy az italmérésre jogosultak és bérlők érdekei — mások hátránya nélkül — az új fogyasztási és szeszadótörvények hatásával szemben is megóvassanak és ezek a jogosultak és bérlők jövedelmeikben csorbát addig se szenvedjenek, mig az italmérés végleges rendezése keresztül vitetik/ Ezzel szemben a bizottság 1890. január hó lére tolta ki ezen intézkedések életbe léptetését s ez által a bérlők meg lettek fosztva egy oly kedvezménytől, a mely sok helyen jelentékeny kárpótlási összeget képezett volna. Az állam nem nézheti közönynyel a bérlők tönkrejutását, mert — eltekintve attól, hogy itt sokak existentiájáiól van szó — épen az italmérési jövedéknek jövőbeni hasznosítása szempontjából, az államnak szüksége lesz reájuk. (Ugy van! jobbfelöl.) De másrészről nem volna sem jogos, sem méltányos, hogy azért, meri, az állam 1889-ben a szeszadó folytán 4—5 millió többletet fog bevenni, hogy azt a bérlők s részben a tulajdonosok rovására tegye. (Helyeslések jobbfelöl.) Mulhatlan szükséges tehát, hogy ez irányban valami történjék. Ha lehet, már e törvény keretén belül, vagy az újabb törvényhozási intézkedés által, valamint administrativ úton is megtétessék mindaz, a mi ez irányban a kormány hatáskörébe tartozik. Hiszem, hogy ezen baj is orvosolható lesz és akkor a törvényjavaslatokat én oly jóknak g helyeseknek tartom, hogy meggyőződésem szerint