Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-136

168 136. országos ülés november 22-én, csütörtökön. 1888. megfosztja magát azon nélkülözhétlen eszközöktől, a melyek a közbajok sanálására múlhatatlanul szükségesek. Mert csak azon közbajok sanálhatók, a melyek egyszersmind felfedezhetők. Humboldt azt mondja, hogy ha mindazon bajok számát összeszedhetnők, melyeket a rendőri törvények okoznak, bizonyosan nagyobbnak találnák azok számát mint azokét, a melyeket ineggátolniok sikerült. Azon felül, t. ház, a törvényjavaslat, az által, hogy az állam érdekeinek legutolsó fórumban való eldöntésére saját közvetlen közegét állítja legfelsőbb birául, azon elementáris jogelvnek sérelmével jár, a mely a bírónak legfőbb és legpregnánsabb kellékeit a bírói függetlenségben találja. Minthogy tehát ezen törvényjavaslat szerény nézetem szerint nem felel meg a jognak, nem az igazságnak — hogy ne mondjam — nem a korszellem követelményeinek, de nem felel meg adott helyzetünkben a közszükség előidézte ezélszerííségnek sem és a mellett tág kaput nyit a kormányhatalom eláradására azon aggálytól vezéreltetve, hogy ezen alkotmányos magyar kormánynak valaha a jogállamból rendőrállauimá az országot visszafejleszteni alkalma ne legyen, nem fogadom el e törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául, hanem csatlakozom elvtársam és barátom Unger Alajos által benyújtott határozati javaslathoz. (Élénk helyeslés szélső balfelől.) Josipovich Géza jegyző: Török Zoltán ! Török Zoltán: T. képviselőház! (Halljuk!) Azok után, a mik az immár hosszúra nyúlt vita után elmondattak, melyekkel saját álláspontomat is teljesen beigazolva látom, a t. ház iránt való tiszteletem különben is ismétlésektől tartózkodni parancsolván, kellő rövidséggel leszek bátor egyéni felfogásomat a törvényjavaslattal szemben jelezni. A törvényjavaslatot, t. ház, általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés jőbhfelöl.) Teszem ezt azon nyilatkozatok után, melyeket a kormány részéről az egyes sérelmeseknek talált részek javítása tekintetében már hallottam és azon reményben, hogy a kormány ott, hol az állam érdeke ezt sürgősen nem kívánja, különösen a városok érdeke tekintetében teendő módosításokkal szemben merev álláspontot elfoglalni nem fog. Tagadhatatlan tény az, hogy az egyes állampolgár, a ki ma regale-birtokos, egyfelől a lO°/o a miniszteri javaslatban kezelési költségnek nevezett — most már czím nélkül álló — levonás következtében, másfelől pedig az állampapírok kibocsátása által keletkezett különbözet folytán a regáléban rejlő vagyonának egy tetemes részét, melyet én 25— 30%-ra becsülök, elfogja veszteni; de valamikép elődeink egykoron a haza érdekében nem riadtak vissza az áldozattól; valamikép 1848-ban a nemesség az urbériség megszüntetését kimondta s megelégedett a kárpótlásnak oly nemével, a mely meg nem adva az ellenértéket, végeredményében oda vitt, hogy a földbirtokos 5—8-ad részben maga-magának fizette meg a kárpótlást: azonképen megkivánomén azoktóka kik a nemességnek úgyszólván jogutódai ma — értem ezalatt a földbirtokos osztályt — hogy ott, hol az állam érdekében hozandó áldozatokról van szó, azoktól vissza ne riadjanak. (Helyeslés jőbbfelól.) De, t. ház, habár én mint egyes állampolgár a magam részéről nagyobb áldozatra is kész volnék, ha ezt a haza, a közjog érdeke követelné, nem tartom igazságosnak és helyesnek azt, ha ilymérvű áldozatot egyes községek és különösen a városok részéről követelnek. Nem akarom én, t. ház, itt hosszadalmasan fejtegetni azon culturalis missiót, melyet a városok teljesíteni hivatottak, nem akarom felhozni azon okokat, melyek különösen a nemzeti egység létesítése szempontjából követelik a városok erősítését, izmosítását, nem akarom elősorolni azon nagy munkát, melye tekintetben különösen a városokra vár, nem akarom ismételni azon argumentumokat, melyek a regálénak a városok által való ki nem használását tárgyazzák és melyek nézetem szerint teljesen indokoltak, mert alapjukat abban lelik, hogy senki önnön megadóztatását nem szereti, egy kétségtelen tényt hozok csak föl és ez az, hogy míg egyeseknél a regaie — nagyon kevés kivétellel — már az utolsó időben is csökkenő félben van és az új szeszadötörvény folytán a jövedelem a községekben és kisebb helyeken valószínűleg szerfelett vissza fog esni, addig kétségtelen tény, hogy a városoknak ez egyetlen jövedelme, a mely fokozottabb igények kielégítésére a jövőben fokozható a nélkül, hogy a polgárok ezáltal túlterheltetnének. Én, t. ház, ezek folytán egyéni felfogásomat és kérésemet a következőkben formulázom. (Halljuk ! Halljuk !) Óhajtanám, hogy ugy a törvényhatósági joggal felruházott, mint rendezett tanácsú városoknak megadatnék azon 30%-nyi jövedelemtöbblet, mely most a törvényhatósági városok javára van fentartva. Nem mennék oly messzire, mint gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam ment, hogy az utolsó év zárszámadása vétessék a megváltási alap cinorusájául, hanem igen óhajtandó volna, hogy a városokra itt is kivétel tétessék és nem az 1882-től számított 5, hanem 6 év átlaga képezze a megváltási összeg alapját. Ez az t, ház, a mit én mint minimumot a városok érdekében teljesítendőnek tartok, a városok részéről elegendő nagy lesz az áldozat, semmi esetben sem kisebb az egyesek veszteségénél, mert meggyőződésein I szerint a regaie a városokban fokozatosan jövőben is emelkedni, kisebb községekben mindig apadni fog. Magának a javaslatnak részletes critisálásától tartózkodnom kell, tartózkodnom parancsol ettől