Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-136

136. országos ülés november 22«én, csütörtököm. 1888. Jg>j hivatásának ezen megoldási módozat nem felel meg, mert az italmérési adó és jövedék, valamint az italmérő hasznának csatornáján elfolyna az italraérés minden jövedelme. Vannak másodszor olyanok, a kik a közeégek és városok tulajdonában levő italmérési jogot akként kívánják fentartani, hogy az törvényhozásilag megállapítandó és or szagosán alkalmazandó adóztatás mellett hagyassák meg a községi autonóm hatáskör kezelésében és kihasználásában és csak az egeresektől és egyéb jogosultaktól váltassék meg ezen italmérési jog és ezen megváltott jog szintén az illető községeknek említettem mód szerinti kezelésére bizassék; az állam pedig ezen községeket és városokat italmérési jövedelem czíménmegadóztathassa akként, a mint azt a kártalanítási fedezet és esetleg az államkincstár igényei követelik és úgy vélem, t. képviselőház, hogy ez., azon expediens, a mely e probléma megoldásának módozatai között leginkább összeegyeztethető volna a joggal, igazsággal, czélszerííséggel és az állam igényei is ki lennének elégítve ; azok pedig, a kik a kártalanítás által magukat sértetteknek erezhetnék, megtalálnák megnyugvásukat abban, hogy ezen italmérési jövedelem a községeknek és városoknak fenhagyatván, azok által közvetve mintegy kárpótolva erezhetnék magukat. (Igaz! TJgy van! a szélső baloldalon.) Vannak harmadszor olyanok, a kik — mint a törvényjavaslat is tartja — azt kívánják, hogy ezen megszüntetendő és kártalanítandó italmérési jog hagyassák meg az állam kezében s csak is ennek jövedelméből, de országos jövedelméből, vagyis a kártalanítás fedezetén felül maradandó jövedelmi többletből, a törvényhatósági joggal felruházott városoknak az őket megillető jövedelmi szaporulatból 30%-nyi remuneratio engedélyeztetik. A megoldásnak ezen módja, szerintem, először nem volna, jogosult a kártalanítás nevezetének viselésére, mert ezen módozat csak a kártalanítás jelen értékének mérvéig volna kártalanításnak nevezhető, de azon túl jövő jövedelmi szaporulatot tekintve, a legjobb akarat mellett, más egyébnek, mint confiscatiónak, nem nevezhető. Constatálhatom ezen állításom alapos voltát a törvényjavaslat logicai következtetéséből is. Mert ha a törvényjavaslat a törvényhatósági joggal felruházott városoknak az ő saját jövedelmi többletéből 30 százalékot megadatni felajánlja, ebből az következik, hogy a kiknek pedig ezen őket megillető saját többletükből 30 százalékot nem ajánlja megadatni, azoktól azt egyszerűen confiscáljn. Már pedig a törvényhozás ezen intézkedése nem felel meg, sőt ellenkezik a nemzetgazdaság alaptételével is, mely a jövedelem megosztását követeli, nem pedig a confiscatiót. Ezen intézkedése a törvénvhozásnak nem lenne másodszor igazságos azért, mert nem ugyanegy mértékkel kívánja a kártalanítás mérvét megállapítani a városok közt, különbséget tevén a törvényhatósági joggal íelruházottak és más városok közt, felhozván e részben különös érvül azt, hogy a törvényhatósági joggal felruházott városok nagyobb mérvben teljesítik az állami szolgálatot. Hát, t. ház, ezen érvelés ellenében nagyon alaposan fel lehetne hozni a rendezett tanácsú városok előnyére azt, hogy azon valóban kicsiny különbséget, a mi az állami functiók teljesítésében a a törvényhatósági joggal felruházottak és a rendezett tanácsú városok közt fenáll, nagyon bőven kárpótolja, azon haszon, mely a törvényhatósági joggal félruházott városoknak, mint a kormányzás góczpontjainak, a vidéki nagyközönség odagravitáíása nyomán a városokra háramlik; a culturalis és humanitárius missio pedig, szerény nézetem szerint, semmivel sem nagyobb emezeknél, mint amazoknál. De nem felelne meg a törvényjavaslatban contemplált megoldási módozat harmadszor a korszellem kivánalmainak, mert ezen törvényjavaslat a régi jogot a maga valódiságában, a maga kiváltságos jellegével továbbra is fentartja és azt nem mint szabad ipar tárgyát kezeli, hanem a saját kénye szerinti concessio alapján való kezelést kívánja inaugurálni, a mi, szerintem, politikai tekintetben nem helyes. Nem helyes nemcsak azért, mert ez által mintegy egyengetni kívánja az útját a nemsokára behozandó szeszadómonopóliumnak, de nem helyes főleg azért, mert sok százezer család existentiáját a maga hatalmi körébe vonva, a kormányhatalom kiszélesbítését oly arányokban teszi lehetségessé, mely alkotmányjogi szempontból bizonyára nem kívánatos, sőt esetleg veszélyes is lehetne. Nem felel meg a korszellem kivánalmainak, sőt a valódi nemzetgazdászat törvényeinek sem, azért, mert — a mint hírneves nemzetgazdák állítják — semmi sem képes annyira összekuszálni, megrontani az állami viszonyokat, mint midőn az államnak nagyon sok apró dologra kell, hogy ellenőrző gondoskodást gyakaroljon, mert ebből szükségszeríüeg egyrészt, a hivatalnokok száma szaporodván, egyszersmind az azok után járó adóteher is gyarapodik és e mellett másrészt az az ellenőrzés csaknem lehetetlenné válik, a minek következése aztán &/, hogy a legtöbb dolog ellenőrizetlen maradj vagy rosszul intéztetik el és e közben a nagyobb áttekintés hiányában felüti a fejét végre a csempészet, a corruptio, melynek határt vetni a kormány nehezen képes. Az a kormány, melynek ily nagy a hatalma, természeténél fogva szeret hinni a maga csalhatatlanságában ; az ily kormány nem tűri a bírálatot; az ily, hatalmában túláradott kormány a közbajok felfedezőire szájkosarat rak és ez által