Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-136
166 136. országos ülés november 22-én, csütörtökön. 1888. tokhoz hasonló kat a haza oltárára letenni sohasem vonakodott, avagy a nemzet azon része, mely a kártalanítás megállapításáért küzd, vagy talán épen azon párt, melyhez tartozni szerencsém van és mely a kártalanítás igazságos és méltányos megoldását kívánja, nehogy — mondom — mindezek szűkkeblú'séggel vádoltassanak: szükségesnek látom kijelenteni, hogy bizonyára nagyon sajnosán esik nekünk az, hogy nem bírunk azon szerencsés adózási viszonyokkal, nem rendelkezünk azon népboldogító nemzetgazdasági politikával, mely nekünk lehetővé tenné azt, hogy ezen italmérési jogot, vagy az abból folyó jövedelmet minden kártalanítás nélkül a haza oltárára letenni, arról lemondani képesek lehessünk, hasonlóan azon államokhoa, melyek e jogok megszüntetését minden kártalanítás nélkül vagy mérsékelt kártalanítás mellett vitték keresztül; hasonlóan azon államokhoz, melyek azon szerenesés helyzetben vannak, hogy állami szükségleteik legnagyobb részét ändirect adóval fedezhetvén, annak csak legkisebb részét kénytelenek direct adóval fedezni, mint például Itália csak 25 0 /«-ával, Austria csak 24°/o-ával, Francziaország 18% ával, Svéd- és Norvégország csak 11%-ával az összes adóknak kénytelen direct adókkal állami szükségletei fedezéséhez hozzájárulni; mig Magyarország 48%-ot kénytelen direct adóból az állami szükségletek fedezésére szentelni és akkor, mikor a t. kormány javaslata indokolásában maga elismeri, hogy adórendszerünk az egyenes adók túltengésében szenved. Ily államokban nagyon helyes, ha a modern finánctudománynak azon főelve alkalmaztatik az adózási rendszer megállapításánál, hogy az államnak, mint a kormányzás legexpansivebb complexumának, az indirect adók, mint legexpansivebb jövedelmi források boesájtatnak rendelkezése alá. S itt nagyon frappánsul alkalmazható a t. ministerelnök ur minapi beszédének azon kijelentése, miszerint a külföldi államokra való hivatkozás nagyon szükséges azért, hogy azokhoz való alkalmazkodásunkban saját viszonyainkhoz mérten intézkedhessünk. Ennélfogva, mi sajnálatunkra, nem követhetjük azon külföldi államokat, melyek az ilyen jogok megszüntetésénél mérsékeltebb kártalanítással jártak el, mert Magyarországon az adott adóviszonyokhoz képest s az uralkodó korlátolt anyagi viszonyok közt ezen elavult italmérési jogból eredő jövedelmek oly nélkülözhetetlen vagyont képeznek, melyeknek különösen a városok s községek magasabb missióinak teljesítésében, a direct adók ilyen túltengése mellett, expansiv jövedelmüknél fogva igen tekintélyes, hogy ne mondjam, döntő hivatásuk és szerepük van. Ugyanazért ezen jog, melynek megváltása a törvényjavaslatban az egyesekkel szemben elég méltányos alapon eontempláltátik, a városoknál és községeknél a teljes érték alapján való megváltásának törvény utján való kimondása szerintem nemcsak szükséges, hanem annak bár részbeni megtagadása is ellenkeznék először a tulajdon szentségével, másodszor oly precedenst alkothatna, melynek mentségéül csak ahhoz hasonló eset szolgálhatna, mikor a viharos tengeren a sülyedező hajó megmentésére annak rakománya és szerfeletti terhei a tengerbe dobatnak. (JJgy van! a szélső baloldalon.) Ezen két elvnek tehát, vagyis egyrészt ezen feudális régi maradvány eltörlésének, másrészt a méltányos kártalanításnak törvényhozási kimondása a nemzetnek csaknem egyhangú óhajtását képezi. Azonban, t. ház, ezen kérdés megoldásának módozataira nagyon eltérők a nézetek. Három sarkalatos elvi kérdés forog fenn ezen ügy megoldásánál. Az első kérdésre vonatkozólag, mely abban áll, hogy ki által történjék a kártalanítás, a kártalanítással járó pénzügyi műveletnek nagyon extensiv, nehéz és a mellett régi, egyöntetű és gyors lebonyolítására, való tekintettel nem lehet más a válasz, mint az, hogy ezen kártalanítási művelet csakis az állam közvetítésével eszközölhető. A második kérdés az, hogy mikép történjék a kártalanítás kiszámítása. A különféle jogosultak cathegoriájához képest a törvényjavaslatba felvétetni szándékolt módozatok közt bizonyára az lesz a legigazságosabb, mely a valódi érték kipuhatolásanál minden hiteles bizonyítéknak helyt ad és a mely különösen a városok és községek teljes kártalanítására fog alkalmat nyújtani. A harmadik kérdés tekintetében, mely abban áll, hogy kinek javára történjék ezen kártalanítás, a legmesszebb menő eltérések lévén, szükséges a. nézetek mindegyikét megbírálni, egymással összehasonlítani, hogy kitüntettessék, melyik volna a legalkalmasabb módszer, mely úgy a. jog és igazság, valamint a korszellem követelményének, sőt as adott viszonyok parancsolta czélszertíségnek megfelelne és ha nem is minden érdek teljes kielégítésével, de legalább megnyugtatásával találkozzék és hogy kitűnjék, hogy mennyi fogyatkozással bir e törvén}^]avaslat ezen általam itt felsorolt igényekkel szemben. Vannak, t. képviselőház, először olyanok, a kik ezen megszüntetendő italmérési jognak szabaddá tételét, vagyis szabad ipar tárgyává tétetni kívánják olyformán, hogy az megadóztatván, az azután fizetendő adók és italmérési illetékek az állam kártalanítási terhének kamatai gyanánt és törlesztési fedezeteiül szolgáljanak, esetleg az állam egyéb igényeinek is fedezetét képezzék. Ez, t. képviselőház, igen puritán fogalma a szabadelvűségnek és talán leginkább megfelelne a szabadelvtíség teljének, de a mi speciális viszonyainkhoz képest van szerintem egy árnyoldala; i^anis az adott viszonyok teremtette czélszertíségnek, tudniillik a ^községek és városok magas
