Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-134

ÍM. országos ülés november 2ö-án, kedden. 1888. 121 fiscalitásnak legridegebb szempontja, (ügyvan! a szélső baloldalon.) Példákat hozhatnék fel, de csak nagyon röviden kivánom ezt a kérdést érinteni. (Ralijuk! a szélső báloldalon.) Az első, a mi ezt igazolja az, hogy a törvényjavaslat kizár minden jogot a kártalanítás minden alapjából, mihelyt ezen jognak haszna nem volt. (ügy van! a szélső baloldalon.) Igen szépen ecsetelték már mások azt, hogy azon községeknél, melyek eddig ezen jogot gyakorolták, a haszon nem a szerint jelentkezik, hogy mi az értékesítésnek és mi a kihasználásnak legmagasabb mértéke, hanem azon józan felfogás szerint, mely községeinknél megvolt, hogy a közterhekhez polgáraikat csak akkor járultatták hozzá, hogy ha a község vagyona azokra fedezetet nem nyújtott és akkor is ugy az egyenes adókra, mint a fogyasztási adókra volt helyes arányban fektetve az adóteher. Hogy más példát hozzak fel és ne a regálét, ott vau a helypénzszedés joga. Ez is kiváltságon alapuló jog.Ezt gyakorolták egyes községek akként hogy tisztán a kereskedőket sújtották helypénzzel, más községek ugy, hogy általában mindenkit, még saját polgáraikat is sújtották. Ennek következtében, ha ezen jog megváltatnék, azon helyesen és mérséklettel eljáró községtől, mely tisztán csak a kereskedőktől szedett helypénzt,sokkal csekélyebb összeggel kellene megváltani azoá jogot, mint azon községtől, mely ridegen még saját polgárait is sújtotta helypénzzel. (Helyeslésa szélső baloldalon.) Nem mindenkor történik tehát, de lehetnek és vannak esetek, midőn a jog haszna nem nyújtja a jog értékének hű képét (Helyeslés a szélső baloldalon) és hogy akkor ne lehessen megtalálni azon megbecsülhető értéket — mert én sem gondolok valami eszmei, hanem egy bíróilag megbecsülhető értékre — melyet a törvényhozás a kárpótlás alapjául vehetne, azt a jogelvekkel és jogintézményekkel megegyeztethetőnek nem találom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A második, az eljárás tervezett megállapítása. Azt hiszem, t. ház, hogy a jogok érvényesítésénél meg vannak ma is, a mint megvoltai! mindenkor a törvényes bizonyítékok. Hát a kincstárral, ezen hatalmas féllel szemben nem élhet az érdekelt azon jogával, hogy törvényes bizonyítékait előadja, hogy ügyét az ő bírája előtt mind azon bizonyítékokkal védelmezze, melyekkel jogát másokkal szemben védelmezheti ? Törvényes bizonyítékok megszorítása egyáltalán nem indokolt, a mint nem indokolt azon korlátozás, mely szerint az igények bejelentése és a bizonyítékok használata egy nagyon is szoros határidőhöz van kötve, melyen túl azokat, mint a törvényjavaslat elég jellemzően kifejezi, „semmi szín alatt sem lehet érvényesíteni." (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A harmadik bizonyíték, mely igazolja, hogy ezen törvényjavaslatban a magánosokkal való elKÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. VI. KÖTET. járásnál pusztán a fiscalitás szempontja az uralkodó, az, hogy a biró és fél itt egy személyben egyesül. Ezt egy jogállamban, egy jogintézményeket tisztelő államban nem hogy megvalósítani, de még felemlíteni *sem lehetne. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha tehát a pénzügyminister ur által kitűzött első czélt, tudniilik a hűbéri intézmények maradványainak megszüntetését a, törvényjavaslatban emiitett megoldással összehasonlítom, azt kell találnom, hogy ezen megoldást sem a közérdek, sem a magánérdekek szempontjából nemcsak hogy lehető legjobbnak és legezélszerűbbnek, de egyáltalában helyesnek és egy jogállamban megengedhetőnek elfogadni nem lehet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A második czél, a mit a t. pénzügyminister ur kitűzött, az állam jövedelmeinek — habár nem a legközelebbi jövőben — a fogyasztási adók által való emelése. Én, talán egész pártom nevében mondhatom, a pénzügyek javítását, az államháztartásnak egyensiílyba hozatalát a nemzet teherviselési képességének figyelembe vételével feltétlenül szükségesnek és követelendőnek tartom. Csakhogy, t. ház, helyes-e minden összefüggő adórendszer nélkül bele menni adótörvényeink bizonyos emelésébe és fokozásába? Nem volna-e helyesebb kibontakozás, hogy állapítsunk meg egy adórendszert, mely minden jövedelmet a jövedelem arányában von adóztatás alá? Mert a mint az imént is érintettem, a nagy tőkéket, a nagy jövedelmet azzal a szabadalommal, meíylyel nálunk — sajnos — sok tekintetben fel van ruházva, felruházni nem volna szabad. Nem volna-e továbbá szükséges, hogy nemcsak az állami adórendszerben teremtsük meg a helyes arányt, hanem a közigazgatási s illetőleg a községi adórendszerben is, hogy e kettő egymással összefüggésbe és contactusba hozassék? Tervezi ezen törvényjavaslat, tervezi-e a t. kormány egyáltalában ezen aránynak megteremtését? En tagadom s minthogy ezen törvényjavaslatban egy helyes adórendszer megvalósítva nincs, én már e szempontnál fogva is ahhoz hozzá nem járulhatok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De fogadjuk el azt, legyen az eldöntött igazság köztünk, hogy a fogyasztási adóknak emelése szükséges és helyes. Szükséges-e még akkor az állami monopóliumnak behozatala? Nem volna-e czélszerűbb a forgalom szabadságára, a kezelési költségek kevesbítésére és sok másra való tekintetből megállapítani, hogy az eddigi fogyasztási adók bizonyos tekintetben emeltessenek? Nem volna-e czélszerűbb, t. képviselőház, hogy — a mint az állam a maga jövedelmeit egyenes adókból kellő arányban és egyenletesen veszi — a fogyasztási adóknak ezen kihasználása ugyanezen arányban a községek és önkormányzati testeknek 16