Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-134

Í22 184. országos ülés november 20-&n, kedden. Í888, is megengedtessék ? De ha még a fogyasztási adó tekintetében az állami jövedéknek behozatalát helyesnek elismerném is, nem ismerhetem el helyesnek az állami jövedéknek azon módozatát, mely a törvényjavaslat által behozatni czéloztatik. Abban ugyanig megállapíttatik az italmérési adó és már eddig is meg vau a fogyasztási adó. E szerint a szeszes italok fogyasztását, mint adótárgyat, az állam részéről kétféle adó terheli. De a két adó közt óriási különbség van, a mi az eddig mondottakból egyszerre nyilvánvaló. A fogyasztási adó kivétel nélkül minden fogyasztást terhel, az italmérési adó csupán a kis mértékben való fogyasztást, a deciliterenként, legfeljebb az egy hectoliterig terjedő vásárlást vagy mondjuk fogyasztást, mig azt, a ki azon helyzetben van, hogy a saját magáét fogyaszthatja, vagy a ki nagyban vásárolhat, azt nem terheli. Én tehát egy ily igazságtalan adóztatási módot, a mely különbséget tesz a nagy és kis fogyasztás közt és a mely a nagy fogyasztást csaknem felényivel kevesebbel terheli, mint a kis fogyasztást, én egy oly állami monopóliumot, mely a kihasználást ilyen helytelen alapon czélozza — még ha helyeselném is az állami monopólium eszméjét — el nem fogadhatok, (Helyeslés a szélső halóidalon) mert a progressiv adókat sokan hozhatják említésbe, sokan mondhatják, miszerint a nagyobb jövedelmet adóztassuk meg nagyobb adókulcs, nagyobb adóláb szerint, hogy ez helyes, azt nem akarom vitatni, de hogy megfordítva tegyünk, hogy a nagyobb jövedelmet felszabadítsuk és a kisebb jövedelmet terheljük nagyobb adóval, hogy ez már semmiesetre sem helyes, azt határozottan állítom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Erről a kérdésről czélszerüségi szempontból kivánok még néhány dolgot felemlíteni. (Halljuk! Halljuk!) Ne tekintsük a jogi alapot és jogi elveket; tekintsük csak azt, hogy czélszerü-e akkor, midőn már az állami jövedelemnek behajtására és beszedésére a lehető legtöbb kezelési összeget kell, hogy a nemzet vállaira rakjuk; ezélszerű dolog-e akkor, midőn a t. pénzügyminister ur költségvetésében 55 millió forintot jelöl ki azon összegül, a mely a mi államjövedelmeinknek behajtására már most szükséges ; czélszerü-e akkor, midőn ezen kiadások a községi és más önkormányzati költségek, melyek pedig sok tekintetben szintén a pénzügyminister ur érdekében tétetnek, felvéve nincsenek ; midőn — mondom — a behajtási és kezelési költségek már most is oly nagy öszszegre emeltettek: czélszerü-e és helyes-e nem egy complexumban, hanem különböző kezelési költségek megtétele mellett, különböző adótélekkel egy és ugyanazon adótárgyat adó alá venni ? Helyes-e az, hogy a fogyasztási adóra külön kezelést, az italmérési adóra külön kezelést és a községi pőtadóra és esetleg még törvényhatósági pótadóra is külön-külön behajtási és kezelési módot és költséget tervezzünk és állapítsunk meg. Én tehát helyes szempontból, a költségek kevesbítése szempontjából egy adóösszeg megállapítását, annak egységes elvek és egységes kezelés mellett való behajtását tartom indokoltnak és ezélszerűnek. De hát, t. ház, egyszerűen véget vetnek ezen okoskodásnak azzal, hogy az Austriával megkötött egyezség a szesznek fogyasztási adó alá vonását meg nem engedi. De ha ez igy van, t. ház, én részemről itt egy kissé megállok és constatálom, hogy minket az Austriával megkötött gazdasági kiegyezés meggátol egy helyes adórendszer megteremtésében, hogy ez a kiegyezés az a kő, a melybe pénzügyeink rendezésénél folytonosan belebotlunk. (ügy van! szélső bálfelöl.) Én azonban nem fogadom el ezt a mentséget egészen, mert a szesz bármi úton való megterheltetése az általános fogyasztást terheli s mert a szesz ma még legalább a mennyiben adóalapul szolgál, nagyban termeltetik és a forgalmi központokról hozatik fogyasztás alá. Ennek következtében tehát a szesznek megadóztatása és pótlékkal való megterheltetése nagy nehézségekbe nem ütközhetnék és azon főczél, hogy a szesznek mindennemű nagyban és kicsinyben való fogyasztása adó alá vonassék, megakadályozva bármiféle adóztatási mód mellett nem lenne, (ügy van! szélső bálfelöl.) De különben is a szesz megadóztatásának különös jellege nem gátolhatja más adótárgyaknak és adóalapoknak egyenletes, mérsékelt, de általános adóláb és adókulcs alapján való megadóztatását. Én tehát az Austriával való kiegyezést sem fogadhatom el indoknak arra nézve, hogy az állami monopólium azon neme és módja hozassák be, a mely e törvényjavaslatban terveztetik s a mely — mint érintettem — a nagy fogyasztásnak szabadalmat ad a kis fogyasztás kárára. A harmadik czél, a melyet a pénzügyminister kitűzött, bizonyos közgazdasági, ipari és forgalmi érdekeknek a szolgálata, Ha ezen szolgálatnak e téren volna is értelme, azt, hogy mi által kívánja a t. pénzügyminister ur ezen érdekeket előmozdítani, felfogni képes nem vagyok. Mert okoskodásom szerint a forgalmat és a közgazdaságot mi sem képes inkább szolgálni, mint a forgalom szabaddá tétele. Az nem igen fogja ezen érdekeket előbbre vinni, ha a pénzügyniinister elveszi a magánosok azon jogát, hogy az italmérést értékesíthették, ha leveszi a forgalomról a magánosok eddigi jogában rejlő békót, de reárakja azon forgalomra az állami monopóliumnak minden raffineriával kiképzett nyűgét, mert azon eddigi békóból még lábát néha-néha kihúzhatta, hogy megpihentesse, de azon nyűgből, a melyet az állam monopóliumával hoz be, lehetetlenség, hogy a forgalom egyszer is kiszabadíthassa lábait és egy pillanatra is megnyugodhasson. Az tehát, hogy ezen eljárással mennyiben van a közgazdaság és a forgalom