Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-134
120 134. országos fllés noveaiber 20-áu, kedden. 1888. sokkal fontosabb kérdés az, hogy a kártalanítás honnan, mely forrásból vétessék? (Ügy van! a szélső baloldalon.) A törvényjavaslat indokolása azt mondja, hogy ugyanabból a forrásból kell azt meríteni, melyből az eddig vétetett. S itt áll elő az a kérdés, hogy a t. kormány tulajdonkép nem kivonja komolyan ezen hűbéri jog megszüntetését. Mert a hűbéri jog és jelleg a regálénál nemcsak abban nyilvánult, hogy magánosok gyakorolták az állam területén az adóztatás jogát, hanem az adóztatás azon módjában is, hogy bizonyos kiváltságos o«ztály vetette magának alá a kevésbé kiváltságos osztályt; nyilvánul abban, hogy az adóval tisztán azok lettek megterhelve, a kik kicsinyben, hogy úgy mondjam, a maguk garasaiért vásárolták a fogyasztás tárgyát; nyilvánul abban, hogy a nagy fogyasztás az adóztatás alól el van vonva és a kis fogyasztás a kiváltságos osztály adóztatásának alá van vetve. És ha azt mondja a t. kormány, hogy ugyanazon forrásból kivan meríteni, melyből a regale-jövedelem eddig is folyt, akkor én ezen felfogás ellen tiltakozom s azt mondom, hogy ugyanezen forrás fentartása nem más, mint egyrészről a kiváltságnak és másrészről az alárendeltségnek fentartása, (Helyeslés a szélső baloldalon) nem más, mint a nagy fogyasztás kiváltságolása szemben a kis fogyasztással. Én tehár az adóztatás tárgyául a szeszes italok fogyasztását elfogadom és helyeslem, hogy a kártalanítási összeg abból szereztessék be, de hogy ugyanazon adóztatási módon, tehát ugyanazon forrásból merittessék az alap, mint eddig — a mint ezt a törvényjavaslat czélozza — azt helyesnek és elfogadhatónak épen nem tartom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Csak egész röviden kívánom ezt indokolni először azzal, hogy a regak-jogosítványnak alapján volt az, hogy a kiváltságos osztály az állam érdekében bizonyos közjogi szolgáltatásokra és ténykedésekre volt kötelezve. Ilyen a közigazgatás vitele, a hadviselés; a másik osztály pedig azon anyagi szolgáltatásokra volt kötelezve, melyek a kiváltságos osztályt ezen czéljaiés kötelezettségei keresztül vitelében támogatták. És a mint megszűnt azon kiváltságos osztálynak különös kötelezettsége és ténykedése a haza érdekében, ép úgy kell hogy megszüntessék azon alárendelt osztálynak különös kötelezettségét is. (Igás! TJgy van! a szélső baloldalon.) A másik szempont, a mi tényleges jogi intézményeink követelménye. Midőn 1848-ban a hűbéri intézményeket és nemesi jogokat eltörölték, akkor ki lett mondva és törvénybe iktatva, hogy az ország lakossága ezentúl minden különbség nélkül kell, hogy a közczélok érdekében megterheltessék, hogy ne legyen többé egy osztály, a mely súlyosabban terheltessék meg mint egy másik. Ki lett mondva, hogy a földesuraknak adandó kárpótlás a nemzeti becsület védpajzsa alá helyeztetik. Ennek következtében azt az álláspontot, hogy a hűbéri jogok azon részének gyakorlása fentartassék, hogy a kis fogyasztás nagyobb adó alá vettessék,- mint a nagy fogyasztás és nagy jövedelem, azt a magam részéről elfogadni nem tudom, (ügy van! a szélső baloldalon.) Igenis, a mint már érintettem, elismerem azt, hogy a legczélszerűbb ugyan a mi viszonyaink, különösen gazdasági viszonyaink közt ezt az adótárgyat, a szeszfogyasztást megadóztatásra tűzni ki czélul és hasisul, de akkor azt is mondom, hogy ezen fogyasztást mérsékeltebben, de általánosan és egyenletesen kell megterhelni. És én azt hiszem, hogy egy csekélyebb adókulcs megállapítása mellett az állam minden pénzügyi zavar nélkül ugyanezt a czélt fogja elérni, mint ily magasabb adókulcs megállapítása mellett, de a mely mérsékeltebb adókulcs nemcsak egyes osztályokra, hanem a társadalom minden osztályára lenne lefektetve. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) De ha akként a közérdek szempontjából nem oldja meg a törvényjavaslat helyesen azon első czélt, hogy a hűbéri jogokat, megváltsuk, nem oldja meg azt a magánérdekek szempontjából sem. En és talán mindenki ugy a házban, minta házon kivül azt fogj a e tekintetben czélul kitűzni,hogy az állam semmiesetre se menjen bele a túlzott igények kielégítésébe; de másrészt,hogy minden érdeket, minden szerzett jogot a maga valódi értékében megtérítsen. És én azon reményemnek és óhajomnak adok kifejezést s én teljes mértékben hiszem is, hogy bekövetkezik, miszerint ezen megváltási művelet legnagyobbrészt a békés és barátságos kiegyenlítés utján fog megoldatni s hogy azok az alapok, melyek a kielégítés tekintetében a törvényjavaslatban lefektetve vannak, többnyire méltányosak és helyesek lesznek arra nézve, hogy a jogosítottak kielégítése egyezség utján azon az alapokon eszközöltessék. De elő fog állani az, hogy az igy felállított szabályokba és normativumokba az eset nem fog beleilleni; hogy a kérdés vitássá fog válni; hogy a kiegyenlítés barátságos és békés utón nem fog eszközöltetni és akkor azt hiszem, hogy mást, mint birói alapokat, mint birói eljárást ezen kiegyenlítésre találni és helyesen megállapítani nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezekben a vitás esetekben, midőn tehát nem egyezség dönt, mely egyezség bekövetkezhetik 9 /io-ed részben, de 1 / 10 részben nem fog bekövetkezni, mondom, ily vitás esetekben másra, mint jogi alapokra helyezkedni, t. ház, én helyesnek nem tartom. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Azon szempont, melyet a törvényjavaslat és a kormány elfoglal, nem más szempont, mint a