Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-134

134. országos ölé* november 20-án, kedden. 1888. 119 ügyi műveletnél, a pénz és a kötvény értéke között mindenkor fenforog. De czélszerűtlen még ezen megoldás és káros azon szempontból is, mert midőn az állam az ő jogainak értékesítése szempontjából a pénzpiaczon megjelenik, szaporítja azon czímletek számát, a melyek a magánosok érdekében igenis helyesen kiboesátandók és igy az állam eoncurrentiát teremtve, a magánosok érdekeit s a magánosok jogait károsítja és csorbítja meg. (ügy van! a szélsőbalon.) És ha igy áll a dolog, t. ház, az állam regalejogával, én azt hiszem, ugyancsak igy áll a községi regálénál is. Hogy ez nem hűbéri jog, azt már érintettem; arra pedig, a mi olyan szépen lett és pedig több oldalról kifejtve, hogy a községek regalejogának megváltása, culturális, közgazdasági és nemzeti szempontból rendkívül káros következményekkel jár, részemről kiterjeszkedni nem akarok. Hanem felhozok egy más szempontot, mely a községek regaíe-jogának megváltása ellen szól és ez a helyes adóztatás szempontja. Á törvényjavaslat indokolása és a bizottságnak jelentése is azt mondja, miszerint mi egyenes adóink tekintetében túltengésben vagyunk. Én erre most bővebben kiterjeszkedni nem kívánok. Elismerem, hogy ez ugy van; hímem nem tudjuk-e mi azt is, t. képviselőház, hogy ez a túltengés nem szűnik meg az állami adóztatás határánál, hanem az kiterjed a községi és önkormányzati terhekre is egész a végletekig? Látjuk mi azt, hogy midőn a törvényjavaslat indokolása szerint az állami adókban megvan az egyenes adóknál a túltengés, hogy ezen túltengés szaporodik és hatványozódik az által, hogy a község terhei csaknem az egyenesadók feléig és sok helyen alternm-tantumáig emelkednek. (Ugy van! a szélsőbalon.) Nem azt követelhetné-e tehát meg egy helyes adórendszer, hogy a mint ezen túltengés a fogyasztási adók emelése által az államnál helyrehozatik, ugyan azon módon helyrehozassék ez a községek adóztatásánál is, vagyis hogy a községeknél meghagyassák az egyenesadók további megterhelése mellett és ugyanazon arányban, a fogyasztási-adók helyes kihasználása és ugyanazon mérvű értékesítése is, a melylyel ezen községek eddig bírtak. E szerint, t. képviselőház, a hűbéri jogok megoldásának hogy úgy mondjam, ürügye alatt, az államtól és a községektől a regale-jogot megváltani czéltalan s a közérdekkel teljesen ellentétben álló dolog. És ezen mellőzést megindokolja az is, miszerint, ha az igen t. kormány ezen javaslatában csupán csak a helyes szempontokat veszi tekintetbe, a pénzügyi nehézség sokkal kevesebb fog lenni, mint a jelen törvényjavaslatban czéloztatik. Az összeállítás szerint, ma a megváltási összeg 202 millió forintot tenne ki. Ehhez hozzá járul még azon összeg, a melyet az igen t. pénzügyminister ur, azon esetben vél elöállani, ha a zárszámadások vétetnek figyelembe az egyes városoknál, a mi körülbelül 30 millió forinttal fogná ezen összeget emelni. 230 — 240 millióra emelkednék tehát a megváltási összeg, míg ha a hűbéri jogok megszüntetése a czél, a mint ki lett mondva, 114 millió, tehát csaknem fele lenne amaz összegnek és ha még ebből a papi birtokokat, hitbizományokat, alapítványokat kiveszszük, mint a melyek úgy sem amortisálandók és a melyek 36 milliót képeznek, tisztán 78 millió lesz azon Összeg, mely a magánosok javára esik és a melyet akár az államnak, akár másnak, a mint azt megállapítjuk, amortizálni kellene. Hogy ez nagy könnyítés ezen megváltás terhein, azt hosszasabban indakolni nem szükséges. Én tehát azt állítom, hogy a közérdek szempontjából kizárólag csak az egyesek, magánosok, testületek és alapítványok regáléja az, mely megváltás tárgyát kell hogy képezze, de egyáltalán nem kell hogy megváltásáéit az állam és a községek regáléja is. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) A másik, a miben a kitűzött czélon alul marad a törvényjavaslat, a következő. A felett vitatkoztunk és lehet is vitatkozni, hogy vájjon az állam, vagy a község váltsa-e meg a regálét ? Csakhogy e kérdésben véleményem szerint benne van egy másik kérdés, tudniillik az, hogy mindkét esetben a „magáhozváltásról" van szó, vagyis arról, hogy a regalejog abban az alakban legalább, a mint az eddig fenállott, meg ne szüntettessék, hanem hogy azt ezentúl vagy az állam, vagy a község gyakorolja. Ha pedig a hűbéri jog megszüntetését czélozzuk, akkor azon jognak teljes megszüntetését kell akarnunk és nem lehet czélul kitűznünk azt, hogy akár az állam, akár a község azon rideg és helytelen formájában, melyben mint hűbéri jog a regale fenállott, azt továbbra is fentartsa és talán az eddiginél még terhesebbé tegye azt a polgárokra nézve. Azt, hogy e jogot a község váltsa magához, én a magam részéről szintén elítélem. Elítélem, nem azon szempontból, hogy a község e terhek viselésére nem volna képes és hogy — ha már „magáhozváltásról" van szó — a község általi megváltás nem volna jobb, mintha az állam váltaná ezen jogot magához ; mert ellenkezőleg, véleményem szerint, a község általi megváltás ennél sokkal czélszerübb és helyesebb volna. De más szempontból nem tartom helyesnek a község által való megváltást, mert ezen jognak, mint hűbéri jognak gyakorlása a törvény életbeléptetése után feltétlenül és egyáltalában meg volna szüntetendő. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És minthogy a jog megszüntettetnék, kártalanítást a jogosultaknak és jogaikban sérelmet szenvedőknek nem adhat más, mint maga az állam. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem az tehát a főkérdés, hogy ki váltja meg e jogot és ki adja a kártalanítást, hanem