Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-134

134. araT.ázot ülés november 20-áji, kedden. 18S8. 115 hető bevételeket oly seepticus szemüvegen átnézte j volna. Nem máskép áll ez a sörfogyasztásra vonat­kozólag sem : itt is biztos forrásokból tudom, hogy sörfőzdéink egy idő óta sokkal kisebb mennyisé­get termelnek, mint ezelőtt; biztos tudomásom van arról, hogy egy nagy sörfőzdénk 40,000, a másik 30,000 hectoliterrel kevesebb sört állít elő, mint azelőtt. Ezen sörfőzdék majdnem kizárólag a bel­földi szükséglet számára dolgoznak és ezen terme­lés apadása egyenesen a kevesbedett belföldi ke­reslet, illetve a tetemes fogyasztási csökkenésnek róható fel. A mi végre a borfogyasztást illeti, a bizott­sági jelentésben is ki van emelve, hogy azt sok helyen egészen tiz forintig terjedő italmérési adó terheli. A borfogyasztásban tehát nincsen kizárva a fogyasztási emelkedés, de csak akkor fog bekö­vetkezni, ha a bor kimérésre azon kisebb, illetve három forintot kitevő adótétel fog nehezedni, me­lyet épen a bizottsági javaslat contemplál. De van még egy másik körülmény is, mely az italmérési regale fejlődése iránti kételyeimet csak növelni képes. Ugyanis a szeszadó-törvény­javaslat előterjesztése alkalmából több száz regale­bérlő, kik legnagyobbrészt városok, testületek és alapítványok regalebérlői voltak, kérvénynyel léptek a t. ház elé, melyben óhajuk netovábbja az volt, hogy vagy halasztassék el a szeszadótörvény életbeléptetése addig, mig az italmérési regale meg fog váltatni, vagy pedig, ha ez nem lehetsé­ges, mondja ki a törvényhozás, hogy a regalebér­leti szerződések a szeszadótörvény életbelépteté­sének időpontjában egyszerűen felbontatnak. Már pedig, t. ház, ha több száz kereskedő, a kinek mindenesetre legnagyobb részénél folyton a regale kihasznosítása képezte foglalkozását és keresmé­nyét, ha nem kivan ezen szerződés időelőtti fel­bontásáért sem tényleges kár, sem szűnő haszon czímén semmiféle kárpótlást, akkor nem is lehet ezen regale oly fejlődésképes, mint minőnek azt a regaletulajdonos városok felmutatni akarják. És csak benső meggyőződésemnek adok ki­fejezést és e tekintetben Polónyi képviselő úrral egyetértek akkor, midőn azt állítom, hogy ha van érdek, mely a törvényjavaslatok által nehéz sérel­met szenved, akkor az bizonyára első sorban a regalebérlők érdeke, kik szerződéseiket akkor kö­tötték, a mikor a szeszes italokat alig számbavehető adók terhelték és a változott viszonyok mellett kénytelenek az egészen más feltételek közt kötött szerződést továbbra is fentartani, sőt midőn a tör­vényjavaslat az eredeti tervtől eltérve, a megvál­tást egy évre kitolta és ez által a fogyasztási csök­kenés legeriticusabb átmeneti időnek ódiumát reá hárította a regalebérlőkre, ezzel őket rendkívüli anyagi megkárosítással sújtja. És azért remélem é» hiszem, hogy a kormány bölcsesége és igazság­szeretete meg fogja találni azon módot, mely által a regalebérlők ily nagy megkárosítástól megóvas­sanak. De a regalebérlőknek ezen helyzetéből Polónyi képviselő ur elmulasztotta a eonsequentlát levonni, mert az megzavarta volna azon eszme­kört, melyben előadása mozgott, a következtetés pedig az, hogy miután a bérlő helyzete megfordí­tott viszonyban áll a bérbeadó helyzetével, vagyis minél terhesebb a bérleti szerződés a bérlüre nézve, annyival kedvezőbb a bérbeaJóra nézve, ennél­fogva nem lehet annyira sérelmes az oly megvál­tási mód, mely a beállott és beállandó fogyasztási csökkenést számításba nem veszi, hanem az azelőtd érték szerint kivan kárpótlást nyxíjtani. Megengedem, hogy vannak városok, melyek az általam jelzett körülmények daczára is az ital­mérésből az eddiginél nagyobb jövedelmet vár­hatnak. Én is tudom és senki sem vonhatja kétségbe, hogy a városok a nemzet culturalis életében fon­tos missióí voltak és vannak hivatva teljesítem és hogy mindig a nemzeti haladás előharezosai kö­zött foglaltak helyet és igaz az is, hogy épen az italmérési jog kihasznosításában találták fel a városok azon anyagi támaszok egyikét, mely őket ezen nemes törekvésökben elősegíti; de mellőzve azt, hogy a nyerendő kárpótlási összeg az eddig varicálandó összeg helyét fogja pótolni és hogy tehát a városok a kárpótlási összeg jövedelmeit továbbra is ugyancsak culturalis czélokra fordít­hatják, ettől eltekintve, a magyar városok, melyek eddigelé sem követtek centrifugális irányt, nem zárkózhatnak el az elől sem, hogy vannak maga­sabb állami érdekek, melyeknek a localis érdeke­ket alá kell rendelni, ily érdekek pedig nemcsak az állam pénzügyi kibontakozása, mely az összes nemzeti erők megfeszítését követeli, hanem az is, hogy épen az italmérési jog terén szükséges, mi­szerint az állam magának messzemenő ingerentiát biztosítson. Ma már alig van Európában állam, mely itt a voluntarismusnak véget nem vetett, illetve a szeszes italok kimérését és kicsinybeni eladását beható gondozásának tárgyává nem tette volna. Nem beszélve Francziaországról, hol a rend­kívüli szigoní 1873. törvény sajátképen denvon­stratio akart lenni a „demoraliser pour regner" elvnek hódoló caesarisnms ellen, elég utalni Angolországra, hol 1862. és 1874-ben hozattak ide vonatkozó törvények, Svédországra, hol 1877-ben, Norvégországra, hol 1845—1863-ig hatszor szabályozták törvényhozásilag az ital­mérést és hivatkozom végre Austriára is, hol 1881-ben lettek e téren repressiv és prohibitiv í rendszabályok honosítva. És ha nálunk épen a kárpótlási alap előteremtése okából a pénzügyi ' tekintetek dominálnak is, nem lehet felednünk, 15*

Next

/
Oldalképek
Tartalom