Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-134

114 134. ersjsáarftb fllés november 20-fcn, ksdden. 1S88. azon előmunkálatokra, melyek gróf Andrássy, gróf I Lónyay és Bittó ministerelnöksége alatt készültek és ezen egész hosszú idő alatt legalább tudtommal egyetlenegy számbavehető hang sem nyilvánult akár általában a megváltás, mint olyan, ellen, akár a megváltás bifurcatiőja mellett, mely most a városokban oly erős szószólókra akadt — mégis most, midőn ezen a nemzet kebelében két évtized óta érlelődött eszme a megvalósításhoz közeledik, most egyszerre az érdekelt körök egyik tekintélyes részéről nem annyira a megváltási módozat, mint inkább maga a megváltás ellen intéztetnek a leghevesebb támadások. Honnét e nézetváltozás? Talán egyszerre új hajtásokat mutat a középkor e régi törzse? Bizonyára nem, a mint ezt később kimutatni szerencsém lesz. Különben azon támadások, melyek ma már a megváltás, mint olyan ellen intéztetnek, csak látszólag illetik a kormányt, mert lényegükben ezen támadások azon harczot jelzik, melyek a megváltási ellenző városok, a megváltást óhajtó egyes jogosítottak és közegek ellen folytatnak. Az érdekek ezen ellenharczában a kormány úgyszólván csak bűnbak, mert ezen ellentétet fontos pénzügyi és adótechnicai tekintetek koczkázása nélkül nem is volna képes kiegyenlíteni. (Ugyvan! jobbfelől.) Hiszen ha a városokban, a mint állíttatik, az ilalmérési jövedelem valóban folytonos fejlődésnek indulna — a mit én ugy általánosságban el nem ismerhetek — akkor hogyan legyen képes az állam a silányabb és folytonos elértéktelenítésnek alávetett többi italmérési jövedelmekből azon rendkívüli összeget előteremteni, mely azoknak megváltásához szükséges. Azt pedig senki sem követelheti, hogy az állam az italmérési jövedelemre való tekintet nélkül vigye keresztül a megváltási műveletet. Egészen más helyzettel állott szemben akkor, midőn a nemzet egész gazdasági erejét kellett felszabadítania; a mi akkor helyén volt, nem aplicálható most, midőn minden mástól eltekintve, mégis csak magánérdekek kiegyenlítése forog szóban. Itt csak egy a versionalis megváltás képes azon értékhullámzást ellensúlyozni, mely az italmérési jövedelmek egyes categoriájában beállhat. (Halljuk! Bálijuk!) De a városok exemptiója, a megváltási müvelet alól, az italmérés kihasznosításánál annyira szükségelt egészségességet is sértené, ezenkihasznosítás disparitása egészségtelen versenyt idézne elő város és vidék között és folytonos súrlódásba hozná a városi és az államkincstári érdekeket, még pedig mindenesetre az utóbbi kárára. Ha látjuk, mily erőfeszítést tett épen Németország a szeszes italok adójának unificatiója érdekében — pedig a német birodalom egysége a magyarországihoz képest még mindig csak ideális — akkor nem lehet javallani nálunk, hogy e téren mintegy államot teremtsünk az államban, hogy egyik helyen törvényhozásilag megállapított megadóztatás mellett árusítsák kicsinyben a szeszes italokat, a másik helyen pedig, mely talán csak pár percznyi távolságban van az előbbitől, a tiszta voluntarisinus uralkodjék. De van nem egy okom kételkedni abban, hogy e városokban is, egyes kivételektől eltekintve, az italmérési jövedelem oly expansiv jelleget mutatna, mint minőt sokan annak vindicálnak. (Ugy van! jobbfelől.) Azon heves támadással szemben, melyet Polónyi képviselő ur a törvényjavaslatok ellen intézett, talán szabad volna arra is hivatkozni, hogy valahányszor épen a túloldal részéről a kormány közigazgatása lett kritika alá véve, mindannyiszor a városi élet hanyatlására és egyáltalában a városok decadentiájára is történt hivatkozás, most egyszerre pedig azt kívánják, hogy minden városban a jólét eldorádóját lássuk; eltekintve ettől, mindazon kimutatások, melyekkel a városok állításuk mellett síkra szállanak, mindazon időre vonatkoznak, a mikor az új szesz-, bor- és söradó még nem nyilvánította hatását, pedig ezen adók legalább huzamosb időn át a városok italmérési jövedelmét kétségbevonhatlanul devalválni.fogják. (Ugy van! jobbfelöl.) E mellett ezen kimutatásoknak nagy része azt is igazolja, hogy az italmérés, különösen a bor, már is oly közteherrel van sújtva, hogy ezt növelni egyáltalában többé nem lehet. (Helyeslés jőUbfelöl.) A t. kormány a szeszadó-törvényjavaslat indokaiban kiemelte, hogy számításait 15%-nyi fogyasztási csökkenésre fekteti; de a t. házban álta lános volt a nézet, hogy a csökkenés legalább az első időn át, sokkal nagyobb lesz és ime

( most a törvény működésének úgyszólván első heteiben a t. ministerelnök ur az 1889. évi budgetelőterjesztésénél a jövő évi szeszjövedelmek tekintetében még a eontingentált 872,000 hectoliterből is a jövő évre levon 350,000 hectolitert, a mi még akkor is, ha ebből azon körülbelül 200,000 hectolitert kitevő mennyiséget levonjuk, mely a befolyt pótadó eredményéhez képest az országban készletként megvan és melynek egy része mindenesetre a jövő évi fogyasztásra esik, még mindig 150,000 hectoliter azon mennyiség, mely e szerint a eontingentált mennyiségből levonásba jő. Ezen körülmény pedig, tekintettel arra, hogy a eontingentált egész mennyiség a fogyasztási minimumon alulinak volt contemplál V3L, ÍI.Z eddigi fogyasztáshoz képest legalább is 50% fogyasztási csökkenést involvál. Fel kell tenni, hogy a ministerelnök ur számításai alapos adatokra voltak fektetve, annál is inkább kell azt hinni, mert azon óvatosság mellett, melyet a ministerelnök ur a jövő évbeli bevételek előirányzása tekintetében tanúsított s mely a budgetet bemutató beszédet oly előnyösen jellemezte, nem teszem fel, hogy ok nélkül a szeszadóból remél-