Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.
Ülésnapok - 1887-104
DC 104. országos ülés május 25-én, pénteken. 1888. f sen említette a minister ur, hogy a közerők helytelenül vannak szerezve, kirendeltetnek a gátra, de eszközöket és élelmet nem adnak nekik és nincs a ki a munkát vezesse. Ezek nagyon helyes észrevételek, a melyeket a minister ur a tapasztalásból merített és igen örvendek, hogy erre a térre lépett, mert remélem, hogy jövőre e bajokon segíteni fog. A védelem államosítását kivánja a minister ur és e részben odáig megy, hogy az egyes mérnököket a társulatoktól elveszi, állami szolgálatba helyezi és intézkedik felettök. Nehéz dolog, igy egyszeri hallás után kellőleg megbírálni ezt a kérdést; azért a bírálatot íinnak idejére tartom fenn, mikor a minister ur tüzetes tervet fog erre nézve előterjeszteni, kiindulási pontom az lesz: törekedni mindenben a társulati önmüködést előmozdítani és az államosítás eszméjét, az állami befolyást csak ott tartani fenn a Tisza-völgyön, a hol az a közérdek szempontjából okvetetlenül szükséges. Nagyon nehéz ebből a szempontból azt mondani, hogy a minister ur talán helytelenül gondolkozott akkor, mikor az állam által teljesítendő védelmet ajánlja. Elismerem, hogy ez olyan eszme, melyet igy általánosságban odavetve, nagyon nehéz megtámadni, mégis annak alkalmazását illetőleg megjegyzem, hogy több önkormányzatot kívánok biztosítani a társulatoknak. A mi a töltések felemelését illeti, ez olyan dolog, a mely sok millióba fog kerülni. Másfél méter magasságra kivánja azokat a minister ur ur emeltetni az 1881-iki vizszin felett. Meglehet, hogy ez helyes. Nekem, mint laicusnak, nem szabad ennek bírálatába bocsátkoznom s ezt nem is fogom tenni ; hanem megjegyzem, hogy ez roppant költséget involvál magában, mert az, hogy másfél méterrel emeljük a töltéseket, annyit tesz, mint 9 köbméter rárakás a gátra. De azonkívül annak a gátnak patkáját és oldalát is abban az aránybau erősíteni kell. különben difformis gátat kapunk, Igy belejövünk a 15 — 20 köbméter rárakásba méterenkint, ami mintegy 2,000 kilométernél roppant összegeket fog elnyelni. Azt hiszem, nem kell mindenütt ily magasságra emelni a gátat, hanem talán csak az alsó vonalon. Igen helyes észrevétele a t. minister urnak az, hogylucalisálni kell a vizeket keresztgátakkal és hogy azoknak a gátaknak olyanoknak kell lenniök, a melyek bizonyos magasabb partvonalakat összekötnek, hogy a kiszakadó vizek egyes helyen összpontosittassanak, vagy bizonyos irányban levezettessenek. Ez azonban újabban sok milliót fog igényelni és ha most ezzel kapcsolatosan a belvizek levezetését is tervbe veszszük — a mi kétségkívül szükséges, mert az a termelőre közönyös, vájjon 6 méter vagy 3 hüvelyk viz van-e szántóföldjén— a milliók nem apadni, hanem szaporodni fognak. Igy mindinkább bizonyossá leszek, hogy óriási költségek előtt áll a Tisza-völgy és hogy ezen költségekkel meg kell küzdenünk, különösen akkor, mikor esetleg egyes csatornázásokról is leszen szó a belvizek és összegyillemlett árvizek levezetése czéljából s a mikor a műszaki teendők végleges befejezése fog szóba kerülni. Tehát újból egy nagy kölcsönre lesz szükség, annyival is inkább, mert a most létező pénzkészlet, a mely a tisza - szegedi kölcsönből fenmaradt s mely, ha jól emlékszem, 3 millióra tehető, már fogytán van. Erre a kölcsönre még azt is bátor vagyok megjegyezni, hogy az kissé drága. A Tisza-völgynek ma ennél sokkal olcsóbb kölcsönt lehetne és kellene szerezni, még pedig nemcsak új munkálatokra és müveletekre, hanem azonfelül arra is, hogy a tisza-szegedi kölcsönnek conversiója ia foganatosítható legyen. A Tiszánál a terheket le kell szállítani; ezt pedig csak az által érhetjük el, ha olcsóbb kölcsönöket sikerül kötnünk, mint az eddigiek. Ha most arra megyünk át, hogy ily kölcsön létesíthető legyen, azt hiszem, a hitelező, a nagy közönség első sorban azt fogja nézni, hogy az a kölcsön mily természetű: állami kölcsön, vagy pedig az érdekeltek által felveendő kölcsön-e s ezt ugy fogja mérlegelni, mint a hogy államunknak járadékkölcsöneit, vagy pedig a földhitelintézet zálogleveleit. Ebben a különbözetben fog állani a jövő Tisza-kölcsön is. Ennek következtében magától érthető, hogy kedvező árfolyama elérése végett nem kívánhatom az állami kölcsönt, hanem igenis kívánok olyan kölcsönt, mely a birtokra terhelőleg akár záloglevél alakjában, vagy bármi nevezet alatt, de természeténél fogva mint inhaerens teher a birtokra kibocsáttassák. Ez az, a mi elérhető, de nem ám oly sikenel, a mint kívánatos, ha azt minden társulatnak külön engedélyezzük, mert már vannak társulataink, a melyek tetemes mérvben benne vannak az adósságban és a melyeknek hitelképessége, ha nem is szűnt meg, de fogytán kezd lenni a túlterheltetés következtében. Hogy tehát a, hitelalap teljesen ki ne merüljön, határozottan azt óhajtanám, hogy ama kötendő új kölcsönnek hitelalapját az összes tiszavölgyi társulatok területei képezzék. Igy valószínű, hogy az sokkal nagyobb értéket fog képviselni és a kölcsön sokkal jobb árfolyamnak fog örvendeni. Ebből önként következik az, hogy a tiszavölgyi társulat — természetesen állami hozzájárulással, beleegyezéssel — fogja azokat a kölcsönöket az egyes társulatoknak megadni, mint az összes érdekeltségnek a képviselője. Természetes, hogy az állami jóváhagyás ehhez határozottan szükséges, mert magától érte•»