Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-103

103. országos ülés május 24-én, csüt8rt«k©"n. 1888. 5j_ lehet mutatni azt is, hogy nem a rendszer a hibás s hogy a rendszer keretében is lehet orvoslást keresni. Messze megyek vissza, megengedem, de azt hiszem, a baj legnagyobb okát abban kell keresni, hogy két szaktekintély adván véleményt a Tiszaszabályozásra nézve, az ezen szakférfiak által kidolgozott tervek közül egyik sem fogadtatott el egészen, hanem létesült egy compromissum a kettő között, a mi azon következményekkel járt, a mérvekkel a compromissumok rendesen járnak, hogy nem birnak egyik tervnek sem előnyeivel s részben magukban foglalják mindkettőnek hátrányait. Ebben keresendő, nézetem szerint, a hiba főoka; mert ha csakugyan az átmetszésekre, illetőleg a folyammeder szabályozására fektették a súlyt, akkor nem lett volna szabad ugy eljárni, hogy az átmetszések oly csekély méretek szerint vágassanak ki, amint azok történtek, hogy némely helyen több mint egy méterrel magasabban ásattak ki a legkisebb viz fölött; nem lett volna szabad az átmetszéseket az egész vonalon létesíteni s minthogy a felső átmetszések inkább képződtek mint az alsók, ezáltal a felső viz lefolyását sebessé tenni. Csak 1876-ban, az ' akkori catastropha folytán érlelődött meg azon meggyőződés, hogy ezen eljárást igy folytatni nem lehet. Ennek folytán 1877-ben kezdődött meg azon eljárás, hogy nagyobb mélységre és szélesebbre ásattak az átmetszések és az alsó részen foganatosíttattak. Ma már határozottan constatálható, hogy ezen eljárás helyes volt, a mit észleltünk a jelen évi árvíznél is. De ha az átmetszések készítésében és sorrendjében sok tekintetben történtek mulasztások, bátran merem állítani azt is, hogy a töltések elkészítésében főleg a múltban teljes rendszertelenség uralkodott, a gátak nem is mederszabályozás, hanem az ártér védelme szempontjából készültek. A hol élelmesebb érdekeltség volt, ott alakult'társulat, épült gát; a hol az élelmesebb társulat kebelében belül egy vagy több élelmesebb birtokos volt, az földjének mentesítésére a gátat egészen más irányba vitette, mint a hogy a szabályozás szempontjából kívánatos volt s ennek következtében magában az ártér meder szélességében is oly nagy aránytalanságok jöttek létre, mint a minők ma tényleg léteznek. Mert tény az, hogy vannak árterek, melyeknél hét ezer méternyire vannak a gátak egymástól és azoktól mintegy 30 kilométer távolságban oly helyek, hol a két gát közötti tér 57ü méterre szorul össze. Hogy az ily visszásságok következtében a bajok fokozódtak, az a követett eljárásnak természetes következménye. Maga az ártér-meder, t. ház, a szabályozás kezdetétől fogva végleg megállapítva nem volt. Volt Paleoeapának egy javaslata, mely 400 ölben állapította meg a töltéseknek egymástól való távolságát. Később, de csak 1880-ban, midőn a szabályozás nagy része tulaj donkép már végrehajtatott, a képviselőházhoz benyújtott ministeri előterjesztés szerint az ármeder szélessége a felső Tiszán 700, a középső Tiszán 760, az alsó Tiszán 800 méterben állapíttatott meg. Ezen normális szélesség azonban, különösen a középső és az alsó Tiszán, sok helyen nem tartatott meg, mert magában amaz előterjesztésben ki van mutatva, hogy a középső Tiszán 14 és az alsó Tiszán 12 pont van, melyen ezen normális szélesség nincs meg; van a közép Tiszán oly hely Szolnok alatt, hol a két gát közti távolság csak 307'5 méter. Felfogásom szerint a gátak ezen visszás elhelyezése okozza a helyzetet, melylyel ma szemben állunk. A viz - lefolyás szabálytalanságának egyik jelensége az árvizszin tetemes és folytonos emelkedése, a mi tagadhatatlan, hogy évről - évre constatálható. Hogy ezen állításom, mely általánosan el van ismerve, helyes, az iránt bátor vagyok hivatkozni a tiszai vízállásokra, a mint ez a közép Tisza egy pontján, hol a viszonyokat legjobban ismerem, constatálható. Ott a szabályozás megkezdése előtt 1830-ban az árvizszin magassága 6-8 méter volt, 1855-ben 7'1 méter, 1876-ban 7-6 méter, 1881-ben 7-8 méter és 1888-ban 8'67 méter volt. Itt tehát constans emelkedéssel állunk szemben, a mely különösen az utóbbi időben tapasztalható nagy mértékben. Ennek következménye az, hogy ma már sok helyen, a hol előbb gát nem volt, mert árvíz nem lepte el a magaslatokat, ma már a két méteres, sőt még az ezt, meghaladó gát sem elégséges ; ennek következése továbbá, hogy a legutóbbi árvizszin átlag 80 cméterrel volt magasabb, mint az eddig ismert legmagasabb árvizszin. De magában azon jelentésben is, melyet a vizrajz-osztály vezetője, Pech József műszaki tanácsos a közlekedési minister úrhoz intézett, ki van emelve az, hogy a Tisza egyes pontjain különösen emelkedett az árvizszin. így nevezetesen Szolnoknál, hol azelőtt az árvizek színei rendesen csekélyebbek voltak, mint a tokaji árvizszin, ott most az árvizszin egy méternél magasabban emelkedett, mint a tokaji. Laicusok, kik a tiszai kérdésekkel foglalkoznak és azok által érdekelve vannak, rendesen azt mondják, hogy az emelkedésnek nem lehet más oka, mint a meder eliszaposodása. Ezen kérdéssel tüzetesen foglalkozott Pech műszaki tanácsos jelentése és constatálja, hogy — már pedig azt hiszem, a műszaki megállapítás, a laicus felfogásnál mindenesetre többet nyom — a folyammeder eliszaposodásáról az egész Tiszán szó sincs és a folyammeder általánosságban inkább képződik, de hogy ennek daczára vannak egyes helyek, hol a folyam elfajul. Ilyen nevezetesen a Szolnok feletti rész. Megemlíti a jelentés azt is, hogy sok helyen mélyítette rr*