Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.
Ülésnapok - 1887-119
119. orssii'igos filés jnnhis 15-én, pénteken. 1888. gjg csátását, a melyek az arra felhívott ministerelnöknek a képviselőház szine előtt tett ünnepélyes és kötelező nyilatkozataival nemcsak homlokegyenest ellenkeznek, de magát a személyes szabadságot és a velünk baráti viszonyban álló franczia nemzetnek érdekeit is mélyen sértik ? Én, t. ház, nem tartom megengedhetőnek, hogy bármelyik minister a kormány elnök kijelentésével ellenkező rendeletet bocsásson ki. És épen ezért a kérdésnek ezen része, azt hiszem, a jelen esetre nem vonatkoztatható ; mert rendeleteim sem a ministerelnök korábbi kijelentésével, sem későbbi nyilatkozatával semmiképen ellentétben nincsenek, sem pedig a személyes szabadságot nem korlátolják; mert ezekben senki a kiállításban való részvételtől eltiltva nincs s ezen rendeleteknek semminemű más ez élj a nem volt és ma sincs, mint a félrevezetett érdekeltek felvilágosítása. (Helyeslés a jobboldalon. Eüenmondások a szélső baloldalon.) Az interpelláló képviselő ur, ugy hiszem, egyszerű alkalmat keresett, hogy az utóbbi időben ellenem felhozott és rám fogott bíín lajstromot, talán — a mint ő monda — az általa ismert izgatottságom kímélése tekintetéből ismételve a fejemre olvassa. (Tetszés a jobboldalon. Eüenmondások a szélső baloldalon.) Én, t. ház, mentegetődzésekbe nem fogok bocsátkozni, (Élénk helyeslés a jobboldalon) mert tudtommal legalább a t. ház engem ezen vádakban hibásnak nem ismert el soha. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon. Mozgás a szélső baloldalon.) Egyre azonban mégis kénytelen vagyok megjegyzést tenni s ezt sem azért, mintha az akkor hallott lelkesítő szavak után elragadtatásom hevében tett cselekedetemet menteni óhajtanám — távol legyen tőlem — hanem azért, mert a képviselő ur ezen tettemet is servilismus kifolyásaként állította oda. T. ház ! Kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ha servilismus lett volna tettemnek alapja, akkor az oly utálatos sértés volna felfelé, hogy nem lehetne egy oly tettet egyáltalában soha megbocsátani és meg vagyok róla győződve, hogy épen fölfelé tett volna legrosszabb benyomást, mert ez az a hely, hol legkiváltképen megkívánják és megkövetelik az őszinteséget és az őszinte szót. (Élénk helyeslés jőbbfelől.) Én, t. ház, válaszomat egyszerűen azzal végzem, hogy tudom, miszerint az interpelláló képviselő urnak megelégedését nem voltam képes kivívni; de tudom azt is, hogy azt kivívni valószinüleg sohasem leszek képes; mert a képviselő ur Magyarország ministereitől oly tulajdonságot akar eltiltani, a mely szerintem minden honpolgárnak legelső kötelessége: és ez a koronás király iránti loyalitas. Kérem válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés jőbbfelől. Zaj és nyugtalanság szélső bálfelöl.) Elnök: Polónyi képviselő urat illeti a szó. Polonyi Géza: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ma kivételesen mottóval kezdem beszédemet. (Halljuk! Halljuk!) A kormánypárti zsoltár szavai szerint, az a minister, a ki tekintélyét elvesztette, hasznos szolgálatot az országnak többé nem tehet. Mondotta a mai ülésen Tisza Kálmán ministerelnök ur és én ezen nagy tekintélyre való hivatkozás mellett tisztelettel azt kérem: fiat applicatio! (Helyeslés szélső balfélöl.) T. ház! A rendeletek tekintetében, melyek interpellatióm tárgyát képezik, a t. minister ur a sok eshetőség közül azt választotta magának, hogy első sorban demonstrálja, hogy ezen rendeletek nem voltak titkosak, másodsorban, hogy nem való az, hogy meg nem egyeztek a ministerelnök urnak adott válaszával. A mi parlamenti viszonyaink közt azt a körülményt, hogy a t. minister ur azt a refugiumot választja magának, hogy el akarja velünk hitetni, hogy ezek a rendeletek nem voltak titkosak, még szerencsésebbnek kell, hogy általam tartassék, mert meg vagyok róla győződve, hogy azon hivatalos lelkesedés, melylyel ma itt találkozunk, még azt is helyeslőleg tudná tudomásul venni, ha a minister azt válaszolta volna, hogy Magyarországon titkos rendeletekkel kormányozni lehet. (Ellenmondás jobbfelöl.) Ahhoz, t. ház, hogy valaki ezen rendeletekkel szemben elhihesse azt, hogy ezek sem voltak titkos rendeletek, a naivitásnak oly foka kellene, melyet én a t. többségről feltételezni még e pillanatban sem merek. Mert, t. ház, hogy a minister urnak ezen felfogását megezáfolhassam, szükséges, hogy az előzményekre visszatérjek. (Halljuk! Halljuk! szélső balfelöl.) A ministerelnök ur 1887. évi május havában Helfy képviselő urnak adott válaszában, ugy, a mint ma reprodueálta, világosan kimondotta, hogy a kormány, habár hivatalosan nem veszünk is részt, bizonyos mérvig pártfogásában fogja részeltetni a kiállítókat, senkit az abban való részvételben gátolni nem fog. Azután történt, t. képviselőház és méltóztassék megengedni, hogy az erre vonatkozó közleményt felolvashassam, hogy a ministerelnök által adott válaszról egy hirlap, a melynek tekintélyét a t. többség bizonyára el fogja ismerni, a következő közleményt hozta —(Altalános zaj. Felkiáltások jőbbfelől: Zárjuk be a tanácskozást! Eláll! Meghalt a német csázsár! Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Ha a eonferentián már meg lett volna a határozat, hogy beszédemet nem akarják meghallgatni, méltóztassanak ez iránt engem tájékozni. (Nagy zaj. Felkiáltások jőbbfelől: Eláll! Eláll! Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, nem tudtam, hogy a német császár halála teszi önöket izgatottakká, mily szerencsés a minister ur, mellőzöm a felolvasást.