Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-117

S78 117. országos ülés jnnins 12-én, kedden. 1888. Hiszen ha erre a térre akarunk lépni, akkor viszsza kell mennünk a múlt századok felé; akkor tagadnunk kell a közlekedési eszközök áldásos voltát, mert alig van olyan közlekedési ut, mely egyik irányban ne használjon s a másik irányban ne ártson. Én ugyanis abban a reményben élek, hogy ezen forgalmi ut, a mikor meg lesz nyitva, nagy hasznára lesz Magyarországnak; természetesen nem kizárólagos tekintettel nyers terményeinkre, hanem nemzetgazdászati tekintetben is. Én soha sem mondtam le, nem is fogok lemondani arról a reményről, arról a felfogásomról, hogy Magyarország hivatása iparát fejleszteni. Ha ezen thesist elfogadjuk, hogy Magyarországnak szüksége van ipara fejlesztésére, el kell fogadnunk azt is, hogy ezen fejlesztendő ipar czikkeinek természetes piaczát keleten kell előkészíteni. (Helyeslés.) Én tehát ezen szempontból örömmel üdvözlök minden utat, mely engemet közelebb hoz kelethez és mely nekem lehetővé teszi, hogy ezen jelenleg bizonyos mértékig már létező, de remélhetőleg még inkább fejlődő iparczikkek keleten minél előbb tért foglalhassanak. (Helyeslés.) Igaz, hogy vannak ezen czélra vasutaink, de ne felejtsük el, hogy például ez idő szerint a legfontosabb iparczikk, melyet keletre viszünk, a gazdasági gépek. 1 Hogy a gazdasági gépekre nézve mennyivel többet ér, ha azok vizén szállíthatók, mint vasúton: azt belátja mindenki. Ennek részleteibe bocsátkozni nem akarok, de azt hiszem, hogy mihelyest elfogadjuk azt az elvet, mely itt száz és százszor i hangoztatott, hogy Magyarországnak igyekeznie kell nemcsak agriculturalis, hanem ipari állammá fejlődni, akkor kétséget nem szenved, hogy mi nem [ nyugat felé fogunk versenyezni új iparunkkal, hanem kelet felé. Igyekeznünk kell tehát mindent elkövetni,hogy a már úgyis nagy versenyre erősbödhessek, mielőtt mi versenyképesekké nem leszünk. Még egy körülményre vagyok bátor t. barátomat figyelmeztetni és ez az, hogy a transitokereskedelem nem képez oly csekély pontot egy ország kereskedelmi kérdéseiben. Addig is, mig mi abban a helyzetben leszünk, hogy nagy exportunk legyen keletre, feltéve, hogy hosszú ideig nem leszünk képesek versenyezni a többi államokkal, ne méltóztassanak elfelejteni, hogy mindazon versenyzők a mi területünkön fogják a portékát keresztülvinni. Fejlődhetik ebből oly transitokereskedelem, melynek üdvös voltát tagadni nem lehet, különösen oly országban, mint a mienk, hol a kereskedelem még nem fejlődött ki azon fokra, melyre óhajtanok. Még egy kis ellentét is van az előttem szólt t. képviselőtársam felfogásában. Attól tart, a, mi nincsen kizárva, de a mit én nem hiszek, hogy ezen új forgalmi ut által veszélynek teszszük ki a mi nyers és iparezikkeinket ég hogy sokkal nagyobb lesz a behozatal, mint volt eddig. Ha ez fog történni, jele lesz annak, hogy a hajóforgalom is nagyon fejlődik a Dunán, ha pedig a hajóforgalom nagyon fejlődik, akkor nincsen alapos ok kételkedni abban, hogy idő jártával ezen összeg, vagy legalább túlnyomó része, azon díjakból, melyeket szedni fogunk a szerződés alapján a kereskedelmi és egyáltalában a forgalmi hajóktól, törlesztetni fog, a miben egyébiránt én legkevésbé sem kételkedem. Én nem mondom azt, hogy az első években, mert abban bizonyos vagyok, hogy az első években igen csekély jövedelem lesz; de idő jártával majdnem lehetetlenség, hogy ezen a forgalmi vonalon, mely elsőrangú, világforgalmú vonal lesz, olyan hajóforgalom ne fejlődjék, a mely képes lesz nemcsak ezen befektetendő öszszeg kamatait, de magát a tőkét is törleszteni. Még egy körülmény az, a mire én és t. elvbarátaim refleetáltunk. (Halljuk!) Egy állam, bármennyire tartozik is első sorban a saját érdekeit védelmezni, ha csakugyan állami állásra akar igényt tartani a nemzetek sorában, nem űzhet oly politikát, a mely kizárólag mindenben csakis a saját érdekét tartja szemelőtt; különösen nem akkor, a mikor már nemzetközi kötelezettség előtt áll, melyet elvállalt. Utóvégre itt oly vállalatról van szó, mely iránt egész Európa érdeklődik. Nem tehetjük ki magunkat annak, hogy Európa bármely állama is mondhassa : ha ezt a kötelezettséget más államra biztuk volna, eddig Európa már élvezte volna ennek a jótéteményét. Bizonyos, hogy a mi pénzügyi helyzetünk nem engedi meg azt, hogy tisztán erkölcsi szempontokból nagy összegeket dobjunk ki; de miután ezen összegeknek kiadására már is köteleztük magunkat, azt mondom: tegyük ezt oly módon, hogy egyúttal reputatiónkat is megerősítsük a világ előtt. (Élénk helyeslés jóbofelöl és a szélső baloldalon.) Felhozatott még az az érv is, a melynek súlyát szintén nem tagadom, hogy mindenesetre kedvezőbb lett volna ezen vállalat megindítása oly perczben, a midőn — mint több év előtt — Európában a szabad kereskedelem elve uralkodott és hogy épen most, midőn védvámmal veszi körül magát minden ország, épen abban a perczben nyissunk mi ilyen nagy utat nyugat és kelet között: kérdés, vájjon ezen szempontból nem lehet-e ártalmunkra 1 Erre megint csak azt mondom, hogy először is maga gróf Károlyi Sándor t. képviselő ur jelezte, hogy saját reményei szerint ez a védvámos politika sokáig tartani nem fog. Ez íVjból olyan meghatározatlan időpont volna, mintha azt mondanám, hogy halasz szúk ezen törvényjavaslatnak a megszavazását addig,ameddig a világ megint visszatér a szabad kereskedelmi politikához, a mi megint azonos lenne az egyszerű visszautasítással. Még egy utolsó megjegyzésem van a halasz-