Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-109

109. országos ülés jnnins 1-én, pénteken. 1888. 193 előíntézkedések megtétele nélkül nem fogunk va­lami nagyon sietni. Végül, t. ház, reflectálnom kell még — és ezzel zárom szavaimat (Halljuk ! Halljuk!) — gróf Apponyi t. képviselő ur azon állítására, melyet Horánszky t. képviselőtársam is megerősített, hogy luost tulajdonképen a szeszadóval Austriával szemben visszalépést teszünk és az elszámolásra nézve azon hátránynak teszszük ki magunkat, ott, hogy a hol a termelés szerinti elszámolás a a mi részünkre üt ki, tudniillik a szesznél, vissza­mentünk a fogyasztás szerinti elszámolásra. Bocsá­natot kérek, nehogy tévesen idézzek, szó szerint fogom elmondani, a mit mondani méltóztatott. Szavai ezek: „Tehát annál a ezikknél, amelynél a temelés aránya szerinti jövedelemszedés legalább eddig Magyarországnak Austriával szemben ked­vezményt nyújtott, átmentünk a fogyasztás szerinti arányra; annál a ezikknél pedig, a melynél a ter­melés szerinti arány Magyarországnak kárára volt, megmaradtunk a termelés szerinti aránynál," A t. ministerelnök ur már figyelmeztette e tekintetben a képviselő urat tévedésére s én csak egy kis magyarázattal tartozom. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőtársam ugyanis két dolgot össze­tévesztett. Visszaemlékezett ugyanis a eontingen­tálásra — és ebben igaza van — és azt mondta: kontingentálunk a fogyasztás arányában, illetőleg iparkodtunk azt a beltermelési mennyiséget, melyet a kedvező adótétel szerint lehet előállítanunk, a fogyasztás mennyiségére alapítani; de ez, hogy ugy fejezzem ki magamat — miután a két fél közt létrejött principialis megállapodás alapján tör­ténő megosztás az illető országnak úgyszólván belkérdése, a monarchia két fele közötti elszámo­lással semmi összefüggésben sincs. Az elszámolás tehát tisztán a forgalom alap­ján történik, a kisebb adótétel mellett a kiviteli levonással, mint a czukoradónál s igy a viszony •e tekintetben semmi irányban sem fog változni. Ha é talán ezt a képviselő ur kedvezőnek vagy czél­szerú'nek tartja, kérem tartsa is csak kedvezőnek. (Tetszés jobbfelöl.) Habár nem merem is tovább a t. házat untatni fejtegetéseimmel, (Halljuk ! Halljuk!) mégis kénytelen vagyok egy némi tekin­tetben lelkiismereti dolgot teljesíteni beszédem bezárásául. Iparkodtam az aggodalmakat önmagamban teremtve, tárgyilagosan előadni a t. háznak és azt hiszem, hogy ez kötelességem is volt egy ilyen radicalis és sok irányban új reformmal szemben; de nem szeretném, ha ebből talán valaki arra a következtetésre jutna, hogy én ezen reform szük­ségességéről és czélszerííségéről nem vagyok meg­győződve, mert ha ez igy volna, akkor ennek el­fogadását nem javasolnám. És ha gr. Apponyi t. képviselő ur által felállított azon kényszer hely­zetet tekinteten kivül hagynám is, melyről ő be­szélt, hogy tudniillik, miután ez a vämszövetség következménye, előtte sem áll más választás, mint azt elfogadni, mert a meglevő jobb, noha a sötét­ben való tapogatózást hangsúlyozta és kiemelte, hogy ha el találjuk téveszteni ezt a dolgot, akkor alig lehet visszatérni, alig lehet azt jóvá tenni, mégis kénytelen vagyok megjegyezni neki erre azt, hogy a mit ő javasol, ez is csak ilyen intéz­kedés volna és ilyen viszonyok közt, midőn nem­zetgazdasági tényezők felett egy monarchia két felének különböző érdekei szempontjából intézke­dünk, minden intézkedés ilyen. Mert vegyük azt a, szélső esetet, hogy t. képviselőtársam fogyasztási adóvonala valósul, a mint gyakran történik hivat­kozás és senki sem vonja kétségbe, hogy ennek jelentősége van. Hivatkoznak többnyire Német­ország tapasztalataira; látják a t. képviselő urak, minél többször hangsúlyozzák ezt, annál behatób­ban kell foglalkozniuk e tekintetben Németország tapasztalataival. Mire lyukadtak ott a 4—5 kü­lönböző adóterülettel ? Arra, hogy az a nemzet­gazdasági fejlődésnek még azon kérdésekben sem adta meg azt az önállást, a melyre ők hivatkoznak és melynek szempontjából azt akarták; hogy továbbá azon differentíákat sem enyésztette el a termelési viszonyokban, a melyeknek súlyát mind­nyájan érezzük s jelentősége azon nagy közgaz­dasági és pénzügyi érdekek szempontjából, a me­lyeket a vámközösség képez, még ott is — de főleg nálunk — azt lehet mondani, egyáltalában igen kis mértékre szállott. Midőn tehát egyfelől ezt ajánlom t. képviselő­társaim figyelmébe, másfelől bátor vagyok arra figyelmeztetni, hogy e törvényjavaslattal eljutot­tunk odáig, hogy még sem forgatjuk fel teljesen a viszonyokat és ha egy adott helyzetnek következ­ményeit lehető legjobban zsákmányoljuk ki: akkor csakugyan lelkiismeretünket meg kell e tekintet­ben nyugtatnunk, hogy vannak homályos pontok, a melyekkel egész positivitással nem számol­hatunk, mert ily kérdésben ez mindig van és lesz ; és másfelől annyival is inkább kénytelen az ember — abban a helyzetben, melyben én vagyok — ez álláspontjához ragaszkodni, minél több bizonyta­lansággal és minél nagyobb mértékben visszavon­hatlan és jóvátehetetlen következményekkel jár az a lépés, melyet ellenében javasolnak. Azt hiszem tehát, hogy ugy közgazdasági, mint pénzügyi tekintetben az adott helyzetből ki­indulva e törvényhozási intézkedés olyan, amelyet az aggodalmak daczára, a melyek jogosultak és a követelések daczára, a melyek méltányosak, el kell fogadnom és igy a pénzügyi bizottság nevé­ben van szerencsém azt elfogadásra ajánlani. (Élénk helyeslés jőbbfelől.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. kép­viselőház! (Halljuk!) A vita jelen stádiumában és azok után, a mik elmondattak, igazán csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom