Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-108

108. #r8zágos ülés május 30-án, szerdán. 1S8S. 149 látozó mindennemű reaetionarius intézményt elítélünk, a szabad mozgás és fejlődés minden nyűgét perhorescaljuk, mert az ipar csak a szabadság légkörében virágozhatik, mig ha ebből a lételeméből kiragadjuk: az esak olyan tengélet lesz, mint a kalitkába zárt madáré. Á mi már az Augtriával való alkudozások menetét illeti, az mélyen lealázó reánk nézve, annál a mi pénzügyministerünk — a ki a kormányelnökségtől ez időszerint elválaszthatlan — a zsibvásárok alkuszának szerepére engedte magát degredáltatni, akivel a megállapodásokat kényükkedvük szerint változtathatóknak hiszik. Hisz a két kormány már egyszer véglegesen megállapodott egy oly minimalis tételben, a mely a mi szesztermelésünkre nem volt előnyös. E megállapodás alapján a törvényjavaslat kinyomatott s bizottsági tárgyalások alapját képezte, sőt a napirendre tűzés vagy legalább annak sorrendje iránt is intézkedett a ház és ekkor kedve kerekedik az osztrák kormánynak a végleges megállapodásokat széttépni s az osztrákokra előnyös kettős adóláb alapján új alkudozásokat kezdetni. A mi kormányunknak nem szabadott volna ezen közösügyes akadályversenybe benyargalni s a már történt végmegállapodásoktól eltérnie. Az újabb alkudozás által nemcsak érdekeinket, hanem az ország tekintélyét is megsértetni engedte, mert a ministerek személyeiket megaláztathatják, kezet csókolhatnak s antichambrirozhatnak mint egyének Bécsben ; de az ország méltóságát hivatalos eljárásuk által semmi körülmények közt megaláztatniuk nem szabad. A midőn itt Laplatával, Argentínával vagy Romániával kötött nemzetközi szerződések hibás szövegét, egyes lényegtelen kifejezéseit ki akarjuk igazíttatni: a kormányelnök ur mindig azon okoskodással utasítja vissza, hogy a megállapított szövegen változtatni nem lehet; de a midőn Austria kormányával kötünk ily véglegesen megállapított nemzetközi szerződéseket, ezek csak reánk nézve vállnak nebánts virággá, de ha az osztrák kormánynak tetszik azokban reánk nézve hátrányos változtatásokat tenni s az egésznek intézkedését felforgatni: akkor szabad a vásár s a mi erélyes kormányelnökünk mindig beadja a derekát. így volt ez régebben a vámszerződésnél, újabb időben a petroleumadónál, a midőn a mi törvényhozásunk által véglegesen letárgyalt törvényt bocsátotta új tárgyalás alá. így van most a szeszadótörvén ynyel, a melynek végmegállapodásait engedi fenekestől felforgattatni az alkuszegők által. Itt két veszélyes elvet akarnak az osztrákok törvénykönyvünkbe iktattatni: a termelés és a kivitel eontingentálását és a kettős adólábot. Mindkettő Austriának kedvez s a mellett a kormány ugy is kiszélesített omnipotentiáját és a honpolgárok feletti gyámkodását van hivatva növelni. Mindkettő a kormánynak túlságos beavatkozást enged s a termelőnek nagy előnyöket biztosít a fogyasztó felett. Mindez pedig nagyon alkalmas fegyver a korteskedésre, mert privilégiummá válik ezután, a mi eddig szabad jog volt s valamint a dohány, ugy a szesztermelési engedély is választásoknál való szavazás és szavazatszerzéstől tétethetik függővé. Napról-napra óriási léptekkel haladunk az állami socialismus felé, de oly értelemben, hogy az állam nem gondoskodik a polgárok megélhetéséről, hanem a megélhetés feltételeit kiragadja kezeiből. T. ház! A bizottsági indokolásban feltüntetett statistikai adatok egyáltalában nem a törvényjavaslat mellett, hanem inkább ellene bizonyítanak, azokból mi azt látjuk, hogy a terményadó a viszonyainkkal ellenkező s annyira került dolog volt, hogy a mig 1883/4-ben volt 569 átalány szerint adózó szeszgyár hazánkban; addig terményadó alapján dolgozó mindössze csak 17 volt. Ez már önmagában is elítéli a terményadót. De a statistikai adatokból egyebet is tanulunk, azt, hogy a mi szesztermelésünk oly virágzó volt egészen 1884-ig, hogy egész Európában csak Franeziaország szárnyalt minket túl; kiviteli szeszkereskedésünk pedig oly lendületet nyert, hogy méltán biztathatok magunkat annak szép jövőjével, mert szeszkivitelünk azon korban meghaladta a 300,000 m.-mázsát. De jött az önök bölcs reformja a szeszadó terén 1884-ben, a mely 14 frt adót vetett minden hectoliter szeszre, a mi aztán nemcsak szesziparunk fejlődésében való azonnali megakadást, hanem annak megdöbbentő gyors hanyatlását idézte elő, oly mértékben, hogy szeszgyáraink száma 95-tel kevesbedett s szeszkiviteli kereskedésünk harmad részére devalválódott. A mi gyarmati helyzetünket semmi oly gyászosan nem tünteti fel, mint épen szesziparunk állapota, mert az a törvény, a mely a mi szesziparunkat összezsugorította, ugyanaz a törvény, az addig számbavehető szesziparral nem bírt s a szesz előállítására szükségelt anyagokban szegény Austria szesziparát annyira fejlesztette, hogy ma Austria — melyet addig leginkább mi láttunk el szeszszel, 20,000 m.-mázsával hoz be több szeszt hozzánk, az olcsó gabnában bővelkedő s azt másként értékesíteni alig tudó Magyarországba. Mit bizonyít ez, t. ház? Azt, hogy a két országnak viszonyai annyira eltérők és sok tekintetben annyira ellentétesek, hogy azokat ugyanazon törvénynyel rendezni akarni valódi képtelenség. A két ország külön-külön gazdasági területet képez, még pedig annyira ellentétes helyzetűt, hogy a mi Austriára nézve előnyös, az reánk nézve múlhatatlanul hátrányos kell, hogy legyen. Azért, ha már szeszadónkat reformálni akarták,