Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-75

75. országol ülés márcziis 3-áii, szombaton. 1S8S. (J5 «gy nagy problémával áll szemben, hogy tudniillik a lözgazdaság és a pénzügyi tekinteteket összeegyeztesse. Miként oldotta meg e kérdést? Az adórendszer kérdésénél, hol a közgazdaságnak, vagy ha ugy tetszik, a gyáriparnak érdekeit kellett volna tekintetbe venni — mert az állam az adórendszerrel szemben indifferensül áll, ott leginkább az adó kulcsa határoz — mondom tehát, hogy az adórendszernél, a hol leginkább közgazdasági motívumok szoktak mérvadók lenni, az állam a fisealitási motívumokat tolta előtérbe; ott pedig, a hol a fiscalitasi motívumokat kellett volna számba venni, a praemiumnál, a czukorgyárosok érdekeit. Ennélfogva nagy deficit mutatkozik ugy a -kincstárra, mint a fogyasztókra nézve: a kincstárra nézve 5 millióban, a fogyasztókra nézve azon öszszegben, a mely a belföldi consum megdrágulása folytán előáll. A 2 frt 30 kr. czukorpraemiumot lehet annak venni, a mi a belföldi consumot meg: fogja drágítani. Ha tehát a monarchia két állama •czukorfogyasztását 2 millió métermázsára tesszük és ezt sokszorozzuk 2 frt 30 krral, 4.600,000 frt évenként, tíz esztendő alatt körülbelül 100 millió tehát az, a mit a kincstár és az adózó publieum a czukorgyárosoknak fizet. Ez a ezukorpraemium, t. ház, a védvámrendszernek egy kinövése és abban igaza volt Hegedüs Sándor t. képviselőtársunknak tegnap, hogy az egy unicum, mert ily brutális, ily cynikus módon egy törvényhozás sem merte bevinni az adórendszerbe, mert •ez ellentétben áll a jogegyenlőség elvével, a modern állam sarkalatos és primordialis törvényével. Ismétlem, t. ház, ez a védvám-rendszernek a kinövése, de sokkal rosszabb mint a védvám, mert az, mely a behozatalt vámolja meg, mégis hoz valamit az állam konyhájára, de a kiviteli praemiumot azt a kincstárnak meg kell fizetnie. Nem volt helytelen az a definitió, t. ház, mely a védvámot ugy jellemzi, hogy ez a védvámrendszernek defensiv eszköze, melylyel a belföldi ipart szemben a,z idegennel, védi, ellenben a kiviteli praeniium, az már egy támadási eszköz, melylyel idegen országok iparát saját piaczárói le akarjuk szorítani. Ennek következtében, t. ház, ez nemzetközileg perhorrescaltatik és rendesen repressaliákat szokott előidézni. Én nem tudom, t. ház, hogy ez itten be fog-e következni és mikép, de hogy mi, a kiknek épen az volna feladatuk, hogy szerződéses vámpolitikát csináljunk, a vámpolitikai helyzetet miért complicáljuk, azt belátni nem tudom. Igaz, hogy az utóbbi napokban megkötöttük Olaszországgal a szerződést és ugy látszik, hogy ez a kiviteli praeniium nem volt e tekintetben akadály, de méltóztassanak visszaemlékezni, hiszen itten tárgyaltatott azon törvényjavaslat, ki lett mutatva, hogy ha ezen kereskedelmi szerződésnek a mérlegét megvonjuk, mennyire hátrányos az e KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. IV. KÖTET. monarchiára Olaszországgal szemben. Természetes dolog, hogy itten van a kiviteli praemium ára, hogy ők ebben a tekintetben nekünk concessiót tegyenek, mi pedig más irányban tettünk nekik nagymérvű concessiót. Erről különben nincs mit beszélni, mert ezt elismeri mindenki in thesi; de ugy vagyunk vele in praxi, mint minden nagy elvvel, a szóbeliséggel, állami administratióval, szabad kereskedéssel, hogy mindenki mellette nyilatkozik, hanem mindig leszavazzák. (Jgaz! Ugy van! balfelöl.) Hanem jól van, helyezkedjünk azon álláspontra, hogy kell kiviteli praemiumot adni, de azt tartom, hogy itt sem lehet csak ugy Hübele Balázs módjára, az államnak belemenni, hanem valami zsinórmértéket, cinosurát csak fel kell állítani: először, hogy körül-belül mennyi 'az az áldozat, melyet monarchiánk két állama a czukoriparnak hoz egyrészt és azután másrészt, hogy milyen fejlődési fokozatot akar elérni. E tekintetben véghetlenül érdekes és tanulságos az a kimutatás, a mely azt tartalmazza, hogy ez a monarchia adóvisszatérítések fejében mit áldozott már a czukoriparra. Van egy ily tábla e törvényjavaslat mellett is, hanem az nem egészen teljes, mert 1868-ról szól, pedig élőbbről kell venni, mert a dolog 1861-ben kezdődik. 1861-ben, az első esztendőben az adóvisszatérítés 1000 frt, ezután 42,000, majd felemelkedett később egy, két millióra, a 70-es években négymillióra, később tizre, 1878-tól kezdve húsz millióra, azután 1880-ban felül volt a 20 millión, talán 30 millión is; ha ezt összeadjuk mind, nem messze le^z a 300milliótól. Ez tehát azon összeg, a melyet a monarchia a czukoriparra áldozott. Azt tartom, t. képviselőház, ez elég arra, hogy többet ez ipar ne praetendáljon és ez annál inkább áll, mert más oldalról a ezukorgyárak azóta oly fejlődési fokot értek el, melynek következtében ezekre a költséges mankókra nincsen szükségük, ezeket eldobhatják maguktól. Tény, hogy a ezukorgyárak ennek a monarchiának összes consumját, a mi körülbelül 2 millió métermázsa, ki tudják elégíteni. Az idegen concurrentiát teljesen kizárták. Méltóztassanak csak megnézni azon vámbevételeket, melyeket a monarchia czukorból bevesz. Ezek évenkint legfeljebb egy pár ezer forintot tesznek ki. Már, t. ház, én azt tartom, hogy mikor a ezukoripar — mondom — ellátja és quasi monopóliumot gyakorol e monarchiának piacza felett, akkor egyáltalában nem igényelheti azt, hogy az adófizetők neki azért fizessenek, hogy más állam iparát kizárja a piaezról. Én nagyon fogok örülni, hogyha ez megtörténik, de hogy ez a mi zsebünk rovására menjen, az nem járja. Én remélem, hogy e tekintetben nagybenyoo