Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-74

5£ 74. orszAgos ülés márczinj 2-án, pénteken. 1888. behozni egy vagy más irányban az administratio minden ágában és ime, t. képviselőház, ezzel szemben felhozatik ugy a t. kormány, mint a t. többség által az a körülmény, hogy még abban az esetben is, ha arra valódian és komolyan szükség volna, akadályt képez a pénzügyi helyzet. Áldozatokat kellene hoznunk ipari és mezőgazdasági érdekeinknek s ime, t. ház, kénytelenek voltunk ezen fontos érdekektől legközelebb még azon csekély áldozatok egy részét is megvonni, melyet azoknak eddig nyújtottunk. Csak ma is tapasztaltuk, hogy a közés állami hivatalnokok és tisztviselők majdnem naponta kopogtatnak a törvényhozás ajtaján, kérvén, hogy mivel a napról-napra súlyosodé anyagi helyzet az ő megélhetésüket fenyegeti, sőt fenyegeti őket a családi elzüllés is, ha rajtuk a törvényhozás nem segít, tehát segítsünk állapotukon. S ime, t. képviselőház, ezen igazságos és méltányos kívánság előtt is elzárkózni vagyunk kénytelenek, mert denique a pénzügyi helyzet nem enged semmi újabb áldozatot. Sőt, t. ház, tovább megyek, merem állítani, hogy minden államot gondolkodóra birna az a körülmény, hogy a közgazdasági helyzetnek ily nagymérvű hanyatlása mellett nem kellene-e gondolni az adóknak, ha nem is leszállítására, de legalább nem emelésére és pihenés nyújtására. És mi kímélet nélkül rakjuk az adózó polgároknak vállaira a terhek egyik emeletét a másik után és rakjuk ezt a mindennap gyengülő alapokra, mert denique pénz kell és ezt alkotó erő, akarat és bátorság nélkül kénytelenek vagyunk az adózó polgároknak, hogy ugy mondjam fojtogatása által requirálni. (Ugy van! balfelöl.) Sőt hogy még csak egyet említsek, legközelebbről hitelviszonyainkat is kíméletlenül figyelmeztette az európai pénzpiacz arra, hogy az államháztartásban eddig tanúsított könnyelműséget kölcsönökkel honorálni hosszti ideig nem hajlandó. És ime a kormány mégis az eddigi utakon halad, áldoz idegen érdekeknek, a nélkül, hogy akár a többség kebelében, akár a sajtóban, akár a közvéleményben komolyan felvettetnék azon kérdés, hogy meddig tarthat ez igy, hogy meddig vezettetnek igy az állam pénzügyei, — ha mondom, ezt látjuk, el kell szomorodnunk azon apathián, melylyel a törvényhozás többsége és az országos közvélemény nézi, hogy a kormányzásnak sem valami nemesebb vonása, sem pedig magasabb államférfiúi belátása nincs, hanem pusztán csak az adóemelés az egyedüli politica, melyet követ. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És hogy ez igy van, ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint azon kézen fekvő s első pillanatra feltűnő jelenség, hogy még a múlt sessióban benyújtott törvényjavaslat a praemium legnagyobb tételét a raífinált czukorra 1 frt 55 krban, az adótételt 10 forintban, az összpraemium legmagasabb összegét pedig 4 millió forintban állapította meg; . addig most, minden közbeeső különös jelenség* nélkül azt látjuk, hogy a praemium legmagasabb tételét 2 frt 30 krra, az adótételt 11 forintra s a praemiumok összegét 5 millióra emeli. És kiknek javára? Talán a magyar államkincstár javára? Ezt senki sem állíthatja, mert igazsága van abban Helfy Ignácz t. képviselőtársamnak, hogy ez senkinek másnak, mint az osztrák czukorfcermelő gyáraknak érdekében történik, (ügy van f a bal- és a széls'ó baloldalon.) És mert ha valaki a czukoripar történetét Austriában nem ismerné, no az csak nézze meg a két rendbeli indokolást és rögtön rájön arra, hogy itt nem komoly elhatározásról, nem őszinteségről van szó, hanem szó van egy bizonyos kényszerhelyzetről, a mely hat hónap alatt a viszonyokat megváltoztatta. Semmi más ez, mint az osztrák gyáriparosoknak nagymérvű befolyása az osztrák kormányra, melyet a mi kormányunk kénytelen volt honorálni ; ez által tehát ott vagyunk, hogy nemcsak a saját kormányunkat és annakpositióját kell nagy anyagi áldozatok árán fentartani, hanem még az osztrák kormányét is. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mert, kérem, méltóztassanak csak megnézni a két indokolás közti különbséget, azt az eszmétlenséget és szegénységet, mely e tekintetben nyomtatásban fekszik előttünk. A czukor-praemiumok tételére vonatkozólag ugyanis a múlt évben benyújtott törvényjavaslat egyszerűen azt constatálta az indokolásban, hogy erre azért van szükség, mert más államok is adnak praemiumot, szükséges tehát, hogy az osztrákmagyar czukortermelés is praemiumban részesittessék, ha egyáltalában versenyezni akar. Az újabbi törvényjavaslat ugyanazt az indokolást tartalmazza, csakhogy hozzátesz egy dolgot; ugyanis azt mondja: hogy a kormány a jelen törvényjavaslat készítésénél a kivitelnél előforduló és a hazai ipart terhelő magasabb szállítási költségekre is tekintettel volt. No, t. ház, ebben az indokolásban csak két hiba van. Az egyik az, hogy mi egyetlen egy kiló czukrot sem viszünk ki a világpiaczra; a másik pedig az — a mit talán nem fog tagadni a t. előadó ur sem — hogy a világpiacztól mi távolabb esünk, mint a monarchia másik fele és azontúl van még szállítási adónk is, a mit nem lehet úgy kicsinyleni, mint a hogy a t. ministerelnök ur azt kicsinyli, mert ugy látszik, egyáltalában nem ismeri a szállítási adó hatását, a mely, mint mondom, még ezen kivül nálunk külön is létezik. Ha tehát a czukortermelést akarják istápolni nagyobb praemiummal, akkor ne ilyen indokoláshoz forduljanak, hanem vagy hallgassanak, vagy mondják meg az igazságot. De még sajátságosabb, t. ház, az adótétel időközi felemelésére vonatkozó indokolás. Az új javaslat constatálja egyszerűen azt, hogy a kormány arra igyekezett, hogy az adótétel magasabb