Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-93
282 33. országos Ilié* április 36.án, csütörtökön. 1S88. nehézségekben keresendő fD^í/ wm/ ÍJ^t/ pán/ afca£- és szélső baloldalon) és ép ezért sürgetjük mi már régóta a tiszti vizsgának magyar nyelven leendő letehetését. (Élénk helyeslés és tetszés a balés szélső baloldalon.) Az igen t. minister ur oda méltóztatott nyilatkozni, miszerint a csapatiskolákra vonatkozó utasítás értelmében a tartaléktiszti aspiránsnak meg lévén engedve az elméleti tárgyakból nem német nyelven is vizsgázhatni, ekként az általam felhozott panasz is tárgytalanná vált. Hát tudom én azt, t. ház, miként ily méltányos szellemi utasítás egykoron létezett; de csak egykoron ám! Ma az már nem létezik; inert már 1886. évi Julius 22-én jelent meg a közös hadügyministeriumnak egy másik rendelete, (Halljuk!) mely az előbb említett utasítást a tartaléktiszti vizsgára vonatkozólag gyökeresen módosítja, azt rendelvén, miként azok, a kik német nyelvben kellő jártasságot kimutatni nem képesek, akkor sem birják a tartaléktiszti minősítést, ha nem német nyelven az elméleti tantárgyakban ki birják is a kellő jártasságot mutatni; valamint akkor sem, ha ezen felül a gyakorlati vizsgánál a csapattiszti állásra jól, vagy kitűnően minősítetteknek bizonyulnak. (Mozgás balfelöl.) Pedig', t. ház, mit kívánhatunk még a csapattiszttől, mint hogy legyen neki elméleti jártassága és jól tudja csapatját vezetni. (Ügtj van! balfelöl.) Ha tehát az egyévi önkénytesnek kedve tartja a semmiért vizsgázni, a nélkül, hogy abból haszna legyen, igy bizonyos tárgyakból mais tehet ugyan magyar nyelven vizsgát, csakhogy minden fáradsága kárba vesz ; mert azon 1886. évi Julius 22-iki fatális rendelet folytán, ha németül nem tud, tartaléktisztté még sem fog soha kineveztetni. Már most, ha a magyar ifjak egy része és pedig azok legnagyobb része nyelvi nehézségek miatt nem birja ezt a tiszti vizsgát letenni, avagy ha magyar nyelven teszi is le, czélt még sem ér és azután, mint altisztek, helyeztetnek át a tartalékba, lehet-e akkor azt kívánni, hogy azok, kik önhibájukon kiviil nem nyertek tiszti rangot, de a polgári életben egyébként teljesen betöltik helyüket és igen gyakran tekintélyes állásokat foglalnak el, mely állásuk jövedelméből tartják azután fen magokat és családjaikat, lehet-e, mondom, a méltányosság teljes mellőzése nélkül az ily categoriába tartozó tartalékosoktól azt kívánni, hogy azért, mert ezéljuk elérése nekik lehetetlenné tétetett, béke idején zavartassanak ki rendes foglalkozásukból és köteleztessenek oly szolgálatra, mely a nekik biztosított kedvezménynyel merő ellentétben áll? Hisz a védtörvények végrehajtása tárgyában kiadott utasítások 120. §-ais, mely az egyévi önkénytesekről szól, azt mondja: „Az egyévi önkénytesek intézményének czélja : azon védkötelesek legműveltebb elemeiből, kik a hadi pályát nem választják élethivatásul, a háborúban mutatkozó nagyobb szükséglet fedezése czéljából használható tartalékos tiszteket és altiszteket, tartalékos orvosokat és hivatalnokokat a közgazdasági érdek lehető kímélésével kiképezni." Tehát ezen utasításoknak idézett szakasza is csak a háborúban mutatkozó szükséglet fedezéséről szól, azután beszél nemcsak tartalékos tisztek, hanem altisztekről is és kiemeli a közgazdasági érdek lehető kiemelésének szükségességét. Beismerem én azt, t. ház, hogy e törvényjavaslat rendelkezései általa érinthető minden védkötelesre igen terhesek; azért legjobban szeretném, ha ennek rendelkezései a tartalékosokra, akár voltak azok önkéntesek, akár nem, egyáltalán ki ne terjesztetnének ; de ha ez nem lehetséges, akkor én a tartalékba áthelyezett volt önkényteseknek a törvény intézkedései alul leendő kivonását azért kell, hogy kívánjam, mert ezeknek foglalkozása olyan, hogy egyévi esetleges megszakítás teljesen képes azok existentiáját tönkre tenni. (Helyeslés balfelöl.) De továbbá ezek behívása igen sok fontos állami és társadalmi érdek orvosolhatlan sérelmét is vonhatja maga után: azért az ezen javaslatnál teendő egyéb indítványok előterjesztését az e kérdésben még szót emelő többi t. elvtársaimra bizva, beszédem befejezéseként annak kijelentésére szorítkozom, miként egészen normális viszonyok között e javaslatnak vagy teljes elvetésére, vagy legalább is az íij védtörvényjavaslat benyújtásáig leendő elhalasztására szavaznék; a jelen viszonyokat azonban a javaslat feltétlen elvetésére alkalmasoknak nem tartom, azért azt általánosságban feltételesen, vagyis azon reményben fogadom el — és ezt nemcsak a magam, hanem azon párt nevében is jelentem ki, melyhez tartozhatnom szerencsém van — hogy az általunk a részletes vitánál teendő módosítványok és ezek között a volt önkénytesekre vonatkozó indítvány is el fog fogadtatni; ha ez nem történnék, akkor a javaslatot a harmadszori olvasásnál kénytelenek leszünk elvetni. (Helyeslés balfélöl.) Végre annyit bátorkodom még megjegyezni, hogy az önkénytesekre vonatkozólag általam felemlített megszorító rendelet ismét fényes bizonyítéka annak, mily igaza volt gróf Apponyi Albert igen t. képviselőtársamnak akkor, midőn egy nemrég országszerte feltűnést keltett kérvény tárgyalásakor általam is aláirott határozati javaslatában a t. ministerelnök urat azon intézkedések megtételére kívánta utasítani, melyek szükségesek arra, hogy az 1867: XII. t.-cz. intentióinak és szellemének teljes megvalósulása a hadsereg intézményeiben eléressék és ez által a nemzet és hadsereg között azon teljes összhang biztosittassék, mely úgy az alkotmányosság követelménye, mint a hadsereg katonai erejének legfőbb tényezője. A t. háznak irántam tanúsított becses türelmeért köszönetetmondva,beterjesztendő módosítványaink