Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-80

80. országos ülés márczius 14-én, szerdán. 1888. 141 lisatiója, melynek jogorvoslati rendszere fenn nem állhat a nélkül, hogy másodfokú bíróságok az országban bármily számban elhelyeztetnek, akkor, elismerem, a reform igen sok akadályba fog ütközni. De a kérdés az, vájjon a polgári eljárásnak a szóbeliségre és közvetlenségre fektetése, vájjon a bűnvádi eljárásnak szervezése —eltekintve attól, hogy az az esküdtszéki vagy állambirósági szervezeten fog e felépülni — szükségessé teszi-e a királyi táblák decentralisatióját? Mert, megvallom, a szóbeliség teljes keresztülvitelét képzelhetem egy teljesen kiképzett és minden biztosítékot magában foglaló jogorvoslati rendszerrel, a szóbeliséggel és közvetlenséggel a felsőbb fokokon a királyi táblák decentralisatiója nélkül és ha ezt fogadnók el, ha azon nehézségeket, melyek a t. ház előtt ismeretesek és azon okokat, melyek a királyi táblák decentralisatiója ellen szólnak és melyek azok, kik a bírósági szervezetet megállapították, államférfiúi bölcsességüknek adtak kifejezést, a midőn a bíróságok szervezetének állami alapon való felállítására Magyarországon a másod fokú bíróságokat nem decentralisálták. Mondom, ha ezen kiindulási pontot elfogadjuk és a királyi tábla decentralisatiójától eltekintünk, a reformok rövid idő alatt keresztülvihetők, ellenkező esetben a reformok létesítésére egy évtized nem lesz elégséges. Ez választ el engem azon kiindulási ponttól, a melyet a t. minister ur indokolásában és az igazságügyi és pénzügyi bizottság jelentésében elfogad, a midőn a reformok lehetőségét a királyi tábla decentralisatiójától várj a. De, amidőn a t. minister ur a reformok egymásutánját előttünk feltünteti, legyen szabad talán ez alkalommal egy rövid megjegyzést tennem azon programmra, a mely az indokolásban van feltüntetve és a mely a polgári eljárás ketté szakítását és különböző időszakokba vagy az életbeléptetését tartja szem előtt. Az eszme, a mint a t. ház előtt ismeretes, Austriában keletkezett. Austria évtizedek óta vajúdik egy polgári eljárás meghonosításán. E reform ott sok nehézségekbe ütközik, melyeknél azonban az osztrák particularismus befolyása érvényesül. Austriában tudvalevőleg az igazságügyminister hason intézkedést proponált, melyek jogász körökben párttekintet nélkül — mert hisz igazságügyi kérdések nem képeznek pártkérdést — határozott ellenszenvre találtak, de ez intézkedés meghonosításához nálunk és a reformoknak ily úton való keresztülviteléhez én legalább hozzá nem járulhatok, mert ezzel nemcsak magát látom veszélyeztetni a végleges kibontakozást és a szóbeliség végleges meghonosítását, hanem egy oly törvényhozási intézkedést látok, melyben rejlő ellenmondás kiegyenlíthetetlen, mert nem képzelhetem azt, hogy törvényhozási intézkedés, a mely kisebb ügyekben nagyobb biztosítéka rendszert érvényesít, a naJ gyobb pörösügyekben pedig a nagyobb biztosítékú rendszert mellőzze, helyes volna, de eltekintve ettől törvényhozási ellenmondás a sommás ügyekben, a melyek az összes perek legnagyobb részét képezik, a szóbeliséget behozni akarni, a mely egyértelmű a szabad bizonyítási rendszer meghonosításával és a perek nagy részében azt mondani: fentartom az Írásbeliséget, a kötött bizonyítási rendszert. Ha valami képes az országban a jogrendet megingatni, az az, hogy polgári perekben kettős bizonyítási rendszer működik, ha egyik ügyben a biró a bizonyítékok szabad mérlegelésébői ítél, a másik ügyben pedig kötve van törvényes formákhoz. A reformoknak ily módon való keresztülvitele tehát, nézetem szerint, nehézségekbe ütközik, melyek kiegyenlítését a részleges életbeléptetés által lehetőnek nem tartom. A kérdés tehát az, hogy vájjon a jelenlegi rendszer alapján, a mely a polgári eljárásban az írásbeliséget alkalmazza, nem kellene-e oly intézkedést életbeléptetni, a mely nemcsak a pereknek gyors, hanem alapos elbírálását is biztosítsa, a minek folytán az ügyek nem azon számban fognak a királyi táblához felterjesztetni, mint a mely számban szükségszerűleg felterjesztetnek, a mely szám a forgalom növekedésével emelkedik. A kérdés tehát az, vájjon az első folyamodása törvényszékeket mai szervezetükben és az eljárásnak lényeges módosítása nélkül nem lehetne-e felhasználni, mint felebbezési bíróságokat polgári ügyekben. A kisebb polgári ügyek tudvalevőleg a felebbezés tárgyát nem képezhetik és hogy e czímen hány ügy lett megindítva, hány ügyen lett jogorvoslat beadva, a közzébocsátott statistikai adatokból ki nem vehető. Ezt véghetetlenül sajnálni kell, mert abból igen fontos következtetéseket lehetne vonni a járásbíróságok eljárására minden ügyekben, a melyekben a jogorvoslat ki van zárva. De nem arról van szó, hogy a jogorvoslat korlátoltassék, mert ezen biztosíték lerontását alig lehetne indokolni, hanem arról: hogy bizonyos ügyek ellátása magára a törvényszékekre bizassék, melyek kellő garantiát nyújtanak arra nézve, hogy az ügyek alapos és igazságos felülbírálást fognak nyerni. Legyen szabad elsősorban magukra a telekkönyvi ügyekre a t. ház figyelmét felhívni. A járásbíróságok által 486 ezer telekkönyvi ügy lett elintézve és ebből felterjesztés tárgyát képezte a másod és harmadfokú bíróságokhoz 4,796 ügydarab. A törvényszékeknél elintéztetett 364 ezer telekkönyvi ügy. Ebből felebbezés, felfolyamodás tárgyát képezte 3,320 darab. Ebből látjuk, hogy a telekkönyvi ügyek elintézése tekintetében az első fokú bíróságok teljes garantiát látszanak nyújtani, minthogy az összes elintézett ügyeknek alig egy tized része képezte ügyorvoslat tárgyát. Ha a járásbíróságok által elintézett telekI könyvi ügyek a törvényszékekhez utaltatnának,