Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-57

60 57. országos ttlés feoruár 6-án, hétfőn. 1888. ezek csak kölcsönzött állítások, de a ki saját tapasztalásból merít, a ki érzi az élet nyomását, azt ilyenekkel egykönnyen megingatni nem lehet, a ki érzi annak igazságát, az egyhamar magát félrevezetni nem engedi. Nézzük mit hoztak fel eddig a selyemtenyésztés fentartásának védői? Én voltam az első, a ki mertem először megpendíteni itt e házban, hogy a selyemtenyésztés nem életrevaló és mit hoztak fel a múlt ülésszak alatt ? Először Pulszky Ferencz volt képviselőtársunk kiment Olaszországba, onnan hozott érveket és példát, elmondta, hogy Olaszországban az az olasz ember nyáron át felmegy a padlásra lakni és az ő saját lakásában a selyembogarat helyezi el, mert az a selyembogár a padláson megfüladna, tehát ő megy fel, habár egészségét teszi is koczkára, hogy 20—25 forintot szerezzen. Megengedem, hogy az az olasz megteszi, mert hiszen tudjuk, hogy Olaszországban van a legtöbb dologtalan, munkanélküli ember, nem azért, mintha nem akarna dolgozni, hanem mert túlnépességénél fogva nem kap munkát, tehát keres ott, a hol lehet; nálunk e viszony nem áll. Volt idő, mikor magam is rajongtam a selyemtenyésztésért, magam is tettem több Ízben tüzetes pontossággal kísérleteket, de most legutóbb is és felkértem értelmes tanítókat és egyes gazdákat, hogy irják fel, mennyit keres a selyemtenyésztéssel foglalkozó munkáskéz? A tapasztalás azt mutatta, hogy a legjobb eredmény mellett keresett egy gyermek naponkint 15—20 krajczárt. A számítást ugy tétettem, hogy ha a gyermek elmegy egy órára a selyemtenyésztés körül dolgozni, az ne számittassék egy napnak, hanem csak egy órának. Mikor nálunk egy szántó gyereknek, a ki. semmi egyebet nem tesz, mint megy az ökör mellett és a barázda végén az ekét kiveti, az ökröt a barázdába befordítja, ott az ekét újra beállítja a legkisebb erőfeszítés nélkül, ezért tizetünk neki 25 — 30 krajczárt, addig a selyemtenyésztésnél kereshet 15—20 krajczárt, hát ugyan mi jót tettünk, mikor ráerőszakoljuk a népet a selyemtenyésztésre. Hiszen tudjuk, hogy a szolgabíró, a községi bíró, a tanító erőszakolja reábeszélésével a népet, a selyemtenyésztésre és ha egyszer benne van, akkor nem akarja elhagyni, de később beleun és tudok példát, hogy az egész selyembogár-készletét odadobja a disznójának vagy tyúkjának, csakhogy szabaduljon tőle. Ez nem egészséges irányzat. A t. előadó ur említette, hogy 28,000 család ebből él, ezt tagadom, inert ha az a 28,000 család nem foglalkoznék selyemtenyésztéssel, hanem hasznosabb munkává], többet keresne, a selyemtenyésztés által a hasznosabb munkától, a gazdaság terén vonatik el a munkáskéz. Tehát azon állítás, hogy ott 28,000 család ebből él, még semmit sem bizonyít, mert nagy különbség van Magyarország és Olaszország között, a hol a mnnkáskéz bőségben van, ott természetes, helyén van a selyemtenyésztés; de nálunk, a hol a munkáskéz oly szíík, hogy a magunk földjét nem A^agyunk képesek kellőleg megmunkálni, itt felesleges, szükségtelen keresetforrás a selyemtenyésztés. Olaszországban, ha valaki egy hold földdel bír és azt fával beülteti, ott már ezen fából is hasznot huz a tulajdonos, ott a selyemtenyésztésből hasznot húz a fatenyésztő is. De hogyan áll a dolog nálunk ? van-e hasznuk a selyemtenyésztésből azoknak, kik a fát tenyésztik ? Hivatkozom gazdatársaimra, kik oly vidéken laknak, hol a selyembogarat nevelik, hogy mit művelnek a szederfákkal a selyemtenyésztők, a szolgabíró rászabadítja őket, hogy menjenek, a hol szederfát érnek, az szabadjára van hagyva és kártérítésről szó sincs, neki mennek a fának, letördelik az ágakat, azután, hogy az utón ne heverj'enek, belódítják a birtokos búzájába és az a köszönet benne, a miért ő a fát plántálja, hogy a fa körül a gabonát lerontják ugy, hogy maga a fa nem ér annyit, mint a mennyi kárt a környéken okoznak vele. De itt sem állapodom még meg. A szederfa gyümölcsöt is hoz, az lepotyog, azután meg ismét neki mennek gyerekek, asszonyok, a fát dobálják bottal, a szeder bele hull a búzába, ott keresik és megint csak tiporják a búzát. Jön azután egy kószáló kutya, az eszi a szedert és mikor jóllakott, bemegy a búzába, leheveri ismét a gazda búzáját. Jön megint egy csapat disznó, az megint legázolja a búzát és mindezen rombolásért a gazda kárpótlást nem kap. Mit csinálnak tehát a gazdák ? Hivatkozom ismét gazdatársaimra,különösen atolnamegyeiekre, hogy nem tudnak egyebet tenni, mint kivágatni a fát, hogy megszabaduljanak e rombolásoktól. Látjuk továbbá, hogy a t. selyemtenyésztési biztos ur ezer számra ültetteti a szederfákat, de alig van esztendő, hogy ki ne irtsák a fákat az utak mellől, a már feltámadt ellenszenvből. Oe még tovább megyek, t. ház, épen a fatenyésztés szempontjából — és itt különösen felhívom a t. ház figyelmét — milyen veszedelmes ez az irányzat. Mikor látja ez a különben is korlátolt felfogással biró szegényebb osztály, hogy a fa bitang, hogy szabad azt fosztogatni, a nélkül, hogy kárpótlást fizetnének érte; ha elfogy a szeder, ez a példa viszi tovább, neki megy a cseresznyefának, a szilvafának s utóbb a többi gyümölcsfának s ennek megvan ép a fatenyésztés szempontjából a káros következménye. Ha már oda fejlődtünk volna, a hol az olaszok vannak, hogy nemcsak az él a selyemtenyésztésből, a ki azzal foglalkozik, hanem a fa ápolója is kap kárpótlást és majd ha hazánk lakossága nagyobb lesz, mint most s lesz legalább kétszer annyi, akkor idején lesz a selyemtenyésztést meghonosítani, de most