Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.
Ülésnapok - 1887-56
u í«. országos ülés fabrnftr 4-én, szombaton. 1888 nem, azért, hogy megtudjuk, mily fokon áll nálunk ÍJ fejlettség e kérdésben. Ez dicséretes kíváncsiság ; de azért az államot ilyen mozgalomba belevonni, ott, a hol politikai félreértének oly hamar keletkeznek, talán nem volna helyes. Méltóztassék csak meggondolni, hogy ha így közvetlenül a főispán, az alispán s megyei közegek buzdítására keletkeznének ilyen egyesületek egyik-másik megyében; és tegyük fel — nem mondom, hogy így lesz, de nem lehetetlen — hogy azokban a szövetkezetekben a jobbmódú emberek, a kik benne lesznek, talán inkább kormánypártiak s a kik nem jutnak bele, lehet, hogy épen ellenzékiek lesznek: s akkor micsoda neme a politikai korteskedésnek fogna ebből származni ? a miből kárt húzhatnánk mi is, kárt búzhatnának önök is, de a hitelügy maga bizonyára a legnagyobb kárt szenvedhetné. (Helyeslés és tetszés jobbfelől.) A t. képviselő úr azt mondja, hogy a román példát nem tudja egészen elutasítani magától. Nem tetszik az neki először azért, mert az egész hitelt ad, nekünk pedig nem kell jelzáloghitel, csak szövetkezeti hitel; másodszor azért nem barátja ezen intézménynek, mert az nem szövetkezet, nekünk azonban szövetkezet kell; harmadszor a t. képviselő urnak azért sem kell, mert az sokba kerül, nekünk pedig olcsó kell. Már most mi kell neki tulajdonkép a román példából? A t. képviselő ur mindjárt meg is felel reá. Azt monja, hogy neki nem kell háromféle okból, tehát ezen intézménynek minden lényeges ismérve nem kell neki; de mégis kell egy okból, azért, hogy az állani támogatásában részesíti. Talán már most mégis méltóztatik elismerni, hogy ha oly túlságos súlyt fektet e tekintetben az állam segélyezésére: akkor azok a politikai, azok a korteskedési bajok, melyeket ecseteltem, csakugyan nagyon valószínűleg be fognak következni; de másrészt el fogja ismerni a t. képviselő úr azt is, hogy az ö álláspontja és gróf Károlyi Sándor álláspontja között sokkal nagyobb a különbség, mint a mi álláspontunk és gróf Károlyi Sándor álláspontja között, (ügy van! (ügy van! jobbfelől.) Azt mondja végül a t. képviselő úr, hogy előtte tulajdonképen az a főkérdés, hogy okvetlenül történjék valami. Engedje meg at. képviselő úr, annak, a ki valamely ügyet akar, komolyan akar, nem lehet csak azt kívánnia, hogy valami, hanem azt kell kívánnia, hogy valami jó történjék. Azt, hogy valami entriroztassék e téren, hogy ha esetleg a hitelszövetkezetek nem telelnek meg a ezélnak, hogyha egymásután buknak, hogy ha politikai korteskedés mételyét hintik el, hogy ha a helyett, hogy közelebb hozzuk őket, mindinkább eltávolítjuk, hogy mondom, ez mindegy lenne, azt a t. képviselő ur nem fogja állítani. Pedig egész beszédéből, minden elfogultság és rosszakarat nélkül is ezt lehet kiolvasni. T. ház! Igyekeztem a kérdést a maga tárgyilagos medrébe visszavezetni és nem akartam kiterjeszkedni azon különböző politikai szempontokra és politikai irányít támadásokra, melyek kapcsolatosan felhozattak és azért a tárgy keretében maradva, még csak két észrevételt akarok tenni és azután bezárom beszédemet. (Halljuk!) Egyik gróf Dessewffy Aurél megjegyzésére vonatkozik, ki attól várja a hitelviszonyok sanálását, hogy a takarékpénztáraknál bizonyos megfelelő arány legyen a betétek, a részvénytőke és a tartaléktőke közt ; mert ő azon túltengésben, melyben a takarékpénztárak vannak és hogy az emberek odaviszik pénzöket, abban látja a bajt, a miért nem találnak a hitelszövetkezetek támogátasra. En azt hiszem, t. ház, hogy a takarékpénztáraknál azon hátrányokról és bajokról, melyek abból származnak, hogy nincs meg a kellő arány a betétek, a részvénytőke és a tartaléktőke közt, lehet beszélni, hanem ezen intézkedések behozatala a hitelszövetkezetekkel aligha van összefüggésben. Megmondom miért. (Halljuk!) Azt hiszem, nagy tévedés azt gondolni, hogy azon esetben, ha én a tőkéktől el fogok venni egy gyümölcsözési kedvező alkalmat, hogy akkor a tőkék vándorolni fognak a kevésbé gyümölcsöző vállalatokhoz. En ellenkezőleg azt hiszem, hogy minél több alkalma van a tőkének gyümölcsöző vállalatokat felkeresni, annál nagyobb a lehetőség, újabb tőkék keletkezésére. Ha pedig bevágjuk az útját annak, hogy tőkék keletkezhessenek, akkor magában véve kevesebb tőke lesz rendelkezésre és akkor kevésbé lehet remélni azt, hogy a tőkék olyan vállalatokat fognak felkeresni, a melyeket eddig kerültek. Végre a takarékpénztárakkal kapcsolatosan egy igen komoly dolgot is említett fel báró Prónay Dezső t. képviselőtársam, a ki azt mondta, hogy alakulnak takarékpénztárak, melyek nemzetiségi czélokat tartanak szem előtt és nemzetiségi czéloknak kedveznek, megszerezvén a birtokokat azok számára, kik — mondjuk röviden — a magyar földbirtokos osztályt expropriálják a pánszlávok érdekében. Elhiszem, t, ház, hogy ezen szomorú dolog megtörténik, de ily körülmények közt azt hiszem, hogy nem szabad a takarékpénztári hitel korlátozására törekedni, mert mi következik ebből ? Ebből csak az következik, hogy a takarékpénztárak közt ma még nincs elegendő verseny, mert hogy ha a magyar ember hitelt kapna egy másik takarékpénztárnál, a hol ez a veszély nem fenyegeti : akkor semmi esetre sem folyamodnék azon takarékpénztárakhoz, melyről tudja, hogy valószínűen mily következményekkel fog járni a hitel igénybe vétele. Azért azt hiszem, korlátozó intézkedésekkel, melyekkel a tőke keletkezését egyik ágában megakasztjuk, nem fogjuk elérni azt, hogy az másik ágában virágzásnak