Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-55

2S 56. országos ülés február 3-án, pénteken. 1888. Vájjon, t. ház, akár erkölcsi, akár társadalmi tekintetben kivánatos-e, hogy nagybirtokosaink körében ily hosszá időre terjedő gondnokságok létesíttessenek. Kívánatos e, hogy törvényhozási intézkedések által mesterségesen szaporittassék az oly egyének száma, a kik gondnokság alatt születnek, gondnokság alatt élik végig éltöket és gondnokság alatt halnak is meg; a kikről elmondhatni, hogy a bölcsőtől a koporsóig nem juthatnak önállóságra ? (Helyeslés. Derültség.) Ezt, t. ház, én nem tartom kívánatosnak. (Helyeslés jobbfelöl.) Én részemről kiváló jelentőséget tulaj donitok annak, hogy nagybirtokos családaink a birtokban lehetőleg megtartassanak, mert ennek, nemcsak ezen osztályok saját érdekében, hanem általában nemzeti érdekeknél fogva is nagy fontossága van. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) De erre nézve nem azon eszménykép áll élőt tem, hogy törvényhozási utón, mesterséges intézkedések által, igyekezzünk oda jutni, hogy a nagybirtokos osztály körében mindinkább szaporodjék azok száma, a kik egész éltökön át nem jutnak önálló existentiára; hanem óhajtom ezen osztályt minél függetlenebbnek, a mint óhajtotta Széchenyi István gróf, kinek politikai programmjában a magyar főrangú családok önállóságának fentartása az első helyek egyikét foglalta el ; de ennek daczára mégis ő volt az első, a ki általános mozgalmat indított az országban az ősiség eltörlésére, mely ősiségnek pedig rendeltetése főleg az lett volna, hogy a földbirtokosok birtokaikban mesterséges úton fentartassanak. (Helyeslés jobbfelöl.) Csak ezeket óhajtottam megjegyezni, különben a költségvetést általánosságban elfogadom. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelöl.) Báró Prónay Dezső: Miután a íbldmivelés-, ipar- és kereskedelmi ministerium költségvetésének tárgyalásakor a hiteikérclés ezen házban oly érdeklődést keltő eszmecserére vezetett, engedjék meg, t. ház, hogy e kérdésről a lehető legnagyobb rövidséggel nézeteimet jelezzem, (Halljuk! Halljuk!) hogy rámutassak szintén némely bajra, mely az én — megengedem, csak szűkebb körből merített — tapasztalataim szerint fennáll. Hogy hitelviszonyaink nem egészségesek, ez oly sok oldalról lett itt e vita folyamában is felemlítve, hogy ezt bővebben illustrálni nem akarom, csupán egyet engedjenek meg, hogy mégis felemlítsek, hogy nézetem szerint e bajnak egyik legfőbb okát nem érintették, (Halljuk!) mely baj elhárítása nélkül én teljesen megnyugtató és egészséges hitelviszonyokat képzelni nem tudok. Lényeges javulás állhat be, ezt elismerem, de a baj meg nem szünhetik, mig ennek legfőbb oka nem lesz megszüntetve. E legfőbb baj a rendetlenség. Mig e tekintetben a mai állapot hazánkban fenn fog állani, a hitelviszonyok egészségeseknek a szó szoros értelmében mondhatók nem lesznek. Csak egy példát engedjenek meg ennek illustrálására. Általában el van fogadva, hogy az értékpapírok egyik legbiztosabbika a földhiteíintézeti záloglevél, általában a záloglevél biztos. A biztonság is azonban mindenkor relatív fogalom s utóvégre mire szól a záloglevél? Papirértékre. És vájjon egy politikai crizis nem ingatja-e meg annak hasisát, nem ingatja-e meg abban a papirvalutának értékét? S lehet-e ekkor egészséges hitelviszonyokról beszélni ? Szerintem lehet mindent elkövetni, hogy a fennálló kereten belől javítsunk a hitelviszonyokon, de azt el kell ismernünk, hogy a baj mindaddig, mig ez állapotnak legfőbb oka el nem lesz hárítva, mindenkor meg lesz. A második, t. ház, a mit engedjenek meg, hogy megemlítsek, az, hogy náunk a földbirtok jövedelme különösen az ország nagy részében oly ingatag, hogy az a határ, melyen túl egy bizonyos jószágtest eladósodottnak tekinthető, más lesz, mint Európa nagy részében. Jól tudom, hogy általában azt tartják, hogy az a birtok, mely értékének feléig van megterhelve, ha e teher egy amortisálható bankkölcsön, földhitelintézeti kölcsön, mely olcsó kamat és törlesztés mellett vétetett fel, még nincs eladósodva. Nézetem szerint pedig ott van a legnagyobb baj és ez nehezítené meg nézeteim szerint azon eljárásnak életbe léptetését is, a melyet nem mint szabályt, hanem mint kivételt szerintem helyesen említett fel Andrássy Manó t. képviselőtársam, tudniillik a törlesztési kölcsönöket nyújtó intézetek részéről való gondnoki kezelését bizonyos jószágnak. Engedjék meg, t. ház, hogy csak egy példát hozzak fel. Egy birtoknak, amelynek értéke 100,000 frt, a melyre tehát egy intézet 50,000 frtos kölcsönt engedélyez, törlesztéssel együtt 5%-kal, tehát 2,500 frt annuitással, jövedelme ingadozhat, legalább tapasztalataim szerint, 2 — 8 ezer frt közt. A maximum lehet 8,000 frt, a minimum 2,000-en alól is. De tegyük fel, hogy a jövedelem 2,000 frt. Az a birtokos, a ki beruházás czímén, vagy bármi más oknál fogva birtokát az érték feléig megterheli, azt hiszi — és az a hiba, hogy ez általában uralkodó hit — hogy ő a szükséges óvatossággal járt el. Pedig ez nem áll. Mert könnyen megtörténhetik, hogy midőn el kezd gazdálkodni, az első 2—3 év jövedelme nem üti meg azt a minimumot, mely szükséges a kölcsön törjesztésére. Ö tehát bona fide járt el birtokai megterhelésénél és mi az eredmény? Hogy birtoka idegen kézre jut. Ha esetleg azon intézkedés, melyre gróf Andrássy Manó czélzott, életbe léptetik, ezzel csak költséget okoz annak az illető intézetnek, mert könnyen bekövetkezik oly eset, hogy a birtok jövedelme nem fedezné a kezelési költségeket és a rajta levő kölcsön törlesztését és kamatait. Ennyit akartam megjegyezni a jelzálog-hii télre vonatkozólag. A mi a takarékpénztárakat