Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.
Ülésnapok - 1887-55
20 66 . országos ülés február 3-án, pénteken. 1888. használhasson, mint a kereskedő ? három hónapi, negyedévi lejáratút? vájjon a mi gazdasági állapotaink olyanok-e — mert most gazdákról és iparosokról szólok — hogy az ilyen lejáratot megbírják ? És mi ennek következménye ? Az, hogy mástól vesznek pénzt. A gondolkodó földmivelő és kisbirtokos inkább vesz a szomszéd paraszttól kölesönt nagyobb percentre, mint a takarékpénztárból, mert ha baja van, szomszédjának értésére adja és ez vár, mig javulnak viszonyai. A hitelintézeteknél és takarékpénztáraknál ellenben fizetnie kell akkor is, ha a termésből semmi sem jött be. Talán nem szólaltam volna fel, ha én is nem működtem volna közre a földhitelintézet alapításánál gr. Dessewffy Aurél t. képviselőtársam atyjával és másokkal együtt. (Éljenzés.JTZzutöhhiak el fogják ismerni, hogy a czél az volt, hogy az intézet ugy adjon pénzt kölcsön, hogy a kölcsönt vevőnek esetleges nem fizetése esetében mint végmódot a kölcsönvevőnek birtokát zálogba vegye. Ez a statútumokban is benne volt, a mit én a múltkor is mondtam, Később kiterjesztetett a földhitelintézet ezen feladata a többi bankokra is, de csak permissive, hogy minden banknak joga van magát kifizetni vagy adósának jószágát átvenni vagy kezelni. De a kezelés nagy fáradsággal jár, sokkal egyszerűbb az adóst megexequálni. Ennek következménye az, hogy a birtok kezelési jogát egyelőre egy bank sem vette igénybe. Erre akartam emlékeztetni t. képviselőtársamat, hogy annak idején ez volt a czél és a kiindulási pont. Hogy azonban ezen országos intézet csalódott és jóakarattal sem tudott és ma sem volna képes keresztül vinni ezen említett birtok kezelést, annak oka nem magában AZ intézetben van, mely megpróbálta azt, hogy megyénként állított fel bizottságokat, hogy azoknak segítségével tudja meg a birtokok pontosabb értékét. De a bizottsági tagok ebben vajmi kevéssé segítettek. Már pedig ha egy zongorának nincs ressonance-bodenja, azon játszani nem lehet. Ezen intézet sem boldogulhat, ha nem istápoltatik az általa megyénként felállított bizottságok által. Én tehát nem akarom vádolni a hitelintézetet, hanem akarom, hogy tegyen kísérletet, mielőtt más hitelintézetek próbálnák ezt meg, mert felfogásom szerint, a mint Tisza István képviselő ur is mondta, a ministeriumnak nincsen pénze, de hatalmában sincs, hogy a mostani budgetet kitágítsa. Az sem helyes, hogy a megyéktől kérjünk 5% kamat jótállást, hanem igenis helyes. mint minden eljárásunkban az, hogy a létező intézeteket használjuk fel. Ennek pedig, azt hiszem, az a módja, hogy ugy itt a házban, mint az újság útján beszéljük meg a dolgot s ha a kormányban meg van a szándék, a mint látjuk is, hogy ez intézetek egyik vagy másik fajtáját életbe léptesse, úgy ennek bizonyosan meg lesz az áldása. Hogy ez lehetséges, bizonyíthatom azzal, hogy épen Bajorországban 14,000 ily testet vett át kisebb és nagyobb birtokokban, melyeket az odavaló földhitelintézet maga kezel. Hiszen látjuk, hogy annak idejében ha valaki tékozló volt, hogy segítettünk rajta. Grondnokot rendeltünk számára és a gondnok többnyire maga vezette annak ügyeit. S ma is minden osztatlan birtokba a törvény által gondnok neveztetik ki. Ha ez megyei bizottságok által eszközöltetik az az ok, hogy a saját kezelés pénzbe kerül, nem fog engem capacitálni soha. Ezt a dolgot ne Recht-Habereinek tartsuk, hanem vegyük komolyan és dolgozzunk e kérdésnek összhangztos megoldására. A földhitelintézeteknek nagy előnyük van. Méltóztassanak körül nézni. A földhitelintézet institutumait egész Európában mindenütt pártfogolják és működését elősegítik. A mi a földhitelintézeteket illeti, hiszen a földhitelintézettől mindig kaptunk pénzt akkor is, most is, hanem arra kell törekedni, hogy a kölcsönnyújtás módja megkönnyittessék. Ezen megkönnyítést pedig szövetkezetek útján lehet elérni. A takarékpénztárt, illetőleg a mit Tisza István t. képviselő urnak is méltóztatott előhozni és röviden méltányolni, csak röviden fogok szólani. Nekem a takarékpénztárak előtt nagy respectusom van. Nem szólok itt a fővárosban létező első hazai takarékpénztárról, a melyről tudom, hogy nagyjtalaj tartaléktőkéről gondoskodik, hogy ha netalán fizetni kell, ezen kötelezettségének e tartaléktőkéből eleget tehessen, de értem a vidéki takarékpénztárakat. Sok helyen ugyan miből fogják azok fedezni kötelezettségeiket,ha például politikai zavarok ütnek ki, hogyan fogják a felmondott betéteket azonnal fizethetni; hány embernek a vagyona lesz eképen veszendő? Erre nézve különben csak egy velem történt esetet mondok el. Én egyszer egy nagy, igen nagy hazafival utaztam, ki egy vidéki takarékpénztárnak elnöke volt. Kérdeztem tőle, hova megy? A mire azt mondta, hogy a szomszéd városba megyek. Kérdem miért? Azért, hogy takarékpénztárt állítsunk. Hát nem elég az az egy, mondám, mely már ott létezik. Nem, feleié, mert ott már kizsákmányoltuk a vidéket. (Derültség.) Nekem tehát a takarékpénztárak előtt respectusom van. Ezt voltam bátor megjegyezni és felkérni a kormányt, mint múltkor is említettem, hogy más országban is ily intézkedések létesítéséről a kormány tudomást szokott szerezni. (Helyeslés a jobboldalon.) Arany László: T. ház! (Halljuk!Halljuk.') Nem volt szándékom a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi ministenum költségvetéséhez hozzászólani,
