Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-55

B5. országos Illés febrnár 3-án, pénteken. 1888. J9 hi»z ezen kérdés évek óta megbeszélés tárgyát képezte szakkörökben, a közgazdasági kérdésekkel foglalkozók részérő] s mind a mellett nem történik semmi, a viszonyok mind rosszabbakká válnak s ennélfogva még az is, a ki az állam beavatkozását minden kérdésbe nem kívánja, kénytelen azt mondani, hogy a társadalmi működés nem felelt meg e téren a hozzákötött igényeknek. Ma, midőn a kormány, azt lehet mondani, minden hatalmat magához von és absorbeál, a társadalom nem bir elég erővel, mert ezer meg ezer más irányú szellemi és anyagi gond és működés nehezedik reá. Másik akadályát annak, hogy a hitelszövetkezetek nem létesülnek, nem tagadom, a személyes hitel jelenlegi szervezetében látom. (Halljuk!) Gróf Andrássy Manó t. képviselőtársam ez irányban egy igen érdekes kérdést pendített meg. Oazt mondja, hogy a takarékjaénztáraink által nyújtott személyes hitel drága és hogy takarékpénztári intézményünk általában nem egészséges. Merem állítani, t. ház, hogy e téren hitelszervezetünk valóban beteg és takarékpénztáraink nem helyes irányban működnek és ez ügy orvoslásra szorul, részben azon oknál fogva, melyre gróf Andrássy t. képviselőtársam rámutatott, mert a kamatláb magas s e tekintetben nem érthetek egyet Tisza István t. képviselőtársammal, a ki azt mondja, hogy hiszen ma sokkal kedvezőbb a takarékpénztárak által nyújtott hitel, mint volt több évvel ezelőtt; nem érthetek pedig vele egyet azért, mert mióta az európai kamatláb lejebb szállt és mióta az értékesítési viszonyok kedvezőtlenebbek lettek, azóta a takarékpénztáraink által nyújtott kölcsönök kamatlába nem szállt le oly arányban, a mint várható volt. (Ugy van! Ugy van! balfelől) Tagadhatatlan, hogy már ezen oknál fogva is, de még egy nyomatékosabb okból is szükséges, hogy a takarékpénztárak kezelésének szervezete törvény utján szabályoztassék, mert hisz utoljára senki, a ki e kérdéssel foglalkozik, nem zárkózhatik el az ebben rejlő veszély elől. Évek óta napirenden van e kérdés, szakkörök, közgazdasági irók, a jogászgyülés, a gazdasági eongressus, gazdasági egyletek szövetségének végrehajtó bizottsága mindig ismételte és mindig hiába mutatott reá e veszélyre, hogy addig, mig a betéti összegek és a részvénytőke vagy tartalék közt az arány nem lesz meghatározva, addig egészséges hitelszervezet nem lehet. Ez lesz leginkább előmozdítója annak, hogy hitelszövetkezeteink a kellő mértékben szaporittassanak. Tudom, minő ellenvetéssel fogunk találkozni, hogy az állami ingerentiát be akarjuk vinni ide is, hogy minden az államtól követeltetik. Engedelmet kérek, a ki nem látja be a bekövetkező veszélyeket s a ki, mint astrucz, homokba akarja dugni á fejét, hogy ne lássa, ami bekövetkezhetik és nem tesz semmit, de mikor előrelátható, hogy egy pénzcrisis bekövetkeztében 100 millió elvesz, akkor annak orvoslása okvetlenül szükséges és sürgetni kell ily törvény hozatalát. És ez okból vagyok bátor egy ilyen törvény behozatalát sürgetni. (Helyeslés abal- és szélső baloldalon.) Mert utóvégre is ne csináljunk magunknak e tekintetben illusiót. Hiába mondatik, hogy az állam nem avatkozhatik bele mindenbe s ez is oly kérdés, melyhez nehéz hozzányúlni. Tudom és nem zárkózom el ennek nehézsége elől, de minél későbben nyulunk hozzá, annál nagyobb lesz a baj; és nem tagadhatom, hogy e kérdés sanálását csak ugy képzelem, ha az illető érdekeltek közbenjöttével lehetne évek hosszú során át a kezelés átalakításával a veszélyes állapotokon segíteni és ezt a t. kormánynak figyelmébe is ajánlom. Mielőtt beszédemet bevégezném, legyen szabad Hegedüs Sándor t. képviselőtársamnak egy észrevételt tenni, ki az általános vitában azt mondotta, hogy vannak bizonyos kérdések, theoriák, eszmék, melyeket gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam már évek óta több izben felhozott, melyeknek még a felemlítése is veszedelmes. Már bocsánatot kérek, én azt tartom, hogy minél kellemetlenebb egy kérdés és minél inkább érdekli az ország sorsát, ha bizonyos bajok elhárítására van irányozva : annál inkább szükséges azok felemlítése és mielőbbi orvoslása (Ugy van! a baloldalon) s méltóztassék elhinni, minket ily üres phrasisokkal elriasztani nem fognak. (Ugyvan! Ugy van! a baloldalon.) Követve azon franczia közmondást: Fait ce que dois adviénne, qui pourra; pártolom gr. Károlyi Sándor indítványát. (Élénk helyeslés és tetszés a balés szélső baloldalon.) Gr. Andrássy Manó: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Személyes kérdésben és inkább félreértett szavaim helyreigazítására kérek szót. (Halljuk!) Azt gondolom, hogy e tárgy olyan elismert és általános, hogy türelmüket egypár perezre igénybe vehetem. Paris városa végén van egy nagy konyha és abban egy nagy fazék. Minden szegény ember, ki két krajezárt fizet, egy villát kap kezébe, melylyel belenyúlhat a fazékba. Az egyik mikor belenyúl, semmit sem tud kivenni, a másik egy fáczánmaradékot vesz ki, mely a gazdag ember konyhájából került oda, Mi is villát vettünk kezünkbe, sokszor nyúltunk már hiába a fazékba, de most egy fáczánt vettünk ki vele, hát rágjuk meg egy kissé, (Derültség) mert az ország lakóinak szüksége van helyes alapokon nyugvó pénzintézetekre. Igaz, hogy megemésztésére itt hely nincs, de az ideának előhozatala igen helyes s azért kérem meghallgattatásomat. (Bálijuk!) Először is azt kell tudni, hogy nekünk minő tökére van szükségünk. Ez az ország abban az állapotban van-e, hogy oly tökét 3*