Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.
Ülésnapok - 1887-55
15. országos ülés február 3-én, pénteken. 1S88, 17 lom, hogy az általános depressio korszakában, különösen hazánkban, midőn a termelési viszonyok mindinkább súlyosodnak, ugy a mezőgazdaságra, mint az iparra és a kereskedelemre, keressük azon módokat és eszközöket, melyek által ezen termelési viszonyok megkönnyebbülnének s a nehézségek részben elháríthatok legyenek. Ezek között első sorban én is a hitelkérdésnek tulajdonítom a legnagyobb fontosságot s azon vita, a mely az utolsó napokban itt e házban lefolyt, engem is arról győzött meg, hogy a képviselőház is mindinkább erre a kérdésre fordítja figyelmét (Helyeslés) és bizonyos bajoknak orvoslását a maga részéről is kívánatosnak és óhajtandónak tartja, annyival is inkább, mert egyetlen egy szónokot sem találtam a házban, a ki ezen irányzatot nem helyeselte, vagy jónak nem találta volna. (Ugy van!) És épen azért, mert a minapi alkalommal igen t. képviselőtársam, gróf Andrássy Manó több eszmét sorolván fel, melyeket ő is anyagi jólétünk előmozdítására kívánatosaknak és óhajtandóknak tart, a többek között egy oly kérdést említett fel, mely engem is közelebbről érdekel és igy lehetetlen, hogy ezen kérdésre a magam részéről néhány észrevételt ne tegyek. (Halljuk! Halljuk!) Minapi beszédében ugyanis gróf Andrássy Manó t. képviselő ur azt mondotta gróf Károlyi Sándor igen t. képviselőtársam beszédére refleetálva — ki a hitelszövetkezetek létesítésének szükségét hangsúlyozva, a kormányt e tekintetben való erkölcsi támogatásra hivta fel — és azt hozta fel, hogy a magyar földhitelintézet azon eljárását, hogy részlethátralékainál, melyeket a kiadott kölcsönök után az egyes adósoktól behajt, az intézet három részletig halasztást enged és akkor indítja meg a peres eljárást. 0 ezen eljárást helytelennek nyilvánította s a kormány figyelmét felhívta arra, hogy utasítsa az intézetet, hogy ezen eljárást ne kövesse; hanem alapszabályait tartsa meg és anynyiban, hogy az ilyen adósságok, illetve kölcsönök kamatainak behajtása helyett, melylyel sok földbirtokost tönkre tesz, inkább azon birtoknak zár alá vételét szorgalmazza. Erre nézve t. képviselőtársam éjszaknémetországi, példákra is utalt, ahol az ő nézete szerint számos ily földhitelintézet van, mely az utóbbi 30 év alatt ezen eljárással számos földbirtokost megmentett. Ha németországi példákra történik utalás, a magam részéről is el kell ismernem, hogy van tudomásom ezen úgynevezett „Landschaft8verband"-ok intézményéről, melyek azonban már eredetileg is egészen másképen voltak contemplálva, mint a mi földhitelintézetünk, mert ezek kisebb körben mozognak és csakis egyes községekre terjesztvén ki üzleti körüket és működésüket, egyik község a másiknak személyes és egyéb viszonyait teljesen ismeri s igy ezen viszonyok ismerete folytán a birtok kezelését adott eseKÉPVH. NAPLÓ. 1887 —92. III. KÖTET. tekben át is veheti. De ezen analógiát Magyarország 15 millió lakosára és nagy területére alkalmazni, azt hiszem, némileg veszélyes volna, mert hogy egy központi jelzálogos intézet az ország különböző vidékein levő birtokok kezelésével is foglalkozzék, azt hiszem, ez utoljára is teljesen kivihetetlen volna. De ettől eltekintve, nézzük a dolgot gyakorlati oldaláról. Először is azt vagyok kénytelen kinyilatkoztatni, miszerint az alapszabályokban, a birtokok gondnokság utján való kezelése, melyet igen t. barátom nyilvánított, bennfoglalva nincsen. A magyar földhitelintézet alapszabályai, mint tudjuk, az 1871-iki XXXIV. törvényczikk által vannak szabályozva s az alapszabályokban azon óhajtás, hogy tudniillik egyes birtokok zárgondnokság alá is volnának vehetők, benfoglalva nincs. Azt el kell ismernem, hogy az 1879: XLIX. törvénj^czikk, melylyel az osztrák-magyar banktársulat jelzálog-osztálya alapszabályainak illető szakaszai a Magyar Földhitelintézetre is kiterjesztettek, ezt az intézkedést, tudniillik a zárlat és zárgondnokság alá vételt contemplálja, de permittive. Az intézet azonban, jóllehet joga lett volna hozzá, ezen intézkedést nem alkalmazta soha sem. Miért 1 Egyszerűen az adósok érdekében. (Ugy van! balfelöl.) Mert méltóztassék a dolgot gyakorlatilag tekinteni ugy, a mint van. Hiszen a gyakorlati életben, különösen csődök eseteiben azt tapasztaljuk, hogy a zárgondnokság az illetőnek többnyire nem szokott hasznára lenni, mert határozottan ez sok költséggel van összekötve. (Igaz ! Ugy van! balfelöl.) Ha az illető adós, kinek az intézet kölcsönt adott, saját szorgalmának és tevékenységének ráfordítása mellett nem képes az intézettől kapott kölcsön kamatait és részlet-hátralékait azon birtok jövedelmeiből fizetni: miként fogja ezt a birtokot egy harmadik személy, a zárgondnok ezélszerííbben kezelhetni és belőle több jövedelmet idézni elő akkor, midőn neki, mint zárgondnoknak, bizonyos fizetése is van ? (Helyeslés balfélöl.) Az a zárgondnok fizetése 100 eset közül legalább 99-ben mindenesetre szintén csak költséget okozna az adósnak és ezáltal még sokkal több nehézséget idézne elő. S a mint mondám, ezen ok volt tulajdonkép az, a mely az intézetet mostanáig arra indította, hogy a zárgondnokság alá vételt ne alkalmazza. Mert különösen egész mostanáig mindenkor az volt az irányzat, melyre az intézet is alakult, hogy az intézet a hitelt igénylőknek és azon földbirtokosoknak, a kik e végett hozzá fordulnak, mennél olcsóbb kölcsönöket közvetítsen. Ennél a kérdésnél nemcsak az adósoknak érdekét kell tehát egyedül tekinteni, hanem a záloglevélbirtokosok, illetőleg a tőkepénzesek érdekét is, a kik, ha az az eset áll be, hogy ezen intézet az első esztendőben 70 vagy 80 birtokot, a további 3
