Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-55

i* 55. orsaágos ülés fetirtüír 3-án, pénteken, 1888. mit más müveit országokban lát az ember, hogy ott is nemcsak szövetkezeteket, hanem színházakat, iskolákat, sőt templomokat alkotnak és építenek részvényesek. De utópiákban ne ringassuk magunkat. Nálunk erre nézve még nem értek meg a viszonyok és nálunk, beismerem, csakugyan szükséges, hogy a kormány olyanokat, a melyeknek szükséges voltáról meg- van győződve, közvetítsen. Ezekkel szemben, ha valaki tisztán az elméletre akarna támaszkodni, annak Gröthe szavaival azt felelném: „Grau ist jede Theorie!" Ezen intézkedések mellett is. melveket hangsúlyozni bátorkodtam, hogy tudniillik szükségesnek látom én is, hogy a kormány a birtokosok hitelviszonyai rendezése körül az initiativát kezébe vegye: bátor vagyok még egyetmást felemlíteni, a mit szintén a kormány figyelmébe ajánlok. (Halljuk! Bálijuk!) A mezei rendőrség törvénye régen érzett hiány a gazdaközönség körében és óhajtandó, hogy minél előbb létesüljön. Igen kívánatos a tagosítások bevégzése ott, a hol még nem történt meg, mert ezek hiányában a gazdasági fejlődés, nézetem szerint, lehetetlen. Hasonló fontossággal bir a legelőjog megállapítása, a mely sok vidéken a marhatartást lehetetlenné teszi vagy legalább korlátolja és örökös viszályra ad okot. De különös fontosság-gal bír szerintem a vásárjog rendezése. A ki a vidéken él, tapasztalhatja, mennyi idő és pénz pazaroltatik el a vásárokra. E bajt társadalmi úton neim hanem csak a kormány útján lehet orvosolni. Mielőtt vasutak voltak, a gyakori és sok helyen tartott vásárok teljesen indokoltak voltak. Ma azonban a vasutak korszakában, kivált ha tekintetbe vesszük, hogy a föld népe ezzel mennyi időt veszteget el, hogy a vásárok csupán a esaJások, lopások s koldulás tanyái: szükségesnek kell kimondanunk, hogy a vásárok száma jelentékenyen lejebbszállittassék és azok tartása bizonyos emporiumokhoz köttessék, melyek egyes vidékek centrumait képezik. (Ugy van! Ugy van!) Ezzel kapcsolatban áll a közraktárak terjesztése is, a mely intézmény sok tekintetben pótolhatná a vásárt. Ha tekintetbe veszszük ez intézmény jótékonyságát azon országokban, a hol nagyobb terjedelemben vaunak létesítve, ha tudjuk, hogy nemzetgazdaságilag mily fontos, hogy a kisbirtokos ne legyen kénytelen termékeit minden áron eladni, mert adóra vagy kamatra kell, hanem beviszi a közraktárakba és méltányos teltételek mellett előleget kap: akkor azt hiszem, hogy a közraktári intézmény meghonosítását, illetőleg elterjesztését ugyanazon tényezők közé vehetjük, mint a hitel szabályozás egyéb módjait, mert ez, azt hiszem, némileg a hitelszövetkezeteket is pótolhatja és megvan még az az előnye is, hogy valósággal terményére kap a gazda pénzt, melylyel csak addig tartozik, inig az illető közraktár az ő terményét megfelelő áron el nem adta s igy nem merül adósságba. Ez ismét társadalmi kérdés. Első sorban a kormánynak felügyeletet kell gyakorolnia, a mint ez történik a nyugati államokban s esküdt becsüsöket kell a vállalkozóknak rendelkezésére bocsátania. Ha ezekre a ministeriumnak némi költségre van szüksége, én bátor volnék e tekintetben azon tanácscsal szolgálni, (Halljuk!) hogy azt talán a költségvetés más czímleteinél megtakaríthatná. Én uraim, nem tehetek róla, de engemet bizonyos szégyenérzet fog el, látva, hogy nálunk Magyarországon, e földmivelő, gazdálkodó országban, a gazdasági egyesületeket az ország pénzéből kell segélyezni. Én szégyennek tartom ezt a gazdaközönségre nézve. Epén ugy szégyennek tartom ezt és teljességgel nem vagyok képes megérteni, miért hogy egy országos mintapinczét a kormánynak állami pénzből kelljen segélyezni. Hogyan jutunk mi ahhoz, hogy állami pénzen emeljük azon egyes bortermelők hasznát, mert hiszen csakis ide vezet a segélyezés, a kik boraikat az országos mintapinczében helyezik el. De azonkívül én nem tagadom, ha mindjárt talán sokak véleményével ellenkezésbe is jövök e tekintetben és túlságos soknak tartom azt is, a mi a gazdasági tanintézetekre fordittatik. Hiszen nincs kellőleg kihasználva egyes intézetekben a meglévő tanerő sem, oly kevés a tanulók száma. Nincs arra szükség, hogy midőn Debreczen és Kassa nincsen olyan messze, mind a két helyen gazdasági tanintézet legyen s az ország minden egyes vidékét ily intézetekkel lássuk el. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nálunk is ugy legyen, mint például Angliában, a hol egyetlen gazdasági tanintézet van és ez elégségesnek bizonyul; mert ott egészen más a tanrendszer, ott inkább a gyakorlatra, mint az elméletre fordítják a figyelmet. Én helyeslem, hogy van több gazdasági tanintézetünk és áldásnak tekintem azokat, de legyen csak annyi, a mennyit a szükség okvetlenül indokol. Mert ha mindenki előáll azzal, a mi az ő szája és szive vágya, akkor pénzügyi viszonyainkat soha sem fogjuk rendezni. (Igaz! Ugy van! a hal- és szélső baloldahn.) Tudom én azt. hogy mindezek tulaj donképen a részletekre tartoznának, de minthogy én a részleteknél nem szándékozom indítványt tenni: itt az általános vitánál hoztam fel. Különben pedig teljes bizalommal a kormány irhnt, (Közbeszólások a szélső baloldalon: Természetesen!) hogy meg fogja tenni, a mit megtehet, mert tőle a jó szándékot, szakértelmet elvitatni nem lehet: én a költségvetést az általános tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Gr. Dessewffy Aurél: T. képviselőház! (Halljtik! Halljuk!) Én igen természetesnek talá-