Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-60

|34 60. országos ülés fefcrnár 9-én, csütörtökön. 1888. tartotta a felekezetek iskolaállítási és fentartási jogát s közös, illetőleg állami iskolák — a mint a minister ur jelentéséből is látjuk — csakis oly helyeken állíttatnak, a hol a felekezetek iskolát állítani és fentartam nem képesek, vagy a hol azt magasabb állami érdekek követelik. A közös iskolákban a hittan épugy kötelező tantárgy, mint a felekezetiekben s azt a gyermekek illető lelkészeiktől tinulják. A magyar törvényhozás tehát a legkíméletesebben intézkedett e kérdésekben s azért az ez elleni panaszok teljesen alaptalanok. És mi — azt hiszem — nem fogjuk megengedni, hogy a magyar állam hatáskörébe bármely hatalom beavatkozzék. Ha régibb királyaink, ha I. Mátyás meg tudta óvni a magyar király és a magyar törvényhozás függetlenségét, mi a XX. század előestéjén nem fogjuk azt feláldozni. (Helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Mi tiszteljük minden egyháznak törvényes jogait, de tiszteletben kívánjuk tartatni az ország és a polgárok jogait és a szabadság s egyenlőség elveit nem fogjuk alárendelni a tridenti zsinat ha tározatainak. (Elénk lielyesléb a szélső baloldalon.) Ily tüntető fellépésekre egyébiránt nézetem szerint az illető urakat csakis a kormánynak tapasztalt bátortalansága indíthatta. Ideje, hogy ennek végre valahára véget vessünk. Ideje, hogy mindazt, a mit a nemzet életéből kifejlett szükség, a mit a korszellem követek megvalósítsuk. A házassági jog rendezetlen volta számtalan viszásságokat. szül. Egyes felekezetek untalan sérelmek miatt panaszkodnak. Az egyedüli orvosság a vallásszabadságban keresendő, a mely ha kimondatik és biztosíttatik, a sérelmek önként meg fognak szűnni és a házassági jog rendezése elé tornyosuló akadályok el lesznek hárítva, (helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Nem először szólalok fel a vallásszabadság érdekében; azok, a kik régibb idő óta ülnek e házban, ismerik az előzményeket, ismerik az én érveimet, valamint a kormány ellenzésének okait is; de miután vannak a t. tagtársak között, még pedig számosan, a kikhez először van szerencsénk, nem tehetem, hogy a kérdésnek eddigi phasisait, valamint a dolog érdemét is röviden elő ne adjam. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) A vallásszabadság, mely alatt pedig a hitnek nemcsak belső vallását, hanem annak külső és nyilvános gyakorlását is kell érteni, az embernek vele született természetes joga és annak korlátait csakis a társadalmi rend és az állam fennállásának és szabad fejlődésének feltételei képezhetik. E határokon belül azonban minden vallásnak szabadnak kell lenni, a miért is a vallásszabadságot minden polgárosodott állam alaptörvényei közé igtatta. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezen nézetből, ezen tudatból kiindulva, már 1869-ben nyújtottam be törvényjavaslatot a vallásszabadság behozatala érdekében. A képviselőház ugyan nem fogadta el azt az általam benyújtott szerkezetben, azonban elfogadván, még pedig egyhangúlag az elvet, az akkori vallás- és közoktatásügyi ministert utasította egy másik törvényjavaslatnak benyújtására. És b. Eötvös József néhány hónap múlva meg is felelt a megbízásnak, azonban miért, miért nem, azt ezúttal nem kutatom, a törvényjavaslat azon országgyűlésen tárgyalás alá nem kerülvén, a következő országgyűlésen azt ismételve sürgettem, a mikor is 1873-ban néhai Deák Ferencz egy hatalmas beszédben, melyben nemcsak a vallásszabadság, hanem a kötelező polgári házasság mellett is nyilatkozott, azt indítványozta, hogy ugyanezen kérdéseknek, valamint általában az állam és egyház közti viszonyoknak rendezése végett a képviselőház bizottságot küldjön ki. És Deák Ferencz indítványa szitugy egy akarattal határozattá emeltetett. A kiküldött bizottság csakhamar hozzá fogott a munkához és mindenekelőtt a kötelező polgári házasság alapelveit állapította meg, ennek ügyében nyújtott be jelentést a képviselőházhoz, melynek alapján az akkori igazságügyminister törvényjavaslatot is készített, melyet azonban később — ő tudja miért — visszavont A vallásszabadság iránt pedig a kiküldött bizottság maga terjedelmes törvényjavaslatot dolgozott ki de azt — sajnos — a képviselőháznak csakis az országgyűlés vége felé nyújtotta be, ugy, hogy többé •tanácskozás tárgyát nem képezhette. Következett 1875-ben a két párt egyesülése, a melynek folytán, midőn ugyané tárgyban indítványokat tettem, azt tapasztaltam, hogy a ministerelnök ur eleinte azokat nem elvettetni, csak elhalasztatni kérte, később azonban, miután a reactio szelleme lábra kapott, azokkal szemben egyenesen ellenséges állást foglalt el. Az okok azonban, a melyekkel ugy a ministerelnök ur, mint a vallás- és közoktatásügyi minister ur határozati javaslatomat ostromolták, világosan elárulták, hogy nem egészen őszinték. Mert hol azt vitatták, hogy Magyarországon teljes vallásszabadság uralkodik, szem elől tévesztvén az általam felhozott ellenkező eseteket és megfeledkezvén arról, hogy ha léteznék vallásszabadság, akkor sem 1869-ben, sem 1873-ban a képviselőház annak behozatala iránt nem intézkedett volna. Hol pedig — s ezt a t. minister ur tette — a vallásszabadságot nihilismusra és az ország dissolutiójára vezető veszedelemnek festette; (Derültség a szélső baloldalán) meg nem gondolván, hogy ugy az Eötvös-féle, mint a bizottság által kidolgozott javaslat feltételül köti ki egyik szakaszában, hogy senkit vallásos meggyőződése a polgári kötelességek alól fel nem ment. A mellett azonban a t. minister ur hajlandónak nyilatkozott, hogy ha valamely felekezet hitágazatainak és