Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.
Ülésnapok - 1887-60
W.erszágos ülés febrsár 9-én, esttSrtSkö'a. l&ÍS. 133 mit látunk a költségvetésben! Azt, hogy a népnevelésre szánt összeg 1888-ra az előzőhez képest 25,000 írttal alábbszállt. Terjeszkedés, haladás helyett tehát legalább is megállapodásra juttatott azon boldogtalan gazdálkodás, a melyet a kormány tizenhárom év óta követ. (Igaz! ügy van! szélső balfelől.) Megállapodásra kárhoztat s ki tudja meddig és pedig a legszükségesebb, az elemi oktatás mezején. Hogy ezen eredményt a t. minister ur is mélyen sajnálja, arról teljesen meg vagyok győződve, ámbár mint a kormánynak maga is tagja, a felelősségnek bizonyos részét maga is kell, hogy hordozza. De ha már nem képes nagyobb összeggel javadalmazni a népnevelést, tegyen legalább oly intézkedéseket, a melyek lehetővé tegyék neki, hogy a felesleges és szükségtelen iskoláktól elvonandó összegeket más helyen ezélszerííbben használhassa. Már többször volt alkalmam felhozni némely polgári és különösen felső népiskolai eseteket, oly iskolákéit, melyek mig az államnak igen tetemes költségbe kerülnek, az országnak igen esekély hasznot hoznak. (Igaz! Ugy van ! szélső balfélől.) Ma csak egyet, de a legkirivóbbat fogom előhozni és ez a dicső-szent-mártoni felső népiskola. Ebben az iskolában ugyanis három tanító mindössze öt növendéket tanít; kerül pedig az iskola az államnak évenkint 4000 írtba, tehát egy fiúnak a tanítása 800 frtba. 800 frtba egy gyermek oktatása, mikor az elemi oktatásban résztvevő 6 és 12 esztendős gyermekek fejenkint csak 9frt 80krba, 6 évestől 15 évesekig mindössze 7 írt 63 krba kerülnek. Ily pazarlást lehetetlen tovább tűrni s azért, remélem, hogy azon iskolák közül, melyeket jelentésében a t. minister ur megszüntetni igér, a dicsőszent mártoni nem fog kimaradni. T. ház! A t. minister ur tárczájához a közoktatáson kivül az egyházi ügyek vezetése is tartozik. Méltóztassék megengedni, hogy az e téren az utóbbi időkben észlelt némely fontosabb tényről s nézetem szerint szükséges teendőről elmondjam véleményemet. (Halljuk! Halljuk!) Elfogulatlanul, minden felekezeti szellemtől menten fogok szólani, csupán az ország jogait s a nemzet érdekeit tartva szem előtt. T. ház! Enapokban ülte meg XIII.Leopápa áldozárságának 50 éves jubileumát. Európa minden fejedelme, sőt más világrészbeli uralkodók is siettek a római catholicus egyház fejét üdvözölni, a catholicus hivők pedig üdvkivánataíkat, hódolatukat jelentették be trónja előtt. Magyarországi catholicus polgártársaink főpapjaik vezetése alatt az első zarándokok közzé tartoztak. A kegyelet ezen nyilvánulása minden elfogulatlan ember előtt kell, hogy méltánylásra találjon s én magam is azt a mily természetesnek,ép oly dicséretesnek találom. De nem hallgathatom el sajnálkozásomat a felett, hogy a magyar catholicusokat vezető főpapok felirataikba, üdvözlő beszédeikbe, az üdvkivánatok közzé a római szent szék világi birodalmának helyreállítását is beleszőni jónak látták. Én tisztelek minden becsületes és őszinte meggyőződést és nincsen okom, nincsen jogom az illető főpapok jóhiszeműségét e tekintetben sem kétségbe vonni, ámbár sem a történelem, sem pedig a mostan uralkodó pápa példája a világi uralom szükségét nem igazolja. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De azt, hogy a jelen körülmények között az öszszes magyarországi catholicusok nevében czélszerűnek látták ezen tüntető kijelentést, tapintatosnak legalább is nem nevezhetem és nem fogják annak nevezni azon hazafiak — legelői catholicus polgártársaink — a kik egyrészt Magyarország mostani válságos helyzetét, másfelől az olasz szövetség becsét megérteni és kellő értékében megbecsülni képesek. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Szerencse, hogy sem az olasz kormány, sem az olasz nemzet nem hitték, hogy néhány főpapnak nyilatkozata az összes magyar catholicusoknak, annál kevésbé az egész magyar nemzetnek érzelmeit tolmácsolj a. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezen tüntető fellépés ellen annál szükségesebbnek tartottam e helyen felszólalni, mivel ez nem első nyilvánulása az utóbbi időben felébredt ultramontan szellemnek. Ezelőtt három esztendővel történt, hogy egy nagy hiru főpap egy hazafias czélú társulatban a közgyűlést megnyitó beszédében a magjar király fővéduri jogát törvényeink s a gyakorlattal ellenkező módon a római Curia javára korlátozó értelemben fejtegette. Tavaly pedig ugyanazon főpap, ugyanazon közgyűlés alkalmával beszédének tárgyául a középkor dicsőítését választotta, a középkort nemcsak a vallásosság, nemcsak a jótékonyság, nemcsak a művészet, hanem tudományosság szempontjából is a jelen kor rovására magasztalván. Hozzájárult ezen tünetekhez azon pápai encyclica, mely a magyarországi püspökökhöz intézve a vegyes házasságokat és a közös iskolákat kárhoztatván, a főpapokat azok ellen való küzdelemre serkentette. Ismerem a római katholikus egyház szervezetét. Jól tudom, hogy annak feje a hit tisztaságára és szabadságára, hivei egyetemének épségére felügyelni nemcsak jogosítva, hanem esküvel kötelezve is van. De mi által veszélyeztetik akár a vegyes házasságok, akár a közös iskolák ezen nagybecsű, megőrzendő javakat? A vegyes házasságban mind a két fél megtartja a maga hitét, a gyermekek pedig nemük szerint oszolnak meg szüleiknek vallása között. A mi pedig a közös iskolákat illeti, az 1868-iki törvény tiszteletben