Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-60

132 6Ü- országos iilós február D-éi, csttSrtökín. !8SS. hogy közművelődési érdekeink és culturális ezéljaink hatalmasabb előmozdítása szempontjából nagyobb áldozatokat kellene hozni és hogy van akárhány tér, a hol nagyobb Összeggel nagyobb eredményeket lehetne biztosítani. De az adott viszonyok és körülmények közt kénytelenek voltak megelégedni azzal, hogy legalább minden visszaesés kikerültessék, hogy az intézetek és iskolák hosszú sorozata, melyek a lefolyt évek alatt alapíttattak, fentartassék, fejlődésében meg ne akasztassék és azon üdvös eredményeket biztosítsa a hazának, a melyeket eddig tapasztaltunk. Ebből a szempontból kiindulva, bátorkodom a t. háznak a pénzügyi bizottságjnevében ezen költségvetést elfogadásra ajánlani. (Helyeslés jőbbfdol.) Irányi Dániel: Jóllehet a közfigyelmet ez idő szerint pénzügyeink rendezése, közgazdasági bajaink orvoslása s a külügyi feszült helyzet nagy mértékben veszi igénybe, mind e mellett szeretem hinni, hogy szellemi és erkölcsi érdekeink is méltánylásra fognak találni a törvényhozás termében ; mindnyájan tudván, hogy a nemzetek erejét nemcsak az anyagi javak bősége, a seregek nagysága, a fegyverek tökéletessége, hanem értelmi fejlettségök és erkölcsi súlyok is képezi. (Helyeslés) Ugyanezért reményiem, hogy midőn ezen tárcza költségvetéséhez, a melynek keretébe az utóbb említett becses javak gondozása tartozik, hozzászólok, önök, t. képviselő urak, ezúttal is meg fognak ajándékozni becses figyelmükkel. {Élénk felkiáltások. Halljuk! Halljuk!) T. ház! Ha nem értek is mindenben egyet a t. vallás- és közoktatási minister urnak akár tanügyi, akár egyházügyi politikájával, ügyszeretetét, fáradhatatlan tevékenységét, a melyet a közművelődés terén kifejt, szívesen elismerem, (Általános helyeslés és éljenzés) valamint elismerem őszinteségét is, melylyel, mig az elért kedvező eredményeket élénkbe tárj cl, &Z ellenkezőket sem takarja el. Ezen elismerésre azon évi jelentés indít, számra nézve a 16-ik, a melyet a t. minister ur költségvetésével egyidejűleg élénkbe terjesztett s mely a kezelése, illetőleg felügyelete alatt álló összes tan- és közművelődési intézetek állapotáról számot ad. Ha ilyen jelentéseket oly bő és kimerítő tartalommal a többi minister uraktól is kapnánk, akkor sokkal tisztább fogalmunk lehetne az ország állapotáról s jobban megismervén a közigazgatás egyes ágait, inkább lennénk képesek helyesen megítélni a közigazgatás javítására szolgáló és szükséges eszközöket. Eddig azonban, kivéve az igazságügy minister urat, ki bár hézagosan oly részletes jelentéseket adott be, a többi minister urak költségvetéseikkel egyidejűleg legfeljebb száraz és rövid indokálásokat terjesztenek elő. Visszatérve a t. minister ur jelentésére, az, mint az előbbiek, számos kedvező tény mellett, nem kevésbbé számos kedvezőtlen adatot is foglal magában. Legyen szabad úgy azok. mint emezek közül a legfontosabbakat elősorolnom, szorítkozva azonban csakis a népnevelésre, a népnevelés azért érdemelvén különösen figyelmet, mert az a további képzésnek alapul szolgál és a nép millióinak szükségeit van hivatva kielégíteni. A mi már az első osztályba tartozó tényeket illeti, itt mindenekelőtt megemlítem, hogy az 1885/6-iki tanévben az elemiiskolák száma 112-vel, az iskolába járó tanköteleseké pedig 33,624-el szaporodott és az iskolából kilépett gyermekeket tekintve, minden ezer után 965 megtanult írni és olvasni és csupán 34 olvasni tanult meg, a mi az előző évhez képest szintén némi haladásra mutat. Ide tartozik továbbá, hogy 1879. óta, vagyis mióta a magyar nyelv tanítása az elemi iskolákban kötelezővé tétetett, azon iskolák száma, melyekben az állami nyelv sikeresen taníttatott, 2 i 88-al, a magyar nyelvet oktató képességgel biró tanítók száma 4309-el emelkedett. De az éremnek, fájdalom, visszája is van. így például a rendszeresített tanítói állomásoknak betöltetlen hagyása miatt 1885-beu 105, 1886-ban pedig már 136 iskolában szünetelt a tanítás. És mig 1885-ben azon községek száma, melyek külön iskolával nem birtak, hanem gyermekeiket egy szomszéd község iskolájába voltak kénytelenek küldeni, 1751-et a következő évben már 1769-et tett, ágy, hogy ezen községek száma 18-al szaporodott. És mig 1885-ben azon községek száma, melyek általában minden oktatást nélkülözhet, úgy, hogy gyermekeik még a szomszéd község iskoláját sem látogathatták, 300 volt, 1886-ban e községek száma 33-al növekedett. Hogy ezen utóbbi szomorú eredmény leginkább a nép terjedő szegénységéből ered, alig szenved kétséget. Azonban nem szabad egy másik tényezőről megfeledkezni és ez sok község lakosságának rendkívül csekély volta. Az ember alig hajlandó hinni, mikor a ministeri jelentésben azt olvassa, hogy Magyarországon 98 község van, a hol a lakosok száma 20 és 60, a tanköteles gyermekeké 3 és 8 között mozog. Van továbbá 307 oly község, a hol a népesség 50 és 100, a tanköteleseké pedig 6 és 12 között ingadozik. És végre nem kevesebb mint 574 oly községet találunk, a hol a lakosok száma 90 és 160, a tanköteleseké pedig 10 és 20 között váltakozik. Hogy ilyen községek iskolákat állítani és íentartani nem képesek, az nem szorul bizonyításra. De ebből szükségképen következik, hogy ily községeket, különösen az utóbbi osztálybelieket az államnak segélyeznie kell, ha máskép nem, vándortanítókkal kell látogattatnia, vagy ha épen más eszköz nem kínálkozik, azon módhoz kell folyamodni, melyet a Királyhágón túl görög katholikus és keleti hitvallású polgártársaink közt találunk, a hol ugyanis 2—3 szomszédos közíiég felváltva tart egy tanítót. Á helyett azonban, t. ház,