Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-42
49. oriBílg«t Ülés Január 18-án, szerdán, Í88S. 87 iparCzikkekben lévén, azoknak preeis appretiatiója lehetetlen és minek ez másnak a következménye, mint azon közös vámterület vámügyi politikájának, mely az osztrák ipar érdekében inaugurálva provocálja maga ellen a külföldi államok repressaliáit, természetesen a nyers termelő Magyarország tetemes megkárosításával. Holott ha önálló vámterületünk volna és annak saját nemzetgazdaságunk érdekében kezelése inauguráltathatnék, ez egymaga is elegendő volna nemzetünk kereskedelmi mérlegének egyensúlyba hozására. De, t. képviselőház, hogyan tarthatná fenn a magyar állampolgár akár gazdasági, akár ipari, akár pedig kereskedelmi üzletét adott hitelviszonyaink között, a midőn a pénztőke egyetemleges csereértékén felül, a minélfogva pénzért mindent, sőt manapság — sajnos — még becsületet is szerezhetni (Igás! ügy van! a szélső báloldalon) és akkor, a midőn minden anyagi és szellemi tulajdonnak a világverseny küzdelmét kell keservesen kiállani, akkor mondom, a pénztőke az osztrák-magyar monarchiában azon kiváltsággal bir, hogy egymagában áll az egész piaczon idegen kezekben az úgynevezett osztrák-magyar nemzeti bank által monopolisálván és dónálván, (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon) a helyett, hogy mint némely külföldi államokban, a bankszabadság és ennek alapján a számtalan hitelszövetkezet, de legalább is egy önnálló magyar bank állíttatnék, az ezáltal 25—30-ra csökkenthető kamatláb mennyivel képesebbé tehetnék a magyar állampolgárt ugy a civilisatio, mint az állam igényeinek megfelelésére. Az állami véderő alig kielégíthető igényeire pedig, mely azonban az európai viszonyokban találja némi magyarázatát, nem lehet fájdalom nélkül azt el nem mondanom, hogy ez a magyar nemzet erejének minden ágon elvezető csatornái, a melyekben csak annyi marad vissza a nemzet javára, a mennyi azokban absolut súlyánál fogva megfeneklik, holott, ha a nemzeti véderő benn tartatnék, az arra fordított költségeink benn maradnának az országban s jórésze térülne meg az állami adózásnak. Ezek, t. képviselőház, és még számtalan közjogi állapotainkból kifejlődő miseriumok, melyek a nemzet fejlődését sorvasztják és pedig menthetetlenül és annyira, hogy annak egy tekintélyes része már is tönkre ment vagyonilag és az csak idő kérdése, hogy mikor fogjuk mi többiek is kö vetni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) És tartok tőle, hogy bekövetkezik az az idő, hogy az ország meg lesz, tán magyarnak is fogják nevezni, de a kik az ország földjét birni fogják, azok legnagyobb része nem lesz magyar. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Magyarország vagyoni állapotának tüzetes éi sötét képét festenem tán a politikai ildom sem engedné meg, annyit azonban adatokkal bizonyítva előadni elengedhetetlen kötelesség, a mennyi szükséges arra, hogy egyrészt ezen kormányrendszernek helytelen és tarthatatlan volta minden kétségen felül helyez — és a mennyi szükséges arra, hogy másrészt a nemzet közszellemé, politikai lethargiájából felrázva, arra ösztonöztessék, hogy e kormányrendszer megváltoztatásának munkájában teljes és törhetlenül minden erejével közreműködni törekedjék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ugyanazért rá kell mutatnom némely bajainkra és első sorban népesedési mozgalmunknak kedvező voltára. Mert, t. ház, a statistikailag ismert utóbbi 11 évben Magyarország népessége csakis 8 százalékkal, tehát 800 lélek után egygyel szaporodott, pedig a legtökéletesebb idylli béke puha ölében. A mennyiben a statistikai axióma az, hogy a népek csak általános jólét mellett szaporodnak, hitem az, hogy Magyarország népének ezen imént jelzett stagnatiója, mert voltak a 11 év között olyanok is, a midőn visszaesés mutatkozott — talán épen a közjólét ellenkezőjének az eredménye és e hitemet, azt hiszem, eléggé igazolja a statistika r azon kimutatása, hogy Magyarországból csak Észak-Amerikába a kivándorlók száma az 1883-ik évet megelőzőleg meghaladta a 35 ezerét és jellemző, t. ház, hogy midőn a 70-es években a kivándorlók száma még csak százakra rúgott, 1879-ben már 1500, 1880-ban 6600, 1881ben 6750,1882-ben 11,683 és 1883-ban 13,300-ra ment a kivándorlók száma, világos jeléül annak, hogy Magyarországon a megélhetési módok csökkentek (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon) és a kormányzati politika mostohává vált. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Az 1883. utáni időszakra, ha nem tévedek, az Észak-Amerikába kivándorlók száma, nem számítva az 01 áh országba és Moldvába kivándorlottakat, legalább százezerre tehető. Ha nézem, t. ház, mi lehet az oka ezen calamitásnak, ott a hol az ország földje a természet kincseinek gazdagságával bővelkedik, ott a hol a climaticus viszonyok talán a lehető legkedvezőbbek és ott, a hol a nép egyedileg véve a legrationabilisabb, a legszorosabb és nemesebb értelemben véve a legambitiosusabb és a legvitézebb népek egyike nemcsak Európában, hanem az egész világon, legcsekélyebb a szaporodásban. Valóban megdöbbentő a statistika azon edictuma, hogy a magyarországi népesedési mozgalmak scaláján a magyar áll a legalsóbb, a halandóság tábláján pedig a legelső fokon. Még ezen körülményt is hajlandó vagyok, t. ház, azon kormányrendszernek tulajdonítani, mely politikájánál fogva a magyar nemzet iparának, kereskedelmének és culturállapotainak kifejlődését nem hogy elősegíteni nem képes, hanem valósággal gátolja is, (Ugy van! a szélső baloldalon) mert a hol ipar, kereskedelem és colturállapotok nincsenek, ottan az ember felett
