Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-42

30 42. országos Illés Január 18-án, gz«rdftn. 18SS. a t. ministerelnök urnak nem hittünk tepnap, nem hiszünk ma és nem fogunk hinni soha. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Én bizom és hiszem, hogy önök közül is fognak akadni há­rom év múlva sokan, kik, midőn a plust mi­nussá változni látják, a kik midőn látni fogják azt, hogy sem anyagi, sem erkölcsi haladást az álszabadelvűség teremteni nem tud és nem is akar, ha látják azt, hogy a plusraj törekvés abból áll, hogy iskolai subventiók megszüntet­tetnek — habár egy minister sem érdemli ugy meg, mint a közoktatásügyi minister ur, ki lelke teljes erejéből jót tesz — de a kormánypárti subventionált lapok rendesen kapják a pénzbeli segélyt; ha látni fogják azt, hogy a sasok egy­szer vörös egyfejtíen, hihetőleg a jövőben fekete kétfejűen sürübb és sürú'ebben fognak leeresz­kedni a szabadéivtíség sziklájára, búesut fognak venni attól a párttól s azzal a régi alföldi nó­tával búcsúznak, mely igy szól : „Tisza mellé szállotta sas, engem tovább ne csalogass." (Élénk derültség és zajos helyeslés a szélső' baloldalon.) De hiszen, t. ház, mennyi hivatkozás van a beruhá­zásokra, mennyi a haladásra. Igaz, t. ház, az elmúlt tizenkét évben nagyon sokat ruháztak be, de ne feledjék, hogy ezért mennyit vetkőztet­tek ki. (Hosszantartó derültség és helyeslés a szélső baloldalon.) A haladásra ne hivatkozzanak, mert tizenöt év alatt Európa valamennyi nemzete ha­ladt és ha egyedül mi nem haladtunk volna, nem érdemelhetnők azt sem meg, hogy létjogun­kat az a haladó Európa elismerje. Ne tessék tehát ezt a haladást a kormány érdemének so­rolni fel, ez csak az évek számának természetes kifolyása. A különbség köztünk s a többi nemzetek közt csak az, hogy a mi haladásunk aránylag sokkal drá­gább, mint azoké. Nem tagadom, hogy vasútépítések, nagy­szerű, milliókba kerülő paloták haladásra mutat­nak, de itt eszembe jut, t. ház, egy felirat, melyet egy fényesen épült herezegi kastély homlokzatán olvastam. Ismerem ennyi: „Bauen ist eine schöne Lust, Doch wass es kostet ist mir bewusst". Ezt írhatnák fel önök is az új országház és 600,000 frt túlkiadással épült paloták homlokzatára s melléje, díszszobornak tegyenek jobbról egy koldust, bal ról egy adóvégrehajtót s irják ezek alá: építette nem a szabadelvű, de a szabad elvenni párt. T. képviselőház! Mi, kiknek szerencsénk van e párton ülni, határozott programmot vallunk, egy oly programmot, a melynek létesítése isten és em­ber, történelem és jog szerint Magyarországot meg­illeti, ezért küzdeni kötelességünk, nevezzék el önök bár ezt ma izgatásnak és ha Magyarország önállóságának és függetlenségének hangoztatása izgatás, ugy mi bátran valljuk be, mert jönni fog, mert jönni kell egy jobb kornak, midőn az ország e csak pénzen és boron csinált álmából fel­ébredve, törvényes úton vívja ki önállóságát. S legyenek meggyőződve, hogy e pártban lesz mindig annyi politikai erkölcs, hogy azon elveket, melye­ket itt ma hirdet, átviszi magával a túloldalra is, mert programúi ját nem egyéni, de az ország ha­talma képezi. (Zajos helyeslés a szélső balodálon.) Addig, t. ház, ha chablonszerfí is — a minister­elnök szavainak elve — folyton oda kiálltjuk a censeo Carthaginemet snem bizva sem erkölcsi, sem anyagi politikájában a jelen kormánynak, de bizva a nemzet jövőjében: ezt a költségvetést, a mely a költségeknek csak olyan vetése, a mely után a nemzet sohasem arathat, mert minden esz­tendőben elmossa a Tisza, el nem fogadjuk. (Élénk helyeslés és éljenzés szélső balfelöl.) Törs Kálmán jegyző: Lipthay Károly! Lipthay Károly: T. képviselőház! (Hall­juk!) Minthogy engem nem egyéni hiúságom ho­zott ide, ami egyébiránt alig lett volna megenged­hető, hanem a körülmények hazafias parancsszava állított e helyre hazám és nemzetem szolgálatára, azért képviselői minőségemből kifolyólag köteles­ségemnek tartom a törvényhozás eme nagyfontos­ságú kérdésének, a költségvetésnek tárgyalásánál szót emelni, nem annyira az államtudományok magas regióiban szerzett, mint inkább a közélet hosszú mezején összeböngészett aprólékos ismerő' teimre alapított tiszta meggyőződésem kifejezésére, (Halljuk!) legfőbb törvénynek, vezércsillagoamak tartva azt, hogy „salus rei publicae suprema lex esto" vagyis a közjólét mindenek előtt! Tudom, t. képviselőház, hogy az előttem el­hangzott fényes szónoklatok után az én gyenge szavam el fog halványulni, de emelem azt köteles­ségérzetből és azon reményben, hogy a t. képvi­selőház méltányossági érzete hazafias legjobb aka­ratomnak veendi azt. Hogy a költségvetés érdeméhez szólhassak, elengedhetlen kötelességemnek tartom először mér­legelni a nemzet erejét. (Helyeslés a szélső bal­oldalon.) És ha ezt teszem, akár közjogi, akár államgazdászati, akár pénzügyi szempontból birá­lom is az ország állapotát, egyaránt elszomorítónak találom azt. (Ugy van ! a szélső baloldaloti.) Közjogi viszonyainkról, minthogy azok ez oldalról már számtalanszor megvitattattak, ezúttal csak annyiban kívánok megemlékezni, a mennyiben indokolnom kell azon hitemet, mint beadandó sza­vazatom alapját, hogy országunknak úgy anyagi, mint erkölcsi bajait legtöbb részben a közjogi alapon feneklő kormány-rendszerünk kifolyásai. (Igaz! Ugy van! szélső bálfelöl.) Ugyanis hogyan gyarapodhatnék vagyonilag egy nemzet, a melynek a kereskedelmi mérlege, a kormány kimutatásai szerint is átlag évi 45—50, sőt volt egy év, mi­dőn 90 millió forint passivával záródott le. Pedig e passivát jóval többre is vehetni, mert bevitelünk

Next

/
Oldalképek
Tartalom