Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-41

£8 '41. országos ülés január !7-én, kedden. 1888. mézeteket vall, melyekről azonban itt nem akarok •szólani. A:t. író ugyanis általánosít egy-két kedvezőtlen körülményt, melyet választó-kerületének egy-két szász községében vagy városában észlelt és kiterjesztette azokat az összességre. E mellett a, cultura legnevezetesebb momentumairól egy szóval sem emlékezett meg. Már periig az ő kerületében levő szász falvak az összes szász községek között aleghátramaradtabbak és elszegényedettek, mert48-ig a jobbágyság igája alatt álltak, mivel nem a szász földön, a Királyföld területén, hanem megyei területen feküdtek. Meg vagyok győződve, hogy t. képviselőtársam, kinek jóhiszeműségében kételkedni távol vagyok, tetemesen módosítaná nézetét, ha szerencsém lenne őt egy körúton szász falvainkon és városainkon keresztül vezetni. » Meg fogna győződni egyebek közt arról is, hogy épen a mezőgazdaság terén igen számos szász községben nevezetes és meglepő haladás mutatkozik; természetesen figyelembe véve azt, hogy nálunk merőben hiányzik a közép- és a nagybirtokos osztály, továbbá tekintettel helyzetünk általános nehézségeire és végül arra is, hogy a szász gazdasági egylet, melynek első sorban köszönhető e haladás, mindent, a mit tesz, saját erejéből tesz, saját erejéből rendez kiállításokat, oszt díjakat, kiad gondosan szerkesztett szaklapot stb„ a nélkül, hogy a kormány részéről csak egj fillérrel is segélyeztetnék, minélfogva já nézve a verseny hazánk többi gazdasági egyleteivel, melyek rendesen évi subventiót élveznek^ tetemesen meg van nehezítve Mindazok után, miket előbb a szászok áltanos helyzetéről és az őket környező veszélyekről előadni bátor voltam és tekintve azon további tényt, hogy a szászok Erdélyben soha a magyar fajra nézve veszélyesek nem lehetnek, megdöntheti en meggyőződésem az, (Halljuk! Ealljuk!) hogy valamint az államnak érdekében fekszik, hogy egy államim, szorgalmas és talán mondhatni intelligens nép megmaradjon : ugy a. magyar nemzeti érdek is okvetlenül megkivánja a szászok megmaradását, mint szászoknak és nem kételkedem abban, hogy ama politikai bon sens, a melyly el szerinjtem is a magyar nemzet j ogosan dicsekedhetik, mind inkább meg fogja érlelni azt a meggyőződést, .hogy mindaz, a mi a szászok speciális érdekében .történik, ugy tekintendő, mintha egyenesen a magyar faj érdekében történt volna. Jól tudom, hogy yannak sokan, a kik e tételt már csak azért sem fogják elfogadni, mivel nézetök szerint a szászok, kik csak mintegy 200,100 lélekből állanak, igen csekély tényezőt képeznek, 0em hogy az ők fennállása vagy eltűnése valaniikép sokat nyomhatna a latban. -in ... E1 nézet, t. képviselőház, nagyon téves, azt jhjfzem, hogy gondolkodó államférfiú valamely népelem jelentőségét soha sem fogja csupán csak annak számának, tehát merőben mechanicus elv alapján mérlegelni, hanem tekintetbe fogja venni azon nép múltját, minőségét, történelmi hivatását és azon külviszonyokat, melyek azt körülveszik. Ennek illustratiójául felhozom, hogy ismerek egy népfajt Európában, mely mintegy 6 millió emberből áll, ez tehát oly szám, mely az európai viszonyokhoz mérve kétségtelenül nem nevezhető nagynak és daczára e csekély számnak, e nép nemcsak képes volt saját államterületén a kizárólagos uralmat biztosítani a maga számára, daczára annak, hogy ez államterületen még mintegy tiz millió más nemzetiségű állampolgár él, nemcsak képes volt egy nagy birodalomban, melynek az ő államterülete egyik felét képezi s mely birodalom mintegy 38 millióból áll, mégis azt a szerepet játszani, melyet népies magyar kifejezéssel a „prímás" szerepének nevezünk; hanem e nép képes volt a nagy európai concertben is, a hol persze több a „prímás" és mert itt mindjárt hatan vagy heten hangversenyeznek, meg tudta tartani a maga hegedűjét, daczára annak, hogy a többiek oly nemzeteket képviselnek, melyek 30, 40, 60 és több milliót számítanak. Azt hiszem, t. képviselőház, hogy ez a valóságos argumentum ad hominem meg fogja czáfolni azok véleményét, a kik a szászok jelentőségét oly viszonylagos fogalom alapján bírálják meg, mint a minő a szám. Ez oly világos, hogy e tekintetben még csak egy kérdést vetek fel s ez az, hogy van e ember, ha csak egyszer tette be lábát Erdély bérczei közé, a ki közönyösnek tartaná azt, hogy a szászok nyolcz városa s mintegy 230 községe több, mint 1.200,000 catastralis holdnyi birtokukkal együtt minő sorsra került ? Lehetne-e Erdélyt továbbra is a magyar szent korona amaz erős védbástyának nevezni, melyről csak az imént a legfőbb auctoritás szólott, hogy ha a nevezett város és község lakossága azon sorsra jutna, melyről elébb szóltam ? Ismétlem: a szászok megmaradása kiválóan magyar érdek. (Igaz ! Ugy van! a halközépröl.) És hogy ha ezen meggyőződés utat tör magának, a mihez nekem semmi kétségem nincs: akkor nagyon egyszerűen és nagyon könnyen fog szabályozódni az a viszony, mely a szászok és a magyar államhatalom és a magyar társadalom között az egyedül kívánatos és áldásos. Hiszen ekkor a szászokkal szemben meg lesz adva azon zsinórmérték, mely e viszony alapjául szol galand és a mely egyszerűen abból fog állani, hogy egyfelől —- a törvények és jog keretén belől — mindazt meg kell tenni, a mi a szászok fennmaradása és fejlődése érdekében okvetlenül megkívántatik, másfelől mindattól tartózkodni kell, a