Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-41

41. orsságOM Illés január 17-én, kedden. Í888. 8? múlva elfelejti és az egész tanításnak csak az az eredménye volt, hogy az illető gyermek általános művelődése pótolhatatlan kárt szenvedett, minthogy az annyira drága tanítási időből oly tetemes rész a magyar nyelv tanítására fordíttatott. (Egy hang a szélső r baloldalon: Igen helyesen!) T. ház! Én mindezeket itt csak felvilágosításképen hoztam fel, nem pedig azért, mintha mi a népiskolai törvény, illetőleg érintett intézkedéseinek eltörlését okvetlenül és minden áron követeinők. (Derültség a szélső baloldalon.) Mi ugyan őszintén bevalljuk, hogy e törvénynyel, illetőleg említett intézkedéseivel nem értünk egyet és ha később törvényes, rendes úton annak eltörlése, illetőleg módosítása megtörténnék, mi az ellen nem fogunk opponálni. (Egy hang a szélső baloldalon: Elhiszszük!) Hanem mi azon lov alifással, a melv — és ezt dicsekvés nélkül mondhatom — a szászok hagyományos erényét képezi, alávetettük magunkat e törvény alá, hiszen szentesített törvény s azzal, t. ház, kibékültünk, ahhoz valahogy alkalmazkodtunk is; tehát a szent béke kedvéért „um des lieben Friedens-Willen", ha egyebekben jogos igényeink ki lesznek elégítve, e törvény nem fogná megháborítani ama békét. De ha mi komolyan iparkodunk e törvény nehéz intézkedéseinek eleget tenni: akkor méltán elvárhatjuk az állami közigazgatástól, hogy számolva keresztülvitelének ez idő szerinti tömérdek nehézségeivel, járjon el velünk e tekintetben nemcsak szigorú törvényességgel és a törvény szellemének megfelelően, hanem méltányossággal és kímélettel. Én, t. ház, azt óhajtanám, hogy az állami közigazgatás valamivel kevesebb mérvben foglalkozzék a mi egyházi és iskolai ügyeinkkel. Hiszen mi évszázadok óta autonómiához és önkormányzathoz szokott és arra neveit nép vagyunk. Hogy csak egyet említsek, mi oly egyházi alkotmánynyal birunk, mely az európai protestáns világban általános elismeréssel találkozott és a melyet tőlünk, szerintem, Magyarország többi egyházai méltán megirigyelhetnének. És ezt az alkotmányt mi magunk adtuk meg magunknak, mint előbb mondottam, azon alap törvényileg biztosított autonómiánk alapján, melyet még az absolut kormány is a concordatum virágzó korszakában mindig tiszteletben tartott. Azt hiszem, hogy az igen tisztelt közoktatásügyi minister ur is el fogja ismerni, hogy mi komolyan iparkodunk számos tanintézeteinket a kor színvonalán megtartani és ha mégis egy vagy más tekintetben valami kívánni való marad fenn, úgy ez sem a mi jóakaratunkon, sem belátásunkon nem múlik, hanem más viszonyokon. Igen, az állami közigazgatás bizhat e tekintetben bennünk és érettségünkben. Hiszen a szászok — persze ez az én subjectiv nézetem — már is KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. II. KÖTET. többet tesznek e téren, mint a mennyi talán üdvösnek mondható. Hogy ők fentartanak — még pedig mint mondám — lehetőleg a mai kor nagy igényeinek megfelelően öt 8 osztályú főgymnasiumot, 2 algynmasiumot, 5 tanítóképezdét, öt 6—8 osztályú leány-főiskolát, egy 8 és egy 4 osztályú reáliskolát, 3 mezőgazdasági tanintézetet, 8 iparos iskolát, továbbá több speciális szakiskolát, szövés, gyermekjátékszer-készítés, fametszés számára, még pedig, t ház, mindezt a nélkül, hogy az államtói — kivéve két jelentéktelen és számba nem vehető tételt — valami segélyt vennének igénybe : valóban, t. ház, oly teher, mely alatt mi majdnem összeroskadunk; de szívesen viseljük e terhet, mert hiszen minden szász embernek lelke mélyébe be van vésve az a meggyőződés, hogy valamint a múlt viharos századokban, úgy tán még inkább a mai időben csakis a cultura tarthat fenn bennünket és hogy a*on perczben megkezdődött végenyészetünk processusa, a melyben visszamaradtunk a nehéz versenyben a cultura terén. Mélyen át vagyunk hatva, t. ház, azon meggyőződéstői, hogy nekünk e földön históriai missiót osztott ki a sors és mi ezen küldetésünket abban találjuk, hogy amaz országrészekben legyünk a polgári munka képviselői. És egész multunk bizonyítja, hogy mi mindig képesek voltunk e hivatásunknak eleget tenni, hacsak igazságosan és méltányosan ég egy kissé jóakarólag bánt velünk a felső hatalom, a mely szerencsében az utóbbi három évszázad alatt vajmi ritkán részesültünk. Hova lettek azon idők, t. ház, mikor az An^jou házbeli nagy királyok s igazságos Hollós Mátyás alatt a szászok kereskedelmi összeköttetései a keleti tengertől lenyúltak az Adriáig, a Bosporustól a földközi tengerig; midőn árútelepekkel bírtunk ugy Danzigban, mint Zárában, ugy Konstantinápolyban, mint Alexandriában? Higyjék el, tisztelt uraim, hogy én nem tartozom azon emberek közé, kik a maguk oldalán mindent rózsás színben látnak, a kik magukat a tökéletesség felülmúlhatatlan példányának tekintik; mert jól tudom, hogy vannak nekünk is bizonyára hibáink és hiányaink; jól tudom, hogy nálunk sem hiányzik az árnyék és hogy nem egy hézag várja nálunk is a betöltést; de mindazonáltal és daczára annak, hogy oly nehéz időket élünk, nálunk még most is sok tekintetben örvendetes haladás jelei mutatkoznak. Ép ezért nem hagyhatom említés nélkül, hogy e ház egyik előkelő tagja, egy nemrég megjelent röpiratában, melyben Erdély viszonyairól és egyebek közt a szászokról is beszélt, a szászoknál, amint mondja, nem talált egyebet általános pangásnál. Ez ítélet, t. ház, nem felel meg a valódi tényállásnak, valamint a t. iró egyebekben is, különösen tisztán politikai kérdésekben, a szászokat illetőleg gyakran nagyon téres