Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-41

5© 41. országos ülés január 17-én kedden. 1888. községeikben mindenütt nagyobb számban volna képviselve a magyar elem s hogy ha ez az elem a szászokat egyszersmind felülmúlná, ha nem is műveltség és gazdászati erényekben, de legalább népszaporodás tekintetében. Tudvalevőleg azonban a dolgok egészen másként állnak Erdélyben. De igenis lehetséges az, hogy a magyarosítási kísérletek következtében a szászok általános ellenállási képessége meggyengittetik, vagy épen megsemmisíttetik; lehetséges, hogy a szászok decomponáltatnak, hogy a benső kapocs, mely őket összetartja, kettévágatik, a mint ez egyik nevezetes irányban már is megtörtént; lehetséges, hogy atomisaltatnak és hogy ők, kik be vannak ékelve a különböző nemzetiségi óriási többségébe, ezeknek martalékul esnek s lassú felbomlási processusban ezekben mintegy nyomtalanul eltűnnek. Ez, t. ház, az a veszély, a melytől mi komolyan félünk és ha van e t. házban valaki, a mit ugyan nem teszek fel, a ki a szászoknak engesztelhetetlen, halálos ellensége, ugy én elárulom neki azt az utat és módot, a melylyel a szászokat a legbiztosabban tönkre lehet tenni, reámutatok azon helyre, a hol halálos sebet ejthetni rajtuk. (Felkiáltások: Ki akarja?) Ehhez nem kell tudniillik egyéb, mint széttörni a mi egyházi szervezetünket és az ezzel elválhatatlan szerves kapcsolatban levő iskola ügyünket; nem kell egyéb, mint magyarosítani népiskoláinkat és tanintézeteinket és egy két nemzedék után ezen szerencsétlen lépésnek oly követkei.menyei lesznek, melyeket leginkább a magyarok fognának megsiratni. Ha most, midőn a 7 és fél százados szász municipalis egység szét van törve, elvesszük a különféle nemzetiségek özönében úszó szász köznéptől, jelesen az országban elszórtan lakó mintegy 150,000 főnyi szász parasztságtól az egyedüli támaszt, az egyedüli összetartó kapcsot, mely részére még fenmaradt, tudniillik egyházi szervezetét és iskoláit: ugy nincs hatalom e földön, mely megóvhatná a szász parasztságot és vele együtt a szász polgárságot is, mely az előbbitől szívja saját életerejét, a szétmállás ama veszélyétől, melyről elébb szóllottam. Már most t. ház, érthetővé fog válni az, hogy miért védték a szászok oly szenvedélyesen régi municipialis szervezőket, melyet — ámbár törvényesen biztosítva volt — az 1876. évi törvény egyszerűen eltörült és a melynek helyébe és halvány árnyékául a szász nemzeti egyetem hagyatott meg, mint pusztán vagyonkezelő testület. Sőt még utóbb a vagyon felett való rendelkezési jog is megnyirbáltatott; érthetővé fog válni az a rendkívüli féltékeny gond, a melylyel mi őrizzük alaptörvényileg biztosított autonómiánkat egyházi és világi ügyekben; és érthetővé fog válni egyebek közt azon ellenzéki állás is, melyet mi a népiskolai törvénynyel szemben, illetőleg a törvénynek amaz intézkedésével szemben elfoglaltunk, mely a magyar nyelvnek behozatalát rendeli el a népiskolákban és a mely oppositio oly tévesen interpretáltatott. Hiszen azonnal kész volt a vád, hogy a szászok, kik állítólag mindent gyűlölnek, a mi magyar, a magyar nyelvről általában nem akarnak tudni, azt nem akarják megtanulni; hogy megtagadják a magyar nyelvtől az állami nyelv jellegét stb.; ezek mind oly vádak, melyek épen nem állanak. Hisz a szász középiskolákban még az ötvenes években is, tehát az osztrák absolutismus korszakában, midőn bizonyára akadálytalanul kényökkedvök szerint mellőzhették volna a magyar nyelvet, e nyelv a nem magyar ajkú tanulók számára kötelezett tantárgy volt. Hogy lehet ép észszel bíró emberekről azt feltenni, hogy a most annyira változott viszonyok mellett, a midőn a magyar nyelv annyira elkerülhetetlenül szükséges mindenütt a nyilvános életben, készakarva ignorálnák e nyelvet? Hiszen a mi egyházi életünk élén álló férfiak, tehát azon osztályhoz tartozók, a mely osztály magyar részről oly szenvedélyesen és — bocsássanak meg őszinteségemért — gyakran méltatlanul vádoltatnak, elküldik fiaikat a gymnasium bevégzése után Sáros-Patakra és Debreczenbe, hogy ott a tősgyökeres magyar társadalomban és intézetben sajátítsák el a magyar nyelvet. (Helyeslés.) De egészen máskép áll a dolog, t. ház, a népiskolákkal. Itt, még pedig különösen a mi falusi iskoláinknál, a magyar nyelv behozatalát nem tartjuk indokolhatónak és mi ez ellen opponáltunk nemcsak paedagogiai okokból, — mert hiszen a népiskolában az általános emberi műveltség első kezdetleges foka közvetítendő, ez pedig okvetlenül megnehezittetik valamely más nyelv tanítása által. Hanem opponálunk azért is, mert a szász falusi községek túlnyomó nagy részében a magyar nyelv tanítása semmi gyakorlati haszonnal nem jár. Mert hiszen nagyon csekély azon szász községek száma, melyek közvetlen érintkezésben állnak a magyar elemmel és még csekélyebb, eltűnő csekély azon községek száma, melyeknél ezen összeköttetés és érintkezés a magyar elemmel oly élénk és sűrű volna, hogy ennek következtében a magyar nyelv ismerete okvetlenül szükségessé válnék. Tehát már elképzelhető, hogy a magyar nyelv tanításának milyen eredménye lehet azon szász falusi gyermeknél, ki a mint az iskolából kilép, úgyszólván soha sem hall többé magyar szót; azt a keveset is, a mi rá ragadt az iskolában, rövid idő