Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-54
54. országos ülés február 1-én, Síerdán, 1888. 3^7 része Németországba vagy annak irányában vitetik ki, akkor nem lesz semmi akadály abban, hogy jelenlegi közgazdasági, illetőleg gazdasági politikánkát folytassuk, mely oda irányul, hogy különösen a szemes élet termelését tartsuk feladatunknak. Ha ez ellenben nem sikerül, akkor magától értetődő dolog az, hogy termelési irányunknak is meg kell változni és pedig oly értelemben, mint azt az elkelési piaczok viszonyai követelni és kívánni fogják. Ily körülmények közt, midőn nemcsak kereskedelmi, hanem egyszersmind közgazdasági politikánkat is a Németországgal való kereskedelmi viszony dominálja, azt hiszem, hogy a t. ház talán megengedhetőnek fogja tartani azt, hogy midőn e viszony szabályozásáról van szó, e kérdésre nézve néhány szerény észrevételt tegyek, a melyek talán a képviselőház szives figyelmére is méltók lehetnek, (Halljuk! Halljuk!) annyival inkább megengedhetőnek tartom pedig azért, mert remélni akarjuk ugyan, hogy e szerződési, illetőleg egyezményi törvény javaslat csak rövid időre fog érvényre jutni, azonban mégis megtörténhetik ennek ellenkezője is, t. i. az, hogy meghatározatlan hosszú időre, évek hosszú során át érvényben fog maradni és akkor e javaslat lesz alapja nemcsak most, de jövőre is a Németországgal való összes kereskedelmi politikánknak. Ezek után áttérvén magára a törvényjavaslatra, ki kell jelentenem, hogy azt a magam részéről elfogadom és azt hiszem, hogy t. elvtársaim is annak elfogadásához hozzá fognak járulni. Elfogadom pedig a törvényjavaslatot azért — magától érthetőleg fentartván elvi álláspontunkat a vámügyben, mely mint a t. ház méltóztatik tudni, az önálló vámterületet veszi alapul — elfogadom azért, mert én azon nézetben vagyok, hogy valamint háborús viszonyok közt a párttekinteteknek és pártviszályoknak el kell néniulniok és háttérbe szorulniok, ép ugy azon csendes vámháborúval szemben is, melyben jelenleg tényleg élünk, nézetem szerint a pártoknak nincs jogában megakadályozni, hogy a kormány legjobb belátása szerint teljes mértékben érvényesíthesse az ország érdekét; már pedig annak, hogy ha ezen egyezményt visszautasítanék, az volna a következménye, hogy nemcsak elvonatnék a mód a kormánytól, hogy egyáltalában Németországgal való kereskedelmi viszonyainkat rendezze, szabályozza és tarifa-szerződést hozzon létre, hanem ez egyet jelentene a valóságos vámháborúval. Ez okoknál fogva én a szerződéshez hozzájárulok, de meg kell említenem azt, hogy midőn ezt teszem, nem hallgathatom el, miszerint azon előzmények, melyek közt az egyezmény létrejött, valamint azon forma, a melyben ezen egyezmény a t. ház előtt fekszik, igen ellentétes magyarázatokra adhat alkalmat a szerint, a mint optiniisticus, vagy pessimisticus szempontból tekintjük a r javaslatot. Mikor a Németországgal 1881. marizius 23-án kötött kereskedelmi szerződés lejárt, a kormány tárgyalásokat indított meg Németországgal a szerződésnek nemcsak meghosszabbítása, hanem ha lehetséges, tarifa-szerződés és kedvező közgazdasági szerződés létrehozatala végett, E tárgyalások azonban azon időpontig, midőn a szerződés érvénye megszűnt, t. i. 1887 deczember végéig nem voltak befejezhetők, ennélfogva a kormány azon előterjesztéssel lépett a t. ház elé, hogy fél évre engedtessék meg a szerződés meghosszabbítása, illetőleg az, hogy ez idő alatt alkudozásokat folytatván Németországgal, új egyezséget hozzon létre. Most elénk térj esztették ez egyezséget. Mindezekből az derül ki, hogy ez egyezséget a kormány nem tünteti fel másnak, mint ideiglenes intézménynek, melynek feladata időt engedni a kormánynak arra, hogy a már megkezdett tarifaszerződési tárgyalások befejeztessenek és hosszabb időre szóló, mindkét fél érdekeinek megfelelő valóságos szerződés létesüljön. Ez egyezség mintegy átmeneti intézkedésnek tekintetik jobb szerződéses állapotra. Rám is e benyomást tette az első pillanatban és nem tagadom, hogy ha optiniisticus szemmel nézzük az egyezményt, még az a körülmény is, hogy határozatlan, mondhatnók határtalan időre szól, előnyösnek látszhatik, még pedig azért, mert az állam semmi által sem volna feszélyezve abban, hogy a tárgyalásokat oly módon vigye, mint érdekeinek megfelel és mindig a czélja elérésére legkedvezőbb időt és alkalmat ragadja meg. De a dolognak más oldala is van és nem kell nagy pessimismus ahhoz, hogy annak aggasztó voltát meglássuk. Ugyanis mi biztosít bennünket arról, hogy e határozatlan időre kötött szerződés — nem általunk, hanem szerződő társaink, az osztrákok által — nem átmeneti, hanem végleges intézkedésnek lett tervezve; vagy ha nem is lett ilyennek tervezve, mi biztosít arról, hogy a dolgok természetes fejlődése, a vis inertiae, az előre nem látható körülmények alakulása azt fogják okozni, hogy ez intézkedés mégis mint végleges állapot fog Magyarország nyakán maradni. Erre nézve nekem komoly aggodalmaim vannak. Bármilyen jóakarattal van eltelve a kormány, bármily alapossággal, szakszerűséggel és buzgalommal igyekszik is megkötni Németországgal a kilátásba helyezett tarifaszerződést: mindazonáltal attól tartok, hogy ez nem fog sikerülni. Hiszen tudjuk, hogy midőn 1877-ben az osztrák* magyar általános tarifa létrejött és Németország is 1879-ben létre hozta általános tarifáját, mindenki azt hitte, hogy ez csak átmeneti stádium s rövid időn helyet fog engedni új, valóságos tarifaszerződésnek, oly szerződéses viszonynak, mely a
