Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-54

362 54. országos ülés feTbmrir 1-én, szerdán. 1888. felé való elhatározásában magát a közép európai hármasszövetség mandatariusának tekinti s tehát Oroszországnak sem soha oly valamit megígérni vagy eoncedálni nem fog, a mire nézve ő a teljes felelősséget el nem vállalhatná a Németországgal szövetkezett két birodalom: Austria-Magyarország és Olaszország irányában. Tehát bárhogyan is fejlődjön a Német- és Oroszország közti viszony, annyi feltétlenül áll, hogy ezáltal a három központi hatalom szövetsége, ha erősítést nem nyerend, semmiesetre gyöngítést nem fog szenvedni. Azonban bármennyire is nemesak kívánatos, hanem minden bizonyossággal remélhető, hogy Olaszország csatlakozása az osztrák-magyar-német szövetséghez tartós lesz: mégis a szövetségi viszony Austria-Magyarország és Németország közt marad minden jövőre nézve a nagy középeurópai hármasszövetség kristályozási pontja és lehetetlen, hogy az azzá ne váljék, a minek lennie kell, tudni illik változatlanul fennálló tényezővé Európa politikai rendszerében addig, mig az összhangzás politikai és gazdasági oldala közt helyreállítva nincs. Azt hiszem, hogymár egyedül a saját szövetséges anyagi jólétére és erősödésére való tekintetnek a német birodalmi kormányt arra, kellene indítania hogy jelen vámpolitikáját legalább az osztrákmagyar monarchia irányában elejtse. (Helyeslés.) E vámpolitika ámbár sujtj a az osztrák mezőgazdaságot is, de még sokkal inkább a magyar államét, a mi ez államra nézve a legveszélyesebb, miután annak annyagi ereje főforrását még ma is a mezőgazdaság képezi. Hiszen a német birodalmi cancellár ismerte maga el a német országgyűlésen 1885. márczius 14-én tartott beszédében, hogy a német vámpolitika alatt különösen Magyarország szenved. (Igaz!) Ezzel szemben kérdem: vájjon ugyan fekszik-e a német nemzet érdekében, hogy a német birodalmi kormány az osztrák-magyar monarchia irányában is oly vámpolitikát kövessen, mely a magyar államnak közgazdaságilag kiszámíthatlan kárt okoz s ezáltal ezen állam anyagi erejét és ellentállási képességét gyöngíti? Vájjon nem fekszik-e ellenkezőleg épen az a német nemzet érdekében, hogy a magyar állam s annak alapítója és fentartója, a magyarság, egyáltalában mindinkább erősödjenek ? Semmi kétséget nem szenved, hogy herczeg Bismarck az első kérdésre határozott nemmel, a másodikra pedig szintoly határozott igennel válaszolna. És ugyanazon választ kell mindkét kérdésre egyáltalában minden német hazafinak adnia, a ki tisztába van a magyar állam mint olyannak értéke és jelentősége felett Németországra és a német nemzetre nézve. Azon ismeretes szó, melyet Liszt Frigyes, a legjobb és leggenialisabb német hazafiak egyike, 1842 ben kimondott, tudniillik, hogy ha a magyarság fel nem ébredett volna, Németország legdrágább érdekei követelnék, hogy azt felébressze; ezen szó ma még sokkal nagyobb actualitással bir, mint 46 évvel ezelőtt. Ugyan méltóztassék minden német hazafi egész Európában körülnézni és elfogulatlanul megvizsgálni a nemzetközi viszonyokat, vájjon mit fog találni? Azt fogja találni, hogy a mai német birodalomnak összes nem németajkú népek közt tulajdonképen csak egyetlenegy természetes szövetségese van és ez a magyarság, (Élénk helyeslés.) mely egyfelől Németország erős sánczát és támpontját képezi a panslavismus, a német világhatalom ezen halálos ellensége ellen; másfelől pedig a német birodalomnak a legbiztosabb garantiát nyújtja arra nézve, hogy az osztrák-magyar monarchiában lehetetlen oly politika, mely ellentétben áll az 1866-iki háború eredményével. (Élénk helyeslés.) A magyarság pedig áll és esik a magyar állammal, azaz azon állammal, me ynek lelke a magyar állameszme és melynek ez eszme nélkül, mint minden a lelkétől megfosztott szervezetnek szétomlania kellene egyes parányaira. A ki tehát Németország és a német nemzet érdekét valóban szem előtt tartja és azt valóban előmozdítani akarja annak nemcsak nem szabad semmit sem tenni, a mi a magyarság positióját gyöngíthetné, hanem ellenkezőleg örömest üdvözölnie és támogatnia kell mindazt, a mi e positio szilárdítására, a magyar állameszme Szent István birodalmában való kiterjedésére s egyáltalában a magyar állam mind nemzeti, mind gazdasági tekintetben való lehető legnagyobb erősítésére alkalmas. (Helyeslés.) Ha pedig egyfelől áll az, hogy a magyar állam mint olyannak lehetőleg nagyobb erősödése Németországjói felfogott érdekében fekszik; és ha másfelől igaz, hogry a herczeg Bismarck által inaugurált német vámpolitika különösen Magyarországot gazdaságilag mélyen károsítja és gyöngíti : akkor ez oly ellentét, mely csak úgy magyarázható, hogy herczeg Bismarck azon nehéz hátrányt, mely a német vámpolitikának következése Magyarországra nézve, ámbár a maga részéről is bajnak, de oly bajnak tartja, mely épen el nem választható a német vámpolitikától. Azonban kérdem, vájjon ez csakugyan így van-e? Vájjon nem lehetségese a német vámpolitikát úgy keresztülvinni, hogy alatta az osztrák-magyar monarchia s kivált Magyarország ne szenvedjenek? (Halljuk! Halljuk!) Fájdalom, nem rendelkezem mindazon adatokkal melyeknek ismerete a német vámpolitika teljes megítélésére szükséges, de annyit tudok, hogy e vámpolitika, legalább közgazdasági tekintetben a német birodalom védelmére s pedig kevésbé az osztrák-magyar monarchia, mint sőt inkább egész más államok és birodalmak, tudniillik Oroszország, India és a tengerentúli országok gazdasági invasiója ellen czéloz. Miután most már ezen invasio tudomásilag az osztrák-magyar monarchiát hasonló módon fenyegeti, mint a német birodalmat: világos, hogy a leghatályosabb véde-