Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-50
270 &'• ors zágos ülés jannár 27, pénteken. 1888. practieus erők vezették az intézet administrativ ügyeit. Látjuk később, mikor Szigligeti Ede és Erkel Ferencz állottak az intézet élén, ez második virágzási korszaka volt a nemzeti szinháznak. Látjuk, hogy egyes intendánsok alatt pangott, a provisoriumok alatt mindenkié, tehát csaknem senkié volt az intézet. Művészetileg lehanyatlott, pénzügyileg a legnagyobb zavarba jutott. Látjuk Radnóthfáy alatt — mire Fenyvessy Ferencz t. képviselőtársam is hivatkozott — hogy akkor vonult be a franczia modern múzsa a nemzeti színházba és ott mindig első rendű helyet foglalt el, egész a mai napig. Hát, t. képviselőház, eljutottam ahhoz a ponthoz, hogy a nemzeti színház igazgatása iránti kívánságomnak adhatok kifejezést. Én beérem az opera élén egy oly férfiúval, ki az országgyűlés által adott subventio fejében megállható előadásokkal tudja ellátnia repertoirt. A nemzeti színház nem érheti be a változatos repertoirral, közönséget vonzó előadásokkal, az itt nem elég. Az országgyűlés, midőn nemzetivé tette és subventióval látta el ezen műintézetet, annak nagy és magas czéljait ismerte fel és állapította meg. (ügy van! a szélső baloldalon.) Az 1836 :XLI. t.-cz. bekezdése igy szól: „A jól elrendelt játékszínnek a nemzeti kifejlődésre, a nyelv pallérozásának előmozdítására és az erkölcsiségnek e módon is bővebb kiművelésére az ország rendéi által elismert hatása tekintetében" rendeltetik ez és ez. A nemzeti színházat tehát nem csupán kellemesen szórakoztató mulatóhelynek tekinté az ország törvényhozása, hanem cultur-intézetnek a szó legnemesebb értelmében; (ügy van! a szélső haloldalon) sőt hozzá tehetem, mert a nemzeti színház múltja tanúskodik mellette, fölismerte a törvényhozás azt is, hogy ez intézetnek bizonyos tekintetben politikai missiója is van. A ki az 1848-iki év előtt megnézte a nemzeti színház repertoirját és ellátogatott annak előadásaira, tapasztalhatta, hogy ugyanazon eszmék, melyek a pozsonyi országgyűlés rendéinek idegeit izgatottságban és reszketésben tartották, visszhangzottak a nemzeti színház padjairól is a költészetnek és művészetnek kellemes alakjában és meg volt nekik közvetlenségüknél fogva azon hatásuk, mely az országgyűlési beszédeknek önmagukban talán nem lehetett meg. Ha valaki csodálkozik a felett, hogy Magyarországon a liberális kérdések, melyekről nem rég itt hosszú és igen érdekes discussio fejeztetett be, vér nélkül, békésen tudtak oly fényes diadalra jutni, a mint az másutt nem történhetett sehol: akkor ezen műintézetnek azt a szerepét, melylyel ezen eszméknek és irányoknak népszerűségét előmozdítani és elterjeszteni igyekezett, nem szabad elfelejteni. Akkor a nemzeti színház igazán megérdemelné azon nevet, hogy nemzeti műinté.zetnek mondassák és azon érdeklődést, melylyel az országgyűlés ezen mtíintézet iránt viseltetett. De megérdemelte az absolutismus éveiben is, mert az időben ez volt az egyetlen nyilvános intézet, a hol a magyar gondolkodásnak, a magyar érzésnek leplezettebb, burkoltabb alakban talán, de ugy T hogy mi azt megértettük, kifejezést adni lehetett. Azon műintézetnek, melynek ily nagy politikai missiója volt, legalább a múltban — daczára annak, hogy most más institutiók azon missiót sokkal sikeresebben teljesítik — jelentőségét elfeledni nem tudom. Óhajtanám, hogy az intendáns, vagy igazgató, vagy akármi néven illetik is azt, kinek ezen intézet vezetése kezében le van téve, ne érje be azzal, a mit 50 évelőtt Istenben boldogult Bajza az intendáns követelményei közé mintegy programúiként felállított; de fektessen súlyt annak különösen utolsó részére, a hol az mondatik, hogy legyen mindenesetre magyar ember és kitűnő hazafi. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A nemzeti színház igazgatójának semmiféle más nemzeti irodalmat — álljon bármily magasan is a magyar irodalom felett — jobban szeretni a magyarnál nem szabad. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A magyar nemzeti szinházban a magyar irodalomnak, a magyar repertiornak kell uralkodni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nekem az administrativ vezetés ellen a nemzeti színháznál nincs kifogásom, de azt ki kell jelentemem, hogy ebben az utóbbi tekintetben sok kívánni valót tapasztalok. Mikor látunk a nemzeti színház deszkáin előadatni egy magyar történeti drámát ? Pedig vannak ilyenek. Csak ha valamely ünnepély van, valami extra alkalom vagy valamely iró halála évfordulója, akkor történik, hogy ilyen eset is előadja magát. (Helyeslés a szélső báloldalon.) Az operának elválasztását a nemzeti színháztól én igen helyes intézkedésnek tartom. De ismét személyre való vonatkozás nélkül lehetetlen eltitkolnom azt, hogy a népszínműnek a nemzeti színházból kiküszöbölését soha nem tartottam szerencsés intézkedésnek. Annak az ürügye alatt vették ki onnan, hogy egy ilyen műfaj ily magas műigényeknek szolgáló műintézet keretébe bele nem illik, az magasabbra van hivatva s annál szebben, annál összhangzatosabban lehet adni a többi műfajokat. Nem tudom, mit értenek a többi műfajok alatt, a franczia vígjátékokat vagy talán a németből fordított harmad- és negyedrangú selejtes darabokat-e, a melyekhez a nemzeti színháznak műsorát alkalmazni kell ? Ha ezt akarjuk egyöntetűvé tenni, akkor hagyjuk el a classicai irány t is, akkor Shakespeareről se beszéljünk, mert a franczia modern szellemű darabokhoz ép oly kevéssé quadrál egy „Lear király", mint a hogy nem quadrál a magyar „Szökött katona" vagy „Falurossza". De én szerintem a népszínmű ebbe a műsorba ép ugy beleillik, mint a classicus darabok s elég különös, hogy épen annak a genrenek, melyből a magyar
