Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-50

50. országos ülés január 27, pénteken. 1888. 271 drámának kifejlődni lehetne és kellene, mely itt ezen a talajon termett s a magyar szellemnek, a magyar geniusnak eredeti terméke, ennek kell meghátrálni az idegen műfaj előtt. Különösen annak az intézménynek elhanyagolni nem volna azt szabad. Még pénzügyi tekintet is tiltja. Tessék megnézni a nemzeti színház számadását! Még financialiter is ez volt a színházi repertoirnak legjövedelmezőbb műfaja. Semmiféle előadások nem tudtak oly napi jövedelmet felmutatni, minta kevés költséggel kiállítható népszínművek. T. képviselőház! Ha mi egy franczia színdarabot akarunk jól előadva látni, én csak örülni tudok s dicséretreméltó dolognak tekintem, hogy ezt a nemzeti színházban elérhetjük, mert ott azt meglehetős tökéletességgel adják. De hogy ambitiónkat tökéletesen kielégítse, már azt azért se gondolnám, mert a franczia színpadokon a franczia darabokat talán mégis csak jobban adják. Itt mi csak a francziák után következhetünk. A mit nekünk lehet és nekünk kell jobban adnunk mindenki másnál, azok a magyar darabok. Én nem vagyok olyan chauvinista, mint a milyennek Pázmándy Dénes t. képviselőtársam tegnap vallotta magát; de ha azt látom, hogy akár Francziaország, akár Anglia, a melyeknek nemzetiségöket nem szükséges minden aprólékos biztosítékokkal körülvenni, a színpadon is elárulják, mily nagyon féltékenyek a maguk nemzetiségére; ha azt látjuk, hogy a franczia színpadokon franczia színtársulatok által csak franczia darabok adatnak elő, ott más színdarabot látni csak idegen stagionektól, oda vendégszerepelni jött társulatoktól lehet; ha látjuk, hogy ez igy van az angoloknál és igy vannak vele a németek is; hogy ezen nagy nemzeteknek mindegyike első sorban a maga irodalmát pártolja színpadain, első sorban cultiválja saját irodalmának termékeit: akkor, t. ház, mi, a kik, mint kis nemzet, rászorultunk nemzetiségünk biztosítása érdekében is arra, hogy cultur intézeteink e nagy czélra is segítségünkre legyenek, azokat s ezek között első sorban a magyar nemzeti színházat e missio teljesítése alól föl nem menthetjük. Egyébiránt nem szándékoztam egyébnek kifejezést adni, mint azon óhajnak, hogy Magyarország képviselőháza adja annak tanújelét, hogy ezen nemzeti müintézete iránt melegen érdeklődik, annak vezetését és repertoireját figyelemmel kiséri és nem felejti el, hogy vannak épen e müintézetnek oly hivatásai és feladatai, a melyek teljesítését az országgyűlés elvárja, mert az országos segélynek föltételéül kötötte ki. (Élénk helyeslés.) Gr. Andrássy Manó: Felfogásom szerint a szőnyegen levő tárgy, vagyis a színház ügye nem olyan, a melyet dietiókkal el lehetne intéznL (Halljuk ! Halljuk!) Az előttem szólt t. képviselő ur elbeszélte ugyan a színház történetét s mert olyanokat mondott, a mik nézetem szerint nem állják meg he lyüket, szíveskedjenek engem is meghallgatni. (Halljuk! Halljuk!) Valahányszor a legközelebbi múlt történetét hallom elbeszélni, a melyet én is átéltem, azt találom, hogy azt mindenki ugy beszéli el, a mint neki legjobban megfelel, mert még a történetírók ezen kort nem azonosították, (ügy van! jobbfelöl.) Akkor, mikor az operáról van szó, nem lehet aristocraticus vagy democraticus dologról beszélni, az opera nem lehet sem aristocraticus, sem democraticus, ez culturintézmény, annak az egész világon csak egy czélja lehet. Általában, ha az ember pénzt ad ki, annak czéljának kell lenni. (Ugy van! jobbfelöl.) Azon időben, melyet már én is átéltem, Wesselényi volt az első, a ki Kolozsvárt magyar színházat állított. Pesten a polgárság német volt, mint általában városaink polgárságának akkor sok oka volt németnek lenni. Itt tehát a magyarság nem terjedt, mert csak német színház volt Pesten. Ekkor azok, a kik az előttem szólt képviselő ur szerint semlegesen vették a dolgot, meghozták a szükséges áldozatokat s ennek lehet tulajdonítani, hogy a magyar színház mostani helyén felépült. Minthogy azonban a polgárság egy része még mindig a német nyelv felé vonzódott, másik része pedig sok ideig küzdött a magyarság mellett, az ügy nem ment előre, közbejött a Bachkorszak is még is akkor nemcsak gróf Károlyi György, hanem mindazok, a kik vele egyesültek, felléptek, hogy az ország magyar színházának lételét, a mely veszélyeztetve volt, biztosítsák, Hogy ezek hogy működtek s mit tettek, azt méltóztattak hallani az előttem szólt t. képviselő úrtól, mit ő bőven elmondott. Az akkori kormány volt bizonyos méltányossággal irántok, mert elismerte, hogy a kik áldoztak, azoknak befolyással is kell birniok. Ennélfogva azon sokszor érintett aristocraticus befolyás mindenkor meg volt, a nélkül, hogy abban valami veszély lett volna. Az egyik aristocrata után következett a másik s annyit javítottak, a mennyit csak lehetett. Egyébiránt, t. ház, a culturalis állapotoknak nincs bizonyos képük, a mely szerint azokat meg lehetne ítélni és ezért, ha ezek rendezését ugy kezdjük, hogy egyszer sokat költünk, máskor meg nehézségeket csinálunk és mit sem áldozunk, akkor elhibázzuk a dolgot. Azon időben ez áldozatok meghozatalában